Számok bontása – a ceruzákon

Így aztán rögtön elérhető, és mankó lehet azoknak a gyerekeknek, akiknek nehezebben áll össze a bontás tizes számkörön belül. Azt gondolom, nagy hiba, hogy a gyerekektől túl gyorsan elvesszük a mankókat. Amint “leadtuk” a szorzótáblát, máris meg kell tanulni, és onnantól kezdve puskázásnak minősítjük, ha segítséget szeretne használni. Ugyanígy a kis elsősöknél is, ha elérkezünk…

Esőcsepp-számoló

Ha esős az idő odakinn, nagyon nehéz a gyerekekkel odabenn. Egy jójó játék azonban sokszor segít 🙂 Hoztam egyet ismét 🙂 A matematika az a tantárgy, ahol tökéletesen működik a tanulás játékokon keresztül. Sőt, szinte csak így működik. A matematika alapjait nem lehet tankönyvből tanulni, hanem folyamatosan tapasztalatokra épülő játékokon keresztül vezet az út az…

Lapot kérünk! – egy fantasztikus játék :)

Biciklizni biciklin ülve tanulunk meg, úszni a vízben lubickolva … számolni pedig a munkafüzetből…sajnos ez a keserű tapasztalatom. Persze vannak pedagógusok, akik mindent megtesznek azért, hogy a számokkal való ismerkedés egy vidám, játékos élmény legyen a gyerekeknek a száraz feladatmegoldás helyett. Ők bizonyára hallottak is Auth Andrea: Lapot kérünk! társasjátékáról. Amikor megérkezett a doboz, rögvest…

Nyárbúcsúztató számolás

Ez a játékötlet témájában még a nyarat idézi, de bizony sejthető, hogy lassan elkezdődik a suli 🙂 Szeretem az olyan játékokat, amelyeket a gyerekek maguk tudnak elkészíteni. Ez is olyan 🙂 Mi kell hozzá? Színes fénymásolópapír, spatula, filctoll, esetleg pompomok, és persze olló, ragasztó. Miután kinyomattad a sablonokat, már a gyerkőc is boldogul az elkészítésével.…

Okos tolltartó-bigyók

A tolltartó-bigyók nagy segítséget nyújtanak egy-egy új anyag elsajátítása során. A mi időnkben még puskának hívtuk volna, de szerencsére ma már sok tanító néni tudja, hogy nem minden gyerek képes egy előre kiszabott határidőre megtanulni valamit. Ha azonban kicsit tovább, és kicsit több segítséget adunk ehhez, akkor egyszercsak magától hagyja el a bigyót – pont…

Filléres játék utazáshoz, strandra :) – Szünidei ötlettár 7. nap

Játszható egyedül, ketten, vagy sokan. Játszható a strandon, a vonaton, és otthon. Fejleszti a vizuális figyelmet, a szerialitást, a mozgáskoordinációt és a finommotorikát.   Tovább is van, mondjam még? 🙂 Inkább mutatom, tessék! Nem kell hozzá más, csak 6 db dobókocka, igaz, ez minden játékosnak. És szükséged lesz hozzá nyomtatható lapokra. Ezt akár te is…

Olvasás és írás a nyári szünetben

Azt tapasztalom, hogy a nyári szünetben tabutéma a “gyakorlás” – a legtöbb szülő úgy gondolja, hogy a nyár a pihenésé, és a pihenés az tuti nem olvasás, írás vagy számolás. Pedig, ha ezeket a megszerzett képességeket nem dolgoztatjuk két hónapon keresztül, akkor bizony könnyen elfelejtődnek. Próbáltad már, hogy hetekig nem írsz kézzel, csak pötyögsz a…

Tippek: így tanuld a szorzótáblát!

– Nincs valami jó játékod a szorzótáblához? Sokszor kapom ezt a kérdést, és hát persze, mindig van…csak nem mindegy, a szorzótábla tanulásának melyik fázisában lehet úgy alkalmazni, hogy az valóban játék legyen. Játék ugyanis az, amikor már képesek vagyunk arra, hogy belefeledkezzünk az adott tevékenységbe. Az még nem játék, amikor a körmünket rágva próbáljuk a…

Szorzótáblás társasjáték

A szorzótábla megtanulása sok gyerkőcnek okoz nehézséget. Leginkább azért, mert a számonkérése nagyon összetett tudást kíván a gyerekektől. Lássuk, mi minden kell ahhoz, hogy egy gyerkőc biztosan hibátlan dolgozatot írjon belőle? biztos alapok: összeadás százas számkörben, nagyrészt fejben is a szorzásra való érettség: meg kell érteni, átlátni, hogy a szorzás nem más, mint többszörös összeadás…

Tavaszi érzékelő doboz – tanuld meg a szorzótáblát!

Íme egy ötlet iskolások számára is – az érzékelő dobozokat ők is nagyon szeretik. Azt látom, kicsit korán fel kell nőniük a gyerekeknek az iskolai könyvekhez, füzetekhez, kevés idő és lehetőség marad arra, hogy tevékenységeken keresztül tanuljanak, játékok segítségével mélyüljön el a tudásuk. Ez az érzékelő doboz 1000 Ft-ba kerül, és ebben már a doboz…