A karácsony különösen jó alkalom arra, hogy tevékenyen kivegyük a részünket az adakozásból. Bár örök téma, hogy ne csak karácsonykor adjunk, hanem az év minden napján, én azt mondom, ha csak karácsonykor adunk, az is jobb, mintha egyáltalán nem adnánk.
Szóval adakozzunk csak nyugodtan karácsonykor!
És tanítsuk adakozni a gyermekeinket is!
10 ötlet, hogyan tud adakozni akár egy ovis gyerkőc is 🙂
- Cipősdoboz akcióhoz csatlakoztok, és a jó állapotú játékai közül ő maga válogassa össze a dobozba valót!
- Ha ismertek idős, kevéske nyugdíjból élő nénit vagy bácsit a közelben, tegyetek le az ajtaja elé egy kis csomagot nem romlandó élelmiszerekkel!
- A jó állapotú játékokat anyaotthonba is elvihetitek, biztosan örülni fognak neki!
- Írjatok képeslapot a postásnak, a kisboltban az eladónak, a kukásbácsiknak – olyan embereknek, akik a munkájukkal szolgálnak minket, és nem szoktunk nekik ezért külön köszönetet mondani!
- Készítsetek madáretetőt – bizony, ez is egyfajta szolgálat!
- Készítsetek meglepi könyvjelzőket a könyvtári könyvekbe!
- Biztosan ismertek olyan családot, ahol a gyerekek talán nem is kapnak a Mikulástól ajándékot – legyetek igazi Mikulások, tegyetek az ajtajuk elé egy kis csomagot! Nem kell bele nagy ajándék, párszáz forintból már kaptok buborékfújót, matricát, és a Gyereketetőről is kinyomtathattok pár játékot!
- Engedjetek előre a pénztárnál egy idős embert, vagy kismamát!
- Olvassatok fel egy meseregényt, írjátok ki CD-re, és vigyétek el az idősek otthonába!
- Vigyetek kutyatápot egy állatmenhelyre! (szívesen szoktak fogadni kidobásra ítélt plédet, meleg takarót is)
És végül, bár ezzel keleltt volna kezdenem: mutass példát a gyermekednek!
Ha még nem találtál semmilyen ügyet, amit jó szívvel tudnál támogatni, akkor engedd meg, hogy bemutassak neked egy hétköznapi csodát.
Nemrég ismerkedtem meg személyesen Ágnes nővérrel, aki az Elfogadlak Alapítvány munkatársa. Az alapítvány a Ágnes nővér és társai, a Szent Ferenc Kisnővérei töltik meg élettel.
Olyan családokat karolnak fel, akik mélyszegénységben élnek sok-sok gyerekkel, legtöbbször embertelen körülmények között. A nővérek pedig a családok mellé állnak. Nem egy lyukas zsákba töltik a pénzt, hanem először megfoltozzák a zsákot, majd a családot megtanítják, hogyan tölthetik fel ők maguk a zsákjaikat!
Ez azonban sokkal nehezebb munka, mint a kampányszerű adakozás. Ők tényleg nap, mint nap egy icipicit lépnek előre – tudják, hogy egyik napról a másikra nem lehet tartós és nagy változást elérni.
Hogyan segítenek?
Képzelj el egy családot, ahol 9 gyermeket nevelnek a szülők. Egy dőlöngélő kis házban laknak, fűtés sincsen télen. Apa és anya talán a nyolc általánost sem végezte el.
Azt a nővérek sem tudják vállalni, hogy a maguk kevés pénzéből még őket is eltartják. Azt azonban igen, hogy megtanítják az édesapát csipkebogyót szedni, feldolgozni, az édesanyát pedig csipkelekvárt főzni. A cukrot támogatásokból biztosítják a családnak.
És azt mondják a szülőknek, hogy ha főzik a csipkelekvárt, lesz bevételük hónapról hónapra. Télre talán kályhát is tudnak venni, meg tüzelőt. És a szülők elkezdik…szedik a csipkét, és főzik a lekvárt. 500 üveggel készült. A nővérek pedig kapcsolatokat keresnek, és megszervezik, hogy legyen, aki megvásárolja a lekvárt. Óh, ha tudnád, ez is mekkora munka!
De nem csak profiktól lehet ám marketinget tanulni…a Jóisten sokkal nagyobb marketing-szakértő, mint bármelyik amerikai guru…így eladják a lekvárokat, és már füstöl a kémény a házon.
Tudod, mekkora szó ez ennek a családnak? Megveregethetik a vállukat, hogy igen, megdolgoztunk a melegért! És persze, még sok minden hiányzik abból a házból. De ők már tudják, hogy képesek tovább is menni az úton…
A másik családban nincs olyan sok gyerek, de egy ártéri területen élnek 30 valahány négyzetméteren. Minden tavasszal rettegés az élet: mit visz el a víz? A szülők itt is munkanélküliek…Ágnes nővér és a társai megtanítják őket arra, hogyan tudnak gyógynövényeket begyűjteni, majd az édesapa munkát kap az alapítványnál is. A gyerekek nagyon jó képességűek, és bejutnak gimnáziumba, ahol kitűnő tanulók. Kollégisták lesznek, hiszen egyelőre otthon tanulni nem olyan, mint nálatok: nincs külön gyerekszoba, vagy íróasztal. De a szülők szeretnék, ha lenne…Nagy nehezen, támogatásokból és a CSOK-ból összegyűlik annyi pénz, hogy egy kétszobás lakótelepi lakásba tudjanak beköltözni.
És ekkor az alapítvány forrásai elapadnak…nincs pénz, hogy a béreket kifizessék. Te megtennéd-e, amit ez a család tett: azt mondták Ágnes nővérnek, hogy az alapítvány fontosabb, mint az ő egyéni boldogulásuk, és fizesse csak ki a béreket abból a pénzből, ami nekik gyűlt össze az új lakásra.
Persze végül sikerült megoldani – említettem már ugye, hogy a Jóisten mindig közbelép, ha baj van…? – szóval ez a család azóta, ha minden igaz már nem retteg az árvíztől.
Hát így segít Ágnes nővér és a társai…
De elgondolkodtál-e azon, hogy a Jóisten hogyan tud segíteni?
Eláruljam?
Szerintem nem kell, tudod te is.
Hiszen mindannyiunk szívében ott van Ő, és hát csendesen bekopog néha…mi meg kinyitjuk az ajtót neki. Ennyire egyszerű.
Az Elfogadlak Alapítvány elérhetőségeit IDE KATTINTVA megtalálod.
Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Iratkozz fel a hírlevélre!
Virág!
A lelkemből szóltál. A múlt héten éreztem meg én is, a Jó Isten gondviselését. Építkezünk, és karácsonyra jó volna beköltözni. Nem anyagi szükségeink voltak, hanem lassan haladtunk. Az ember aki dolgozott, az egy műtét miatt kidőlt. A férjem csinálta, de nem haladt eléggé. A sógorom, aki burkolta a fürdőszobákat látta, hogy mennyire szorít az idő. Az ismerősei közül, hívott egy embert 3 napra, Úgy hogy Ők látták el, és még pénzt se kért a munkájáért. Én is amikor tudtam, mentem föl festeni, de ahhoz az kellet, hogy a gyerekeimre, valaki vigyázzon, az is akadt, még akkor is amikor betegek voltak. Apósomék segítettek összerakni a konyhát, úgy hogy amúgy meg rengeteg határidős munkájuk van, ami miatt szintén rengeteget dolgoznak. És felsorolni sem tudom,hogy mennyi mindenben éreztük, azt hogy a Jó Isten megsegít!! És elgondolkodtam azon, hogy én mit tettem másokért, hát el is szégyelltem magam, mert a magam elfoglaltságára hivatkozva sokszor meg tudom magyarázni, hogy most miért is nem tudok segíteni. Örülök, hogy ismét eszembe juttattad, hogy vannak akiken még én is tudok segíteni.