Okos könyvjelzők

Rendszerint az első szeptemberi szülőin derül ki sok olyan dolog, amivel általában másnapra el kellene készülni – de persze ilyenkor már annyi más tennivaló is, hogy igazán púp a hátunkon még ez is. Tipikusan ezek közé tartozik a könyvjelző. Persze volt olyan osztály is, ahol nem kérte a tanító néni, de addigra már én láttam,…

Visszaszámlálás – 28 nap, és kezdődik a suli!

A reggelek…meg az esték…a két legkritikusabb napszak, ami szeptembertől vár ránk! Szerintem ezt nem kell külön ecsetelnem, hogy miért… Az biztos, hogy kevés idő alatt sok feladat torlódik össze, és így aztán könnyen kapkodásba torkollik mindkettő. Ezért ez a két napszak a legtöbb családban nagyon kritikus időszak. Hogyan enyhíthetjük, és hogyan lehet nyugodtabb az esténk…

Papírtányér Balaton – na jó kis tavacska :) (Szünidei ötlettár – 2017)

Nagyon egyszerű kézművesötlet, semmilyen extra technikát nem igényel, ám sokféleképpen megdolgoztatja a gyerkőcöt – kell festeni, színezni, ollóval dolgozni, ragasztani. Viszonylag hamar elkészül, nem lesz belőle nagy felfordulás. A papírtányértól eltekintve semmi extra eszközre nincs szükséged hozzá. Sőt, ha éppen nincs otthon tányérod, egy kartonlap is megteszi helyette. A sablonból azt használsz fel, amit szeretnél,…

Visszaszámlálás – 29 nap, és kezdődik a suli!

A mai nap feladata nem kifejezetten szervezős, de nagyon fontosnak tartom! Mivel nem egy nap alatt kipipálható dologról van szó, bizony érdemes időben elkezdeni! Nem állítom, hogy amelyik gyerkőc nem tudja az iskolája nevét, az örök boldogtalanságra van kárhoztatva, és azt sem ígérhetem, hogy aki tudja, nyolcadikig karba tett kézzel ülhet, mert minden év végén…

Szűrővizsgálatok iskolakezdés előtt – nem csak leendő elsősöknek!

Bizony a sikeres iskolakezdéshez nem csak füzetre és tornacipőre van szükség. Évről évre találkozunk olyan gyerekekkel, akiknél az iskolai munka során derül fény arra, hogy bizony valamelyik érzékszervük nem működik tökéletesen. Ezért nem győzöm eléggé hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát! Tehát vedd fel a telefont, és kérj időpontot szemészetre, és fülészetre! Ne akkor tedd ezt, amikor…

Visszaszámlálás – 31 nap, és kezdődik a suli!

…meg az ovi… És ilyenkor mit szoktunk mondani? Óh, hol van az még! Kerek egy hónap van még addig! Most még nyaraljunk, élvezzük a szabad életet, ráérünk készülődni… És mit mondunk augusztus 29-én? Atyaég, már csak 3 nap! Gyorsan, gyorsan….még füzet, meg tolltartó, meg tornacipő – jaj, hol lehet kapni a méretében? Holnap évnyitó…hol az…

Csillagnéző – letölthető kártyákkal (Szünidei ötlettár – 2017)

Augusztus a hulló csillagok hónapja – használjuk ki, hogy másnap még nincs suli/ovi, szánjunk rá néhány estét, hogy egyszerűen csak a csillagos eget bámuljuk! Mi ki szoktunk költözni a teraszra/kertbe, ilyenkor már a hálózsák is elkél, hiszen estére azért lehűl a levegő. Szerencsém van, a férjem komplett előadás-sorozatot tud leadni a csillagokról. Ha ez az…

Padlizsán pástétom télire

Az egyik kedvenc kenyérre valóm a padlizsán – igazából mindenféle formában szeretem: zakuszkának, majonézesen, csak simán olajjal – szóval mindenhogyan! Sokféle receptet kipróbáltam, de nekem az az igazi, amikor kicsit füstös íze van. Ezt nyilván nyáron, grillezésnél lehet a legegyszerűbben elérni. Szóval, amikor nekiállunk grillezni, akkor mindig veszek vagy 10 padlizsánt is. A húsok után…