A mozgás

Az 5 dolog közül, amelyeken változtatni szerettem volna, egyedül a mozgással gyűlt meg a bajom.

Ráadásul az a faramuci helyzet alakult ki, hogy egyedül a mozgás hasznosságáról nem kellett győzködni magam, pontosan tudtam, hogy szükségem van rá.

Kiváló voltam azonban kifogások gyártásában…

• nincs rá időm
• esik az eső, süt a nap, meleg van, hideg van, köd van, nincs se meleg, se hideg, olyan semmilyen az idő
• nincs hozzá jó ruhám
• fáradt vagyok
• éppen most ettem, vagy éppen üres a gyomrom, így nem lehet

A többivel nem is untatlak, volt még vagy ezer.

És így telt el egy év. Minden reggel elhatároztam, hogy akkor majd ma, aztán lefeküdtem úgy, hogy ma sem történt semmi.

Persze mellettem meg itt voltak a sportoló gyerekeim, mind lelkiismeretesen járnak az edzésre, és tudtam, nekik sem mindig fáklyás menet legyőzni a kényelmüket.

Aztán történt valami…

Fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Somával beszélgetett egy barátunk:

– Edzés minden nap?

– Igen, hétfőtől péntekig.

– És egyszer sem jutott eszedbe, hogy ne menj el? Tudod…ellógni…csak egyszer…

– De. Majdnem minden nap eszembe jut. Aztán mégis inkább felszállok a buszra, és akkor az odavisz.

Hát ez nekem nagyon erős beszélgetés volt. Egyszerre leesett a fatantusz.

Hogy egy kamasz bölcsebb tud lenni, mint én vagyok.

Itt a legkisebb fiam, akiről azt gondoltam eddig, hogy fiatal, életerős kölök, szeret vívni, naná, hogy minden nap ott van az edzésen.

És bizony, neki sincs kedve hozzá minden nap. Mert az edzés neki is fárasztó, neki is munka.

Ő azonban kitalált egy egyszerű dolgot arra, hogy mégis megcsinálja. Nem magát győzködi, hanem egyszerűen felszáll a buszra.

Megteszi azt a lépést, ahonnan már nincs visszaút.

És végre megtettem én is azt a lépést. Először egyet, aztán még egyet, meg még egyet…eltelt három hónap, és nem telt el úgy nap, hogy ne mozogjak.

Először is, vettem egy elliptikus trénert – ezzel bármikor, otthon is tudok mozogni.

Nem kell hozzá elmenni sehová, nem kell hozzá semmilyen spéci ruha, egyszerűen semmi nem kell, csak az, hogy elindítsam!

Mivel első nap mindenki rácuppant, közöltem a kedves családdal, hogy ez most az enyém, és bár mindenki használhatja, azonnal le kell pattannia róla, ha én szeretném használni. Hát, kéremszépen ez a nagycsalád…itt meg kell harcolni az érdekeidért…

Miközben “futok” rajta, igyekszem hasznosan eltölteni az időt. Ilyenkor a kamaszaimat kérem meg, kapcsoljanak nekem egy sorozatot, vagy zenét, ami szerintük nekem tetszene. Így aztán pontos képet kapok arról, milyen filmeket néznek, milyen zenéket hallgatnak. Eszméletlen tanulságos, ajánlom kamaszokat nevelő szülőknek…:)

Aztán persze arra is vágytam, hogy a mozgás feltöltsön, és valamiféle szelllemi élményben is részesüljek közben.

Ismét egy gyerekem segített, Csincsi mondta, menjek el vele jógázni.

Hát elmentem. Ne tudjátok meg…

Ez egy forrójóga óra volt, a teremben 40 fok…első hallásra egy kompletten megszervezett öngyilkossági kísérletnek tűnt. És valóban…az óra első felében szembesültem mindennel, amivel csak lehet. Nem részletezem.

Az óra második felében megsemmisülve törökülésben ülve bealudtam, de az oktató kedvesen felébresztett, és mondta, nyugodtan feküdjek le, úgy kényelmesebb lesz. És valóban…igaza volt, jót aludtam.

Azóta a második bérletemet is megvettem, és végig tudom csinálni a másfél órát.

Fantasztikus élmény, hogy minden alkalommal sikerül egy mozdulat, ami előtte nem ment. Minden órára azzal az izgalommal megyek, hogy vajon mi lesz az, amit ma már meg tudok csinálni – és mindig van ilyen!

Jóga közben teljesen ki tudom kapcsolni a minennapos problémákat, gondokat, miközben teljesen a testem jelzéseire tudok figyelni.

Itt tartok most.

Három hónapja, hogy nem telik el nap intenzív mozgás nélkül.

Hetente minimum 2X jógázom, a köztes napokon pedig 40 percet megyek az elliptikus tréneren. És jólesik, nagyon jól!

Nem kell magam győzködni, egyszerűen megveszem a bérletet, és vasárnap beírom a filofaxomba, melyik nap megyek jógázni, a többi napon pedig bekapcsolom az elliptikus trénert. Ennyi…tudjátok: felszállok a buszra, és az odavisz. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű!