Túrós csusza – tepsiben

Ez az ebéd nagyjából negyed óra munkába kerül, igaz, utána egy órát még dolgozik magában, mielőtt az asztalra kerül. De hét közben egyszerűen telitalálat. Nem mondom, a túrós csusza úgy is finom, ahogy eddig ettük – kifőzve a tészta, tetejére halmozva a túró, tejföl, sajt, utána megszórva pörccel…hmmm A tepsis változat a következőképpen készül: 1.…

Zene világnapja – zeneszerzők lapbook és egy makett

Tudtátok ugye, hogy október 1-én a Zene Világnapját ünnepeljük? ebből az alkalomból írodott most a poszt. Ezeket az anyagokat két éve Mesivel készítettük el – repül az idő, ma már Soma is hatodikos lett, most neki lesz aktuális. Három zeneszerző életéről készült lapbook: Beethoven, Haydn és Mozart, valamint a szimfonikus zenekar makettjét készítettük el. Írtam már…

Rímkártyák, rímdominó

A rímek felismerése, a rímalkotás folyamata a gyerekek fonológiai tudatosságát fejleszti. Ez pedig nagyon fontos szerepet kap az olvasás tanulása során. A korai fonológiai tudatosság milyensége előre jelzi az olvasás elsajátításának sikerét. A gyengén olvasó gyerekek fonológiai tudatossága gyenge, a jól olvasóké pedig fejlett. Mi a fonológiai tudatosság? Hétköznapi szóhasználatra lefordítva azt a képességet értjük…

Bolognai ragu – főzd meg otthon!

Vannak ételek, amelyeket kevés kivétellel persze, de minden gyerek szeret. Ilyen a bolognai spagetti, és a pizza is. A bolognai ragu receptjét Feritől tanultam, aki simán lehetne séf egy egy első osztályú étteremben, ezzel szemben költő, akinek gyerekverseit (is) ajánlom figyelmetekbe! ÖSSZEVESZTEM A TULIPÁNNAL – kötetét itt találjátok. Visszatérve a spagettihez, 10 perc munkád lesz…

Puzzle a ceruzatartón

Gurigaötlet adta az ihletet, ha azon lehet elforgatni képeket, írást, számokat, akkor egy üres konzerves dobozon is. Nem kell hozzá más, mint egy kartoncsík, amely olyan széles, mint amilyen magas a konzerves doboz, valamint képek, betűk vagy számok. Na meg nem árt egy konzerves doboz, ragasztó és olló. A kartoncsíkra sorban felragasztjuk a képeket. Majd…

Tojástartó ötlet a számoláshoz

Korunk egyik legnagyobb problémája, hogy túl sok inger éri gyermekeinket, és persze bennünket, felnőtteket is. A rengeteg impulzus közül nehéz kiválasztani azt, ami fontos számunkra, amivel foglalkozni szeretnénk. Sok kisgyermek számára viszont nem csupán nehéz ez a feladat, hanem egyenesen lehetetlen is. Pedig az elmélyült, komoly munka elsődleges feltétele, hogy  egy adott feladatra tudjunk összpontosítani. Munkám…

Ablakmatrica házilag

Mindent lehet házilag készíteni, csak legfeljebb nem tudjuk a titkos receptet hozzá. És ez igaz az ablakmatricára is. A titkos recept itt jött szembe velem, persze módosítani kellett rajta, meg a technika is kicsit más, de így is működik. Én a következő alapanyagokat használtam hozzá: tejfölös pohár teteje folyékony ragasztó (legolcsóbb is tökéletes) keverő (fogpiszkáló is megteszi)…

Rosejbni nagyon egyszerűen!

Emlékeztek még, hogyan lehet 1 kg csirkemellet vagy gombát 10 perc alatt bepanírozni? Nos, ha igen, akkor Dragomán György neve biztosan ismerősen cseng majd  – igaz? Szombat reggel kaptam tőle egy rövid üzenetet, hogy ismét van egy recept, amit érdemes lenne megosztanom. Bár vakon bízom minden kedves emberben, de addig semmit nem osztok meg a…