A logopédia dícsérete

Sokszor találkoztam olyan szülőkkel, akik nehezen fogadták el, hogy a gyermeküknek logopédiai fejlesztésre van szüksége. Mintha ettől a gyerkőc  kicsit butább lenne, vagy csökkent az értéke a jó képességű gyerekek virtuális piacán. Volt, akiket sikerült meggyőznöm, hogy ez nem így van, sőt, hálás lehet azért, hogy két hangot nem ejt tisztán a gyermeke, mert olyan…

Minden hétre egy betű -O, mint olló és Ó, mint óra

Talán a két legegyszerűbb betűhöz érkeztünk. Az “o,ó” esetében ugyanis az ajkunk is kerekítjük, így a betű formája még több megerősítést kap. Arra kell majd figyelnünk, hogy könnyen téveszthető az “ö,ő” betűkkel, illetve nagy a kísértés, hogy írás során lemaradjon az  ékezet a hosszú “ó”-ról. A héten kiemelt figyelmet kapnak azok a kézműves tevékenységek, amelyekhez…

Minden hétre egy betű – NY, mint nyalóka

Tudom, tudom, a nyalóka úgy, ahogy van nem egészséges. Nem is gondoltam, hogy ezen a héten csak nyalókát kellene enni. 🙂 Sőt! Egy kis leleményesség, és szinte bármit nyalókává változtathatunk, csak pálcikára van hozzá szükség. Legyen az szendvics-falat, vagy gyümölcs, ha pálcikán tálaljuk, kész is a nyalóka. A PINTEREST oldalamon ismét megtalálhattok néhány nyalóka-ötletet. Mivel…

Minden hétre egy betű – N, mint narancs

Ezen a héten témánk a narancs. Többnyire egész évben kapható, ha máshogy nem, narancslé formájában. Sokféleképpen beilleszthetjük a napi tevékenységek közé: kiválóan alkalmas arra, hogy osztani tanuljunk vele: lehet felezni, negyedelni, harmadolni. lekvárt, süteményt, frissen facsart narancslét készíthetünk a héten kézműves-ötleteket a PINTEREST oldalamon találsz hozzá. Nézzétek meg a Három narancs című spanyol népmesét! A…

Minden hétre egy betű – M, mint mézeskalács

A mézeskalács-emberke kedves is, finom is, illatos is. Arra a hétre, amikor vele foglalatoskodunk, feltétlenül szerezzünk be egy kis üveg mézeskalács illóolajat, hadd lengje be az illata a házat! Persze nem maradhat el a mézeskalács sütése sem, és ennek a gyerekek nagyon fognak örülni. Ez egy olyan süti, amiben sokat tudnak segíteni: nyújtják, szaggatják, kenik…

Minden hétre egy betű – IÍ, mint iskola és íj

Az I és Í speciális betűk, hiszen ugyanazt a hangot jelölik mindketten, csak a hangoztatás idejében van különbség a kettő között. Így nem készítettem hozzájuk, csak egy feladatlapot. Az iskola témakört manapság egy gyerek sem úszhatja meg. Otthonoktatás ide, otthonoktatás oda, a magántanulóknak is vizsgázniuk kell egy évben kétszer is. S még ha nem is…

Minden hétre egy betű – H, mint hóember

A “H, mint hóember” hét anyagát nem csak télen vehetjük elő. Sőt…nyáron, a nagy melegben nagyon jólesik hideg, jeges-havas tevékenységekkel foglalatoskodni, nem? Ma már tudjuk, hogyan készíthetünk jégfestéket, hófestéket. Majdnem igazi havunk lesz, ha szódabikarbónát és vizet összekeverünk, majd a fagyasztóba tesszük 1-2 órára. A hidegből elővéve élethű hóembert készíthetünk. Házi Raffaellóból is finom hóember-uzsonna…

Minden hétre egy betű – L, mint labda

Minden gyerek kedvence a pöttyöslabda, ezért is választottam a P betű hívóképének 🙂 Ismét fontos, hogy a P, mint pöttyöslabda héten ne csak a lapokkal dolgozzatok, hanem kerüljön elő a labda minél többféle formában! Először is labdázzunk! Sok kisgyerek nem tud labdázni 🙁 Védekező reflexet vált ki belőle, ha labda közeledik felé: szemét becsukja, és…

Minden hétre egy betű – betűtanító program

A “Minden hétre egy betű” sorozat elsősorban az óvodás korosztálynak készült. Ők azok, akik még nem tudnak olvasni, és nem is célunk, hogy olvasni tanítsuk őket. Azonban komolyan érdeklődnek a betűk világa iránt, és ezt az érdeklődést nem szabad válasz nélkül hagynunk. Az általam megalkotott program egyszerűen használható, nem szükséges hozzá tanári diploma. A rajzok…

Minden hétre egy betű – G, mint gomba

Ismét eltelt egy hét…a G-betűhöz a Gombát társítottam. Kedves versike-gyűjteményt találtam ITT. Szutyejev: A gomba alatt című meséjét ki ne hagyjátok! 🙂 ITT egy ötlet a mese dramatizálásához. Igaz, nekünk több állatra van szükségünk, de talán elférnek majd alatta.   Ha már meséltünk, verseltünk, akkor a számolás se maradjon ki! Mutatok még párat a lapok/feladatok…