Mi a lapbook?

A lapbook angol szó, a szóösszetétel jelentése lap:beborít, átfed, de jelent vékony, lapos dolgot is. A book szó jelentésével  talán legtöbben tisztában vagyunk: könyvet jelent.

Magyarul talán  lapozónak, albumnak fordítanám, de mindkét szó jelentése kevés ahhoz, amit a lapbook valójában jelent.

Könnyebb dolgom van, ha körülírhatom.

A lapbook olyan könyvet jelent, amit a gyermek maga készít el egy adott témakörben.

Miközben elkészül a lapbook, már meg is tanulja a témakör legfontosabb részeit.

A kész lapbook így néz ki, persze nagyon fontos hangsúlyoznom, hogy minden lapbook más és más, hiszen a lapbook-ot ti készítitek el, sok részlet kizárólag rajtatok múlik.

lapbook-image005-publik

A lapbook tehát többféle kis méretű sablonból áll, melyek az adott témakör egy-egy szeletét dolgozzák fel, majd mappába ragasztva, illesztve egy egésszé állnak össze.

Lapbook-ot készíteni nem nehéz, bárki képes rá. Azonban elég időigényes munka, ezért kevesen állnak neki sablonokat szerkeszteni, a témába illő anyagokat összeszedni, játékokat kitalálni.

Ha téged is csak ez tart vissza, akkor most itt a megoldás.

Számos témában készítettem lapbook-okat, melyeket megvásárolhatsz a WEBSHOP-ban.

Neked már csak ki kell nyomtatni,  és segíteni a gyermekednek kivágni, ragasztani, színezni, megírni, berajzolni – hiszen a lapbook elkészítése egy kreatív munka.

Ma már több iskolában is használják egy-egy témakör összefoglalása során, és otthon is, a gyermekeket érdeklő témák feldolgozásához.

Az egyik legnépszerűbb lapbook-termék a kötelező olvasmányokat feldolgozó “Olvasónapló másképp” sorozat.

A lapbook-ot PDF formátumban érkezik a postafiókodba.

Itt láthatsz néhány mintalapot, így fogod megkapni.

Húsvét lapbook ovisJános vitéz lapbook mintaoldalak

 Ezeket a lapokat kell majd kivágni, ráírni a megfelelő szöveget, megoldani a hozzá kapcsolódó feladatokat, majd beragasztani a mappába. A mappa készítéséről EZEN a linken találsz bővebb információt.

5 Comments
  1. bandiorsi

    Nagyon jónak találom a lapbook megoldást a tanulás segítésére, hasonlókat készítünk ötödikesekkel történelem órán, játékosan. Időigényes, sok gyűjtőmunka áll mögötte, de hatékony! Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldalra, köszönöm! 🙂

    • Virag

      Kedves Orsi, én is örülök, hogy itt vagy! 🙂
      Bizony, csak megerősíteni tudom, amit a lapbook-ról tapasztaltál! 🙂

  2. Wéber Hajnalka

    Kedves Virág! Megérkezett a Mazsola lapbook, köszönjük szépen. Ámulok és bámulok, valóban szuper ötlet, kivitel! Hálás vagyok, köszönöm még egyszer. Kisfiam ölelést küld. Beleszeretett! Nekünk az első rendelésünk volt, viszont nem az utolsó.

    • Virag

      Kedves Hajnalka!
      Köszönöm kedves szavaidat! 🙂 Örülök, hogy tetszik a lapbook! 🙂

  3. Kristó Ágnes

    Kedves Virág!
    Minket is érdekelne a Mazsola lapbook, tudnál mintaoldalt küldeni? Nagyon köszönöm! 🙂

Hozzászólás

Az e-mail cím nem fog megjelenni. *= kötelező


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Mezők törléseKüldés