Vajköpülés, mint fegyelmező eszköz

Ez egy régi történet, de azóta is sokszor bevetettem a taktikát, és eddig még mindig használt. Ha suliba járnának, és én lennék a tanító néni, komolyan mondom, beírtam volna egy-egy intőt a két gyereknek. Ma sehogysem akartak figyelni.  Éppen a krumplit pucoltam az ebédhez, nekik pedig volt feladatuk. Ennek ellenére levelezni kezdtek az órán. Természetesen sasszemem…

Palacsintapor – ha gyors ebédet szeretnél

Biztosan ismeritek a mondást, miszerint “nem az utadba kerülő hegy az, ami akadályoz, hanem a cipődbe került homok”. Igaz ez az otthonoktatásra is. A legtöbb édesanyának, aki ezt az utat választja a hétköznapi apróságok menedzselése okozzák a legnagyobb fejtörést. Például, hogy mit főzzön ebédre.  Amióta itthon tanulunk, előnyben a gyors, egyszerű ebédek, amit lehetőleg a…

Pattogó gumilabda házilag

Nálatok is kedvenc a nagyokat ugró, ám annál apróbb gumilabda, ami megbújik a gyerekek kezében, ám váratlan pillanatokban kipattan onnan, egyenest bele a levesbe..? Nálunk egész gyűjtemény halmozódott fel belőle. Most pedig nem lesz megállás, úgy látom, labdagyártás beindul… A labda nagyon jól pattog, de a videón csak kicsiket pattogtattunk, mert nem tudtam volna követni…

Színek bingójáték

Ezt a játékot iskolába készülő tanítványaimnak készítettem. Elősegíti a színek gyors és pontos észlelését, valamint a finommotorika fejlesztését szolgálja. (megy már a cipőkötés? – ITT segítséget találsz hozzá) Miért fontos, hogy egy iskolábakészülő gyermek gyorsan és pontosan észlelje és megnevezze a színeket? Azért, mert ez a folyamat nagyjából megegyezik a majdani betűfelismerés és megnevezés folyamatával,magyarul az…

Minden hétre egy betű – E, mint egérke

Mielőtt elkezditek az E, mint egér hetet, sétáljatok el egy kisállat kereskedésbe, és vásároljatok néhány fehér egeret. Na jó, ez csak vicc volt…inkább a mezőn fogjatok néhányat. Vagy ha ott se, hát csak nyomtasd ki a lapokat! Rengeteg egeres versikét találhattok az interneten, én pl. ITT találtam egy jó kis gyűjteményt. A feladatlapok pedig így néznek ki:…

Karamell a mikróból

Olyasfajta megváltás ez, mint a madártej habja a mikróból. Elfelejtheted a ragacsos masszát a tűzhelyen, a sistergést, amikor beleöntöd a vajat, vagy tejet a forró cukorba. Egyszerűen fogod a hozzávalókat, lazán elkevered egy  üvegedényben, és be a mikróba. 8 perc után még mindig minden tiszta, a karamellnek pedig csak hűlnie kell. Ráadásul itt a torokfájós…

Napirend

Sokszor szembesülök azzal, hogy kívülállók számára az otthonoktatás (továbbiakban OO) egy ideális, tökéletes állapotnak tűnik. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy az OO során minden probléma magától megoldódik, kisimul, sőt, esetleg ki sem alakul. Valóban, rengeteg felesleges küzdelmet ki lehet így kerülni, hiszen jobban alkalmazkodunk a gyerekünk igényeihez. De ez távolról sem jelent egy problémamentes…

Játék és tanulás francia kártyával

Játszottunk már gombokkal,babzsákkal, babszemekkel, most jöjjön a francia kártya! Nem baj, ha hiányos a pakli, vagy ha többféle hátlapjuk van, mert egyik sem lényeges szempont a játék szempontjából. A kártyák hatékonyan fejlesztik az elvont gondolkodást, hiszen “csak” jelentenek valamit, nem lehet kézzel fogni az értéküket. Mégis, egy lépcsőfok elválasztja attól, hogy kizárólag a fejünkben játszódjon le…

Képes betűk – 1.rész

Újabb sorozat indul útjára a honlapon. A “Minden hétre egy betű“ után most a “Képes betűk”-et készítettem el. Minden hétfőn 4 db betűt tölthettek le a hírlevélben megadott linkről. A betűket a lehető legnagyobb méterben készítettem el, hogy minél több kép férjen el bennük.  A betűkben található képek hívóképei a megadott betűnek, tehát azzal a…

Mézes forrócsoki – avagy egyre hűvösebbek a reggelek…

Tudtad, hogy a kakaóbabot maják i.e 600 körül már termesztették? hogy az indiánok a magvakon kívül a termés egyéb részeit is felhasználták: a terméshús finom csemegeként fogyasztották,  a héjból kanalat, poharat, edényt faragtak, a leveleket pedig lakóhelyeik építésekor használták fel? hogy a kakaóbab fizetőeszköznek számított? hogy 1600 körül a Mexikóban élő spanyolok a szentmiséken forró csokit…