5+1 papír-ceruza játék a strandra

Strandra, vonatra, autóba ideális játékokat hoztam, ezúttal nagyobb gyerekeknek, kb 7 éves kortól. Kisebbek játékcsomagját ITT találod. A nagyobbak csomagjába olyan játékok kerültek, amelyekhez nem kell más, csak papír és ceruza. Gondolkodásra késztetnek, a logikát fejlesztik, és a téri irányokat gyakorolhatják a gyerekek, ha ezekkel játszanak. A lapokat nyomtasd ki, majd hajtsd négyfelé, illetve szét…

Brazil limonádé

Ezt a hűsítőt érdemes kipróbálnod! Nem kell mást csinálni hozzá, csak keverni, szóval ne várj komoly recept-leírást. A végeredményben viszont nem fogsz csalódni! Hozzávalók: 1 tubus sűrített tej (kipróbáltuk mandulatejjel, kókusztejjel is, ezekkel is finom, ebben az esetben fél literre lesz szükséged, valamint cukorra, mézre) fél liter víz – ez lehet szódavíz is, nekem azzal…

Kreatív nyári napló – 7-10 éveseknek

Kell-e nyáron gyakorolni az írást, olvasást, számolást? A válasz egyértelmű: NEM! És kell-e nyáron írni, olvasni, számolni? A válasz ismét egyértelmű: IGEN! Mi a különbség a két kérdésfeltevés között? Csak annyi, hogy a gyakorlás egy kötelező, elvárásokra épülő dolog, és ezt jó lenne elkerülni a nyár során. Ellenben fontos, hogy az év közben megszerzett készségek…

5+1 konyhai felszerelés, amit ne hagyj otthon!

Hogy nyaral egy nagycsalád? Először is vidáman! Mert jó együtt lenni, internet és vasaló nélkül. Egész nap csináljuk a  semmit, társasozunk, filmet nézünk, kártyázunk. Na meg eszünk. És persze ez utóbbi azért ad nekem elfoglaltságot, de már megtanultam élvezni is. Mert bizony volt idő, amikor hatalmas kitolásnak éltem meg, hogy távol a saját konyhámtól kell…

Számolós uzsonna :)

A halacska nyári téma – balatoni vagy tengerparti nyaralásnál, apával való horgászat után bevetheted. Nem kell hozzá más, csak egy csomag halacskás keksz, ami egyben lehet az uzsonna is. A lapot te is megrajzolhatod, de a holnapi hírlevélben benne lesz a link, ahonnan letöltheted. A kis halacskás kártyákat színezze ki a gyerkőc, lehet laminálni, majd…

Actimel házilag

A nagycsalád találékonnyá teszi az embert. Menj csak be a boltba 6 egészséges gyerekkel – akkor is kiesznek a vagyonodból, ha tele a pocakjuk. Így aztán hamar megtanultam, hogy legjobb, ha elébe megyek a dolgoknak, és elkészítem otthon. Így született a Kinder tejszelet, a Túró Rudi házi verziója, a Dörmi mackó, valamint az Actimel is.…

Húsleveskocka – házilag

Az ötlet annyira nem új, hogy már 1735-ben is létezett húsleves-kocka. Egyszerűen dehidratálással állították elő, sóval tartósították. A leveskocka igazi karrierjét azonban Julius Maggi alapozta meg, aki 1908-tól kezdve forgalmazta a kis kockákat. Ma is ott sorakoznak az élelmiszerboltok polcain. Akkoriban az jelentette a forradalmat, hogy nem otthon kellett bajlódni a főzéssel, hanem megvetted a…

Játékok nyaralásra

Itt a nyár, utazunk autóval, vonattal, hajóval, repülővel, jövünk-megyünk egyik városból a másik faluba, erdőből a tópartra. Egy közös pont talán, hogy mindezt gyerekekkel tesszük, sok csomaggal, és mindannyian izgulunk azon, hogy a gyerkőc hogyan bírja majd az utazást, és az idegen helyen töltött időt. Ezért aztán nekilátunk az otthoni játékok elcsomagolásának….állunk a játékospolc előtt,…

Így tanítsd meg a színekre!

  Iskolába megy, és még nem ismeri pontosan a színeket? Egyeztetni tudja, a felismeréssel is boldogul, de nem mindig jól nevezi meg őket? Először is, mi a különbség a három folyamat között: egyeztetés, felismerés, megnevezés? Egyeztetés az, amikor képes két egyforma színt kiválasztani a többi közül. Felismeri a színeket, ha egy kupac színes játék közül…