A logopédia dícsérete

Sokszor találkoztam olyan szülőkkel, akik nehezen fogadták el, hogy a gyermeküknek logopédiai fejlesztésre van szüksége. Mintha ettől a gyerkőc  kicsit butább lenne, vagy csökkent az értéke a jó képességű gyerekek virtuális piacán. Volt, akiket sikerült meggyőznöm, hogy ez nem így van, sőt, hálás lehet azért, hogy két hangot nem ejt tisztán a gyermeke, mert olyan…

Minden hétre egy betű -O, mint olló és Ó, mint óra

Talán a két legegyszerűbb betűhöz érkeztünk. Az “o,ó” esetében ugyanis az ajkunk is kerekítjük, így a betű formája még több megerősítést kap. Arra kell majd figyelnünk, hogy könnyen téveszthető az “ö,ő” betűkkel, illetve nagy a kísértés, hogy írás során lemaradjon az  ékezet a hosszú “ó”-ról. A héten kiemelt figyelmet kapnak azok a kézműves tevékenységek, amelyekhez…

Minden hétre egy betű – N, mint narancs

Ezen a héten témánk a narancs. Többnyire egész évben kapható, ha máshogy nem, narancslé formájában. Sokféleképpen beilleszthetjük a napi tevékenységek közé: kiválóan alkalmas arra, hogy osztani tanuljunk vele: lehet felezni, negyedelni, harmadolni. lekvárt, süteményt, frissen facsart narancslét készíthetünk a héten kézműves-ötleteket a PINTEREST oldalamon találsz hozzá. Nézzétek meg a Három narancs című spanyol népmesét! A…

Minden hétre egy betű – M, mint mézeskalács

A mézeskalács-emberke kedves is, finom is, illatos is. Arra a hétre, amikor vele foglalatoskodunk, feltétlenül szerezzünk be egy kis üveg mézeskalács illóolajat, hadd lengje be az illata a házat! Persze nem maradhat el a mézeskalács sütése sem, és ennek a gyerekek nagyon fognak örülni. Ez egy olyan süti, amiben sokat tudnak segíteni: nyújtják, szaggatják, kenik…

Minden hétre egy betű – L, mint labda

Minden gyerek kedvence a pöttyöslabda, ezért is választottam a P betű hívóképének 🙂 Ismét fontos, hogy a P, mint pöttyöslabda héten ne csak a lapokkal dolgozzatok, hanem kerüljön elő a labda minél többféle formában! Először is labdázzunk! Sok kisgyerek nem tud labdázni 🙁 Védekező reflexet vált ki belőle, ha labda közeledik felé: szemét becsukja, és…

Minden hétre egy betű – K, mint karácsonyfa

Az egyik kedvenc hetem a K, mint karácsonyfa. Ne aggódj, ha éppen nem karácsony táján kerül sorra nálatok, szerintem nyáron is kedves téma lesz. 🙂 A fenyő örökzöld növény, a fenyőerdők nyáron is üzemelnek! Vegyétek elő a karácsonyi fényképeket, mindig élmény nézegetni, nem? Kóstoljatok fenyőmagot, készítsetek házi pesto-t, ITT egy recept hozzá! Előkerülhet a fenyő…

Minden hétre egy betű – Gy, mint gyertya

Íme az utolsó bemutatott betű a “Minden hétre egy betű” sorozatból. GY, mint GYERTYA 🙂 A sorozat persze folytatódik …olvass tovább! A sorozat többi részét nem teszem már fel a honlapra, mert azt gondolom, 11 bemutatkozó anyagból már nagyjából mindenki tudja, mire számíthat, ha megvásárolja a további részeket. Eddig önálló csomagban nem lehetett megvásárolni az…

Minden hétre egy betű – G, mint gomba

Ismét eltelt egy hét…a G-betűhöz a Gombát társítottam. Kedves versike-gyűjteményt találtam ITT. Szutyejev: A gomba alatt című meséjét ki ne hagyjátok! 🙂 ITT egy ötlet a mese dramatizálásához. Igaz, nekünk több állatra van szükségünk, de talán elférnek majd alatta.   Ha már meséltünk, verseltünk, akkor a számolás se maradjon ki! Mutatok még párat a lapok/feladatok…

Minden hétre egy betű – F, mint felhő

Ismét eltelt egy hét, lassan kezdődik a következő….ezúttal az F, mint felhő lesz a témánk. Pár lapot meg is mutatok, ahogy szoktam 🙂     Nézd meg a sorozat többi tagját is – KATTINTS! Amennyiben tetszik a “Minden hétre egy betű” sorozat, megvásárolhatod az összes részét (összesen több, mint 600 oldalas anyag). Ennek ára: 9. 900 Ft.…