A logopédia dícsérete

Sokszor találkoztam olyan szülőkkel, akik nehezen fogadták el, hogy a gyermeküknek logopédiai fejlesztésre van szüksége. Mintha ettől a gyerkőc  kicsit butább lenne, vagy csökkent az értéke a jó képességű gyerekek virtuális piacán. Volt, akiket sikerült meggyőznöm, hogy ez nem így van, sőt, hálás lehet azért, hogy két hangot nem ejt tisztán a gyermeke, mert olyan…

TANGLE NIGHTBALL – egy különleges labda

Nemrég kaptam ajándékba egy különleges labdát. Amikor kibontottam a csomagot, néztem forgattam, és elgondolkoztam azon, vajon mitől különleges, miben más, mint egy átlagos pöttyös labda…na  a gyerekek egyből felfedezték, hogy ha feldobják, világít…. Egy darabig csak  ezt a különlegességét használtuk ki… Kinek volt ez jó? annak a kislánynak, aki pánikszerűen félt a sötétben. Ezzel a…

Számolunk – és eközben számos képesség fejlődik

Mindig elszomorodok, amikor meglátom az elsős munkafüzeteket. Mert persze, értem én, hogy szükséges rossz, de sajnálom, hogy ritkán jelenik meg mellette a játék, a mozgás, a multiszenzoros tanulás. Azt hiszem, az arányok borultak fel egy kicsit. első osztályban még többnyire játékosan kellene tanítani, hogy sok-sok tapasztalatot szerezhessenek a gyerekek a mennyiségekkel kapcsolatban. Több éve, hogy…

Tanulás Misi mókus módra

“Ha valamelyik közületek arra vetemedik, hogy elrágcsálja a kiosztott tananyagot, azt kiállítom, és nem vehet részt a közös tornajátékban. Ezt vegyétek tudomásul!” (Misi mókus, 3. fejezet) Ma két játékot is játszottunk a gyerekek kedvenc tananyagával: ropival és gabonapehellyel. Olyankor szoktam bevetni ezeket a tananyagokat, amikor egy gyerkőc nagyon meg van illetődve, illetve nehezen tudom tanulási…

Minden hétre egy betű – A, mint alma (2.rész)

Amikor egy betűt szeretnénk megtanítani a gyermekünknek, felejtsük el az iskolai tanítás módszereit! Nem azért, mert az nem lenne jó, hiszen sok-sok gyerkőc tanulja meg az iskolában a betűket, és ennek folyományaként megtanul írni-olvasni is. Egyszerűen azért felejtsük el, mert az otthon nem iskola, és a szülő nem tanító néni. Azok a gyerekek, akik otthon…

Játékötletek az első tanítási napokra

Szerencsére még jó idő lesz szeptember első napjain, alkalom ez arra, hogy ne feltétlenül a padok között üljenek a gyerekek. Menjetek ki az udvarra, vagy sétáljatok még egyet! Persze, tudom, az év eleji ismétlést el kell kezdeni, éppen ezért olyan játékokat gyűjtöttem össze, amelyekkel ezt könnyen megvalósíthatjátok. Persze itt-ott kell rajta alakítani esetleg, de nem…

Játsszunk DUPLO kockákkal! – kicsit másképp

Amikor beköltöztünk az új házunkba, és eljött hozzánk a biztosító ügynöke, hogy lakásbiztosítást kössünk, megkérdezte, milyen értékeink vannak, amit külön szeretnénk biztosítani. Azt hiszem, drága műszaki cikkekre gondolt, mint tévé, laptop és hasonlók. Mondtuk neki, és talán látta is, hogy nálunk ilyesmit nem találnak a betörők, ellenben szinte hasonló értékben halmozódtak fel a hat gyerek…

Játékok szeptemberre

Az önfeledt nyári pihenésnek lassan vége.  Amikor még kisebbek voltak a gyerekeim, ilyenkor úgy irányítottam a játékaikat, hogy lassan előkerüljenek azok, amelyek megkönnyítik a sulikezdést. Ne feledkezzünk el arról, hogy ezek elsősorban még mindig játékok kell, maradjanak! De azért mégis más jellemzőik vannak, mint azoknak, amelyekkel nyáron, a strandon szeretünk játszani. Az iskolába készülő játékok előtérbe…