Ahhoz, hogy a címben feltett kérdésre választ adjak, egy kis kitérőt kell tennem.
Messzebbről kell elindulnom, hogy rávilágítsak egy összefüggésre, mely a szenzoros érzékelés és az étkezések közötti kapcsolatra mutat rá.
Mi is az a szenzoros érzékelés?
A szenzoros rendszer képessé tesz bennünket arra, hogy a külvilágból érkező ingereket feldolgozzuk: érezzünk egy illatot, egy ízt, ha megtapintunk valamit, annak érezzük a hőmérsékletét, a textúráját, meghalljuk a különböző hangokat.
Agyunk feldolgozza ezeket, és egyéni ízlésünk függvényében egy-egy illatot kellemesnek, másikat kellemetlennek érzünk majd.
Ugyanígy az ízekkel, hangokkal kapcsolatban lesznek, amelyeket szívesen hallunk, érzünk tapasztalunk újra meg újra, és lesznek, amelyektől igyekszünk távol tartani magunkat.
A külvilágból érkező ingerek egész nap bombáznak bennünket.
A szenzoros rendszerünknek az összes beérkező ingerről el kell döntenie, hogy fontos-e számára vagy sem, illetve valamilyen szinten fel kell dolgoznunk ezeket. A szenzoros rendszerünk folyamatosan dolgozik.
Akkor működik jól, ha bizonyos ingereket ki tud zárni, míg másokat beenged, és ezeket megfelelően feldolgozza.
Naponta átlagosan 5-6 alklaommal eszünk-iszunk, és ezek az étkezések számunkra nem új ingerek, hanem már ismerjük ezeket: tudjuk jól, hogy a joghurt hőmérséklete hűvös, az íze savanykás, ismerjük a fehér színét is, és valamilyen módon már viszonyulunk hozzá: lehet, hogy szeretjük, és nagykanállal esszük, vagy éppen nem szeretjük, és ezért nem is teszünk a tányérunkra belőle.
Azonban a kisgyermekek még nem így működnek!
Számukra a külvilág összes ingere új.
A szoba látványa, a hőmérséklet ingadozása, a hangok intenzitása, a táplálék íze, stb, stb mind újdonság!
Tudjuk, hogy a babák látása sem alakult még ki teljesen születésük pillanatában – talán nem véletlen, hogy a színes világunkat sem látják azonnal, hiszen mindez túl sok új inger lenne számukra.
Milyen jól van kitalálva az is, hogy az első hónapokban elegendő számukra az anyatej – íze, állaga is nagyjából egyforma, így nem kell azonnal feldolgozniuk azt a fantasztikus ízkavalkádot, ami várja őket a későbbiekben.
És igen, meg is érkeztünk a válogatás egyik lehetséges okához.
Vannak gyerekek, akiknek a szenzoros rendszere túlműködik, vagy éppen ellenkezőleg, alulműködik.
Így képtelenek az új ízeket, a táplálékok állagát, színeit megfelelően feldolgozni, és ezek egy részét elutasítják.
Azaz, válogatnak: nem esznek meg bizonyos színű, állagú vagy bizonyos ízű ételeket.
Vannak olyan állapotok, melyekhez gyakran társul szenzoros zavar, ilyenek az autizmus, a Down szindróma, illetve az ADHD. De a szenzoros zavar önmagában is előforulhat, illetve sok esetben az említett két állapothoz sem törvényszerű, hogy társuljon.
Az étkezésen kívül a szenzoros rendszer zavara más területeken is jelentkezhet. Például ezek a gyerekek nem érintenek meg bizonyos dolgokat, az én egyik fiam például nem volt hajlandó “szőrös” dolgokat viselni, így kötött vagy polár anyagból készült sapka, sál szóba sem jöhetett számára. De sokszor tapasztaljuk, hogy nem hajlandók garbót felvenni, vagy más szűk ruházatot viselni. Vagy éppen ellenkezőleg, nagyon szeretik a szűk ruházatot. Erről egy korábbi posztban írtam már, lejjebb elolvashatod.
Mit tehetünk otthon, anyaként, ha van egy válogatós gyermekünk?
Egyáltalán honnan derülhet ki számunkra, hogy valóban a szenzoros integráció zavaráról van szó?
Milyen jelei vannak, ha a válogatást valóban a szenzoros rendszer éretlensége okozza?
Ha szeretnél ezekre a kérdésekre választ kapni, iratkozz fel a hírlevélre, így nem fogsz lemaradni a poszt következő részéről sem!
Hát nekem pont van egy válogatós Down-szindrómás legénykém idehaza 🙂 és még koraszülött is. Ezért rengeteget foglalkoztunk a “szenzomotoros” témával így nekem ez nem ismeretlen. Mégis ebben az összefüggésben még nem gondoltam rá! Nagyon örülök a “kitérőnek” Virág és köszönet előre is a sorozatért 🙂 Már várom a következő bejegyzést a témában. Szeretettel: Eszter