1. rész: a férj és feleség pénze
Nagycsaládos pénzügyek…nem egyszerű téma…
Mert hogy a nagycsaládokban legtöbbször kevés a pénz.
Mégis, most elvonatkoztatok ettől a ténytől, és kérlek, neked se az legyen az első gondolatod, hogy “ami nincs, azt nem lehet beosztani”.
Mert a legtöbb nagycsaládban fizikailag van pénz, csak ugye kevés…azonban pont ez a tény az, ami miatt létfontosságú, hogyan osztjuk be.
Most inkább a beosztás egyik elvéről szeretnék írni, mert mióta eszerint szerveződünk, azóta nagyobb a béke a pénzügyek terén.
Nem ma történt, és nem is én találtam ki. Egy kedves házaspártól tanultuk, még fiatal házasként.
Csak hogy ne kanyarodjak el a témától, gyorsan vissza is térek. De ha érdekel, elmesélem majd egyszer.
Szerintem sok családban jellemző, hogy a férjek keresnek többet, és ennek okán ők osztják be a pénzt. Ők mondják meg, mire van szükségünk nekünk, vagy a gyerekeknek.
Például lazán megvétóznak egy ötödik fülbevalót vagy a hatodik selyemsálat, mert hogy állítólag ők anélkül is szeretnek bennünket. Jó, hát ezt mi is tudjuk, miután házasságot kötöttünk, ez már kötelesség, nem?
A fülbevalónak vagy a sálnak semmi köze a házasságunkhoz, nem azért szeretnénk megvenni, hogy a férjünket megtartsuk, hanem mert mondjuk ebben érezzük jobban magunkat.
A fülbevlókkal és a sálakkal szemben azonban a kilencedik bicska szó szerint életbevágóan fontos szokott lenni, hiszen ki látott már igazi férfit bicska nélkül? És ugye emlékszel te is, milyen jól jött, hogy a gyereknek vágott vele mogyorófavesszőt az erdőben, és még sorolhatnám.
De nem teszem, mert más esetekre nem emlékszem.
Szóval sajnos, nálunk annyira különbözőek az igényeink, és annyira különböző dolgoktól érezzük jól magunkat, hogy beláttuk, jobb, ha nem is próbáljuk egymást ezeken a területeken megérteni, mert úgysem fog menni.
A legjobb út ilyenkor, hogy megértés helyett egyszerűen elfogadjuk, hogy a másiknak más a jó.
Elfogadjuk, hogy mások vagyunk, neki más dolgok fontosak, mint nekem, más dolgoktól érzi jól magát, mint én.
Nos, az előbbiekben említett házaspár ezt a pénzügyekben a következőképpen juttatta kifejezésre:
akármilyen kevéske pénzük is maradt a kötelezően kifizetett számlák, és a gyerekekre költött dolgok megvétele után, mindkettejük kapott egy bizonyos összeget, amivel kedvére gazdálkodhatott.
Azt vettek belőle, amit szerettek volna – na meg, amire éppen tellett. Sőt, néha kölcsön is kértek egymástól, majd szépen visszafizették 🙂
És még egy nagyon fontos elvet tartottak be: nem minősítették egymás döntéseit.
A feleség sosem szólta meg a kilencedik bicskát, és a férj sem ráncolta a szemöldökét az ötödik fülbevaló láttán.
Szóval nekem ez nagyon tetszett ez a módszer, és tetszik most is.
Jó érzés, hogy nem kell titkolni vagy rejtegetni azt, amiről úgy gondolom, hogy szeretném megvenni magamnak.
Biztos lehetek benne, hogy nem hangzik el a “minek ez az újabb vacak?” kérdés, amit bizony sokszor hallok más férfiak szájából. Ez nekem szabadságot ad, és azt az érzést, hogy elfogad a férjem az esetleges kitudjahányadik vackommal együtt is.
Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Iratkozz fel a hírlevélre!
Nálunk nincs közös kassza, én pénzem – te pénzed van, és én ezt nagyon, nagyon szeretem. Megvannak a feladatok, h ki mire költ. Ő fizeti a rezsit, ami nem kevés, autók költségeit (kivéve az enyém tankolása), bevásárol ha kell. Enyém a gyerekek költsége (hiszen erre kapom a gyest, csp-t), és én is szoktam bevásrolni nyilván. Mindenki beosztja a saját pénzét, és nincs számonkérés, hogy mennyid van, mire költöttél. Arányosan vannak elosztva a feladatok. Nem mondom, amíg tényleg csak a gyes+csp volt, nagyon szoros volt a kassza, volt h kértem tőle hónap végén, de mióta van munkahelyem (fél állás csak), nincs ilyen gond, be tudom osztani. Szuper így. Véletlnül sem szeretnék közös kasszát. Igaz, nem vagyunk nagycsalád. 🙁
Szia Ancsa!
Igen, én is láttam már jól működő külön kasszát, de jómagam a mi esetünkben el sem tudnám képzelni. Majdnem 15 évig nemigen álmodhattam semmiféle jövedelemről a gyerekek mellett. Azt meg csak a nagymamám hitte, hogy a GYES 6X28 000 Ft 🙂
A családi pótlékkal együtt is olyan hatalmas fizetésbeli különbség lett volna kettőnk között, hogy ha picit is arányosan akarjuk elosztani a költségeket, akkor egyszerűbb azt mondani, mindent ő fizet 🙂
De nyilván a hat gyerek, meg a közös döntés, hogy ne legyen munkahelyem elég spéci helyzet.
De sajnos több olyan családot ismerek, ahol még a feleség fizetése is a férj számlájára érkezik, és a feleségnek nincs hozzáfáráse a saját pénzéhez. Hát őszintén szólva, kisebb sokkot kaptam, amikor ezt megtudtam 🙂
Virág, ez nagyon tetszik! Biztos, hogy mi is alkalmazni fogjuk 🙂
Én nem tudnám elképzelni a külön kasszát, az én pénzem-te pénzedet… Én pont azt szeretem a házasságban, hogy minden közös!
Szia Eszter!
Én is hasonlóképpen gondolom 🙂 De ez a zsebpénz dolog nálunk nagyon bejött, remélem, nálatok is jól működik majd 🙂
Nálunk az arányosítás vált be. Senkinél nem hallottam, ilyen elszámolási módról.
Mivel nagy a differencia a férjem és az én jövedelmem között, úgy gondoltuk így igazságos.
A közös területek, mint számlák, lakástakarék, kajapénz, gyerekpénz (3 gyerekre) közös. Azon felül vannak, amiket ezen felül veszünk, pl. fényképezőgép, akkor azt is arányosítjuk.
Én kezelem a “kiskasszát”, mint kaja- és gyerekpénz, Ő a befektetéseket, számlákat, és az előre tervezést hosszú évekre előre (nyugdíjig!! :D)
Megmarad így minden hónapban mindkettőnknek pénze, arra amit szeretne.
Szükség volt erre a kezdetektől fogva, mert ahogy nálatok a bicska-sál probléma merült fel, úgy mi hajlamosak vagyunk belekukorékolni a másik dolgába.
Mindemellett vannak olyan területek, aminél – valahogy magától értetődő módon – kialakult, hogy a férjem fizeti ha pl. elmegyünk vacsorázni, vagy a benzinköltséget. Szerintem nem árt, ha a “férfi mivoltját” is meghatjuk a férjünknek.
Azt veszem észre, hogy ez néha mások számára idegen. Hiszen vagy közös, vagy teljesen külön kassza.
De kérdem én… miért kéne a férjemnek fizetnie az én szeszélyeimet (mert sokszor azok vannak)?
Csodálkozott a kolléganőm is, mikor a filofaxomban autó rajzokat pillantott meg a hét egy-egy napján. Elmondtam neki, hogy ez azért van, mert nem tartom korrektnek hogy a férjem fizesse, ha épp autóval megyek be az iskolába (tanító vagyok), és hó végén kifizetem neki a benzinköltséget.
És így a 10 év alatt, pénz miatt nem volt köztünk konfliktus! 🙂
Kedves Klaudia!
Köszönöm, hogy megosztottad ezt a rendszert! Az arányosítás mindenképpen jó ötlet:)
És igazad van, az jelzi legjobban, hogy jól működik a rendszer, hogy nem volt még közetek konfliktus ebből! 🙂
Nálunk ez úgy működik, hogy közös kasszánk van, amiből a rezsit javarészt automatikusan vonják, vagy én fizetem be, de ezt látja a férjem is. Vannak még közös dolgok, amiket közös megbeszélés alapján fizetünk rendszeresen, általában ez is rendszeres átutalással megy. A maradék pénzből veszem én a kaját, meg intézem a nagybevásárlást, ha kell a gyógyszereket, és mindent, ami kell a háztartásban. A férjem keres többet (még jó, mert itthon vagyok GYESen, csúnya lenne, ha nem így lenne. :D) Én intézem a gyerekek körüli pénzügyeket is: ovipénz, különóra, fejlesztő nyavalyák, stb. Ha vannak terveink a hónapban: utazás, vagy valami nagyobb dolog megvásárlása, azt előre bekalkuláljuk, hogy mi meg hogy. Erre én félrerakom a pénzt. A férjem is elárulja az igényeit, hogy mit szeretne a hónapban, meg én is, hogy milyen anyagi terveim vannak. Megbeszéljük, hogy mik a lehetőségeink. Ha hónap közben jön valami: mondjuk hónap elején megbeszéljük, hogy most nem veszünk cipőt, mert van fontosabb is a listán, de mégis szembe jött vele egy akciós remek vétel, akkor telefonon egyeztetünk, hogy ez hogy fér bele a költségvetésbe. Ha semmiképp nem lehet, mert most nem, akkor mély fájdalommal áttoljuk a következő hónapra, de ha van esély, hogy akkor módosítjuk a fontossági sorrendet, akkor beleférhet. Nálunk ilyen bicska-sál vita nem szokott lenni. Nálunk olyan vita van, hogy miért fizettem a boltban hatezer forintot, mikor csak kaját és mosóport vettem a családnak. Miért nem spórolok jobban? Aztán elküldöm, hogy akkor most vásároljon be ő. Elmegy, mire hazajön, már nem kérdez, csak csodálkozik, hogy milyen árak vannak! 😀