Kreatív naptár gyerekeknek – hónapról hónapra, 2017-re

A gyerekek számára az egyik legnehezebben megfogható dolog az idő – hogy mi ennek az oka? Egyszerűen az, hogy még kevés tapasztalatot tudtak szerezni ezzel kapcsolatban. Talán ez a tény is bizonyítja, hogy a gyerekek nem könyvből és munkafüzetből tudnak hatékonyan tanulni, hanem ebben saját tapasztalataik segítik őket leginkább. Gondolj csak bele! Egy gyermek első…

Üdv, 2017! – avagy Szilveszter gyerekekkel, 1.rész

Talán nincs alkalmasabb időpont a gyerekekkel az idő múlásáról beszélgetni, mint a Szilveszter időszaka. Ilyenkor érzelmileg pozitív hangulatban sokkal könnyebben megragadnak bennük az információk is, hiszen mindazt, amit tanítunk nekik, éppen megtapasztalják, átélik. Azt gondolom, kár lenne kihagyni a következő pár napot, illetve a Szilveszter estéjét a játékos tanulásból! Persze, éppen Szilveszter van…hogy lehetne már…

Hogyan tanítsd meg orrot fújni?

Sok kisgyerek náthás ebben az időszakban, ennek egyik leglátványosabb tünete az orrfolyás. Mivel a gyerekek nagy része a száján át lélegzik, nagyon nehéz rávezetni őket a helyes orrfújásra. Természetesen fontos a rendszeres orrszívás, de nyilván az lenne a legoptimálisabb, ha minél hamarabb megtanulná kifújni az orrát. Azonban a legtöbb gyerkőc maximum megtörli az orrocskáját, de kifújni…

Karácsonyi vonalvezető lapok

Amikor egy gyerkőc rajzol, azt általában szabadon teszi. Azaz, egy-egy vonal addig tart, ameddig ő szeretné meghúzni. Ha kicsit hosszabbra sikeredik, hát ez van…. probléma nem lesz belőle, sőt, ez adja sokszor a gyerekrajzok báját. Azonban az iskolában a betűk és számok írása már egyfajta féket kíván a gyermek kézmozgásától. Egy-egy vonalat csak egy bizonyos…

Letölthető játékcsomag szerepjátékokhoz

A blogon kevés szó esett eddig a szerepjátékokról, na nem mintha nem tartanám fontosnak ezeket. Nagyon is azok!   Minden gyermek arra vágyik, hogy felfedezhesse a körülötte lévő világot. Ennek a felfedezésnek minden korszakban más-más jellemzőjét figyelhetjük meg: a pici gyermek mindent a szájába vesz így ismerkedik a tárgyakkal, aztán “gyakorol” velük, forgatja, szétszedi, eldobja,…

Esőcsepp-számoló

Ha esős az idő odakinn, nagyon nehéz a gyerekekkel odabenn. Egy jójó játék azonban sokszor segít 🙂 Hoztam egyet ismét 🙂 A matematika az a tantárgy, ahol tökéletesen működik a tanulás játékokon keresztül. Sőt, szinte csak így működik. A matematika alapjait nem lehet tankönyvből tanulni, hanem folyamatosan tapasztalatokra épülő játékokon keresztül vezet az út az…

Csipeszes hangvadász – a további részek

A csipeszes hangvadász első részét IDE kattintva éritek el, itt részletesen leírtam, hogyan játszhattok vele, és mindez mire jó 🙂 Most a további részek következnek, holnap megtalálod a postafiókodban! És mivel a héten az évszakokkal foglalkozunk, egy másik csipeszes játékkal is készültem 🙂 Ez egy kicsit másképp működik, ugyanis színes csipeszekre lesz hozzá szükséged. Nyugi,…

Évszakok – képek beszélgetéshez

Az idővel kapcsolatos fogalmakkal sokáig ismerkednek a gyerekek, mire elsajátítják a magabiztos tájékozódást. Miért ilyen nehéz ez a feladat? mert nincs kézzel fogható élményük róla, hiszen alig pár éve születtek. az évszakok mostanában kicsit összekuszálódtak, már szeptemberben ősz van, de még a Balcsiban fürödtünk… számukra kicsit össze-vissza lehet az idő számontartása is. Ovis napokból öt…

Iskolaérettség vagy iskola-alkalmasság? Mi a különbség?

Nem tudom, ki hogy van vele, de én csak az “iskolaérettség” kifejezést szoktam hallani…most is, sok oviban heteken belül elvégzik az iskolaérettségi vizsgálatot, és ennek függvényében határozzák meg, melyik gyerkőc megy suliba jövőre, melyik marad egy évet az oviban, és ki az, akinél még nem dönthető el pontosan, mi lesz vele… Ebben az a vicces,…