Minden pszichológus mondja, én pedig mutatom! (kísérlet)

Hetekig halogattam a posztot, mert bevallom, nem tudtam kitalálni, mi legyen a címe. Aztán ma, ebéd közben beugrott…hát pont az, amiről a poszt szólni fog! Naszóval, amióta anya lettem, rengetegszer hallottam már azt a bölcs tanácsot, hogy a tetteinkre figyeljünk, és ne a szavainkra, mert a gyerkőc ezeket utánozza majd. Persze, hittem az okosabb szakembereknek, de…

Tapsolós játékok

Több kutató is vizsgálta már, milyen hatással van a gyerekek tanulási képességeire, a figyelmi funkciók fejlődésére a tapsolás. ITT olvashatsz erről egy cikket, melyből kiderül, hogy azok az iskolás gyerekek, akik rendszeresen játszottak olyan játékokat, melyben tapsolni kellett, jobban teljesítettek az iskolában. Sőt, a tapsnak még a felnőttek képességeire is jótékony hatással van. Most, hogy…

Ismerkedj az évszakokkal – és az anyanyelvi fejlesztés

Huh, ez a cím nagyon komolyan hangzik, ugye? Pedig játék az egész. A tegnapi lapokkal nem csak beszélgetést lehet kezdeményezni, hanem játszani is tudunk. Olyan játékot hoztam, ami egy hétköznapi estébe is belefér, ráadásul együtt játszhat a család, apát se ér kihagyni a jóból! Ovisoknak, első osztályosoknak szóló játék: Minden játékos húz 4 évszakos kis…

Legyen a te kertedben is mókus és süni!

Hiába van kertes házunk mogyoróbokorral, sehol egy mókus, aki beköltözött volna hozzánk. Pedig nálunk biztosan jó dolga volna. Egy darabig vártam, vártam, aztán eldöntöttem, csakazértis lesz mókusunk! Barátom a google, kerestem képet mókusról, süniről, mert sajnos a szabad kézzel való rajzolás képességével nem áldott meg a Jóisten…. Azonban, ha te szeretsz és tudsz rajzolni, akkor…

Nagyon egyszerű játék gesztenyével vagy dióval

Ma is egy egyszerű játékot hoztam. Biztosan ismered is a játék lényegét. Ma jutott eszembe, amikor egy kis kosár gesztenyével lettem gazdagabb 🙂 Amíg készül a vacsora, vagy várjátok haza a család többi tagját, jó időtöltés lesz! Ülj le a gyermekeddel, tedd középre a gesztenyét/diót és állapodjatok meg a szabályban! Ez egyszerű: mindkét játékos elvehet…

Filléres és egyszerű játék kupakokból :)

Mutatok egy nagyon egyszerű játékot, amit maradék kartonlapokból, és petpalackok kupakjaiból tudsz elkészteni. Szükséged lesz még alkoholos filcre több színben, vagy pici etikett-matricákra. Ilyenre gondolok, nagyobb papírboltokban biztosan kapható, sok helyen láttam már. A játékhoz kártyákat készítünk, ehhez kis kartonlapokra sorban egymás mellé matricákat ragasztunk fel, vagy a filctollal pöttyöket rajzolunk. Ezen kívül már csak…

Napi rutin iskolásoknak

Akár kicsik a gyerekek, akár nagyok, a tartható napirend rendkívül fontos számukra – csak halkan jegyzem meg, hogy velünk, felnőttekkel is ugyanez a helyzet. Kisebb gyerekeknek itt találsz napirend kártyákat. Azt gondoljuk, hogy a suliba járó gyerekeknek nincs sok dolguk, elég, ha “csak” megtanulják a másnapi leckét…pedig rengeteg apró feladatuk is van, amit bizony nehéz fejben…

Véletlen, vagy akaratlan figyelem (teszt)

A figyelem a megfigyelésre épül. Ahogy a “megfigyelés” szóban is benne van, figyeljük az adott dolgot, folyamatot, stb. A gyerekeink odafigyelnek az órán arra, amit a tanítónéni magyaráz, illetve az ovis gyerkőc is figyel arra, amit az óvónéni mutat neki vagy kér tőle. Ilyen szituációkban sokszor el is hangzik, hogy “kérlek, figyelj rám!”, vagy “most figyelj,…

Meddig képes figyelni egy gyermek?

  Mielőtt a címben feltett kérdésre percnyi pontos választ adnék, kicsit érdemes körüljárni a témát! Először is, fontos tudni, mire is kell figyelnie a gyerkőcnek: olyan dologra, amelyben érzelmileg érintett, vagy olyan területen várjuk el tőle a figyelmet, amiben egyáltalán nem motivált. Minél idősebb egy gyermek, annál inkább elvárhatjuk tőle, hogy olyan dologra is figyeljen,…

Figyelj magadra!

A héten a gyerekek figyelmének fejlsztésével foglalkoztam, és ez a téma folytatódik majd a jövő héten is. Most azonban egy kis kitérőt tennék. Ahogy összeírtam a figyelemmel kapcsolatos témákat, volt közöttük egy, ami első hallásra talán nem tartozik szorosan ide, de aztán úgy döntöttem, mégis érdemes írni róla. A mi figyelmünkről lesz most szó. Arról,…