Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 5.rész

Az ötödik napon a betűket helyes sorrendbe kell állítani, hogy értelmes szavakat kapjunk. Sorrendiség, szókincs, helyesírás fejlődik most. Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA NEGYEDIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni…

Építőkockák újragondolva – Szünidei ötlettár 15. nap

A nyár kiváló alkalom arra, hogy a meglévő játékokat kicsit átalakítsuk, vagy éppen másképp használjuk, mint eddig. Most egy olyan ötletet hoztam, amivel azért óvatosnak kell lenni, tehát ha kisbaba van a háznál, aki kúszik-mászik a földön, akkor inkább ne fogjunk hozzá! Az ötlethez ugyanis mágnes kell, ami önmagában nem veszélyes, szóval egyetlen darabot nyugodt…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 4.rész

A negyedik napon is a szókincsfejlesztés áll a középpontban. Természetesen egy icipicit megint nehezebb a feladat, de menni fog,  ne aggódj! Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz…