Karácsonyi-téli girlandok

Nem panaszképpen mondom, de kicsit hadilábon állok mostanában az idővel. Hiába terveztem el, hogy csodálatos díszekkel öltöztetjük ünneplőbe a házat, ha éjfélkor végzek az aznapi munkával…és azt már megtanultam, hogy az alvás fontosabb, mint egy míves karácsonyi dísz. Így aztán előnyben részesítem idén a 10 perces dekorációkat. Mint az alábbi. Nem kell hozzá más, mint…

Házi mézes gyömbérszörp

Ma ismét megfőztünk egy nagy adag gyömbérszörpöt. Karácsonyig még készül majd újabb adag, mert tartósítószer nélkül 1-2 hétig áll el a hűtőben. Szódavízzel szakasztott “Ginger Ale”, Canada Dry, ki hogy hívja. Az ám, de a házi változatból hiányzik minden mesterséges ízfokozó, tartósító, és egyéb társaik. Mi kell hozzá?  10 dkg gyömbér 50 dkg cukor, vagy…

Deres-havas mécsesek

Ismét egy tízperces ötlet, ami egy rohanós nap után is képes adventi hangulatot varázsolni. 🙂 Biztos vagyok benne, hogy van otthon tojásfehérje, só, befőttes üveg, és egy mécses Más pedig nem is kell hozzá. A tojásfehérjét felverjük, de nem kell túlzásokba esni, tökéletesen elég villával habosra kevergetni. Bekenjük vele belülről az üvegeket, majd beleszórjuk a…

Lovak – lapbook – iskolásoknak

Íme egy lapbook sok gyerek kedvenc állatáról, a lovakról! Nagy ajándék az egy gyereknek, ha állatok mellett, mondhatnám: állatok barátságában nő fel. Felelősségre, gondoskodásra, toleranciára nevel, miközben a gyerekek a gondozás közben nagyon sok mindent megtanulnak az állatokról.Számos pszichológus felhívta már a figyelmet arra, hogy az állatok jelenléte jótékony hatással van a gyermekek személyiségének fejlődésére. Sajnos…

Karácsonyfa-dísz almaszószból és fahéjból

Első olvasásra bizarrnak tűnik, pedig a végeredmény csodálatos 🙂 A recept nagyon egyszerű: egy bögre almaszószt keverjünk össze egy bögre fahéjjal. Végül nekem nem fogyott el egy bögrényi fahéj hozzá, szóval inkább fokozatosan adagoljuk. Gondolom, a fahéj mennyisége függ az almaszósz sűrűségétől is. a recept amerikai, ott kevesen állnak neki almaszószt főzni, mert kapható konzerv…

Karácsonyfa újságpapírból

Ma már mindenből készülhet karácsonyfa 🙂 Újságpapírból is. Ezen a  videón  megnézhettek hogyan, így aztán nem kell bajlódnom azzal, hogy elmagyarázzam. Nagyon egyszerű ám! Ha valami mégsem érthető, kérdezzetek nyugodtan. A négyzetek oldalhosszúsága a magyar mértékegység szerint:  15 cm, 12,5 cm, 10 cm, 7.5 cm, 5 cm, 2.5 cm Mi az utolsót kihagytuk, mert nem fért…

Hóember építő – képeslap

Tavaly több kisgyerekes ismerősünknek küldtünk hóember-építő képeslapot. Nagy sikere volt mindegyik családban. A gyerekeknek tetszett, hogy nem csak egy pár soros jókívánság érkezett a postán, hanem egy mini-játék is. 🙂 A hóembert ugyanis össze lehet ragasztani, egy csinos kis szalaggal felakasztható a szobában. Tudom, nem nagy extra, de azért valami, és a gyerekek értékelik az…

Karácsonyi hangulat üvegben:)

Mesi készítette ajándékba 🙂 Van egy nagy dobozunk telistele régi műanyag apróságokkal. Ebben egy irtóronda piros szarvas, és egy seszínű fenyőfa. Mesi átkente akrilfestékkel, rögzítette az üveg alján egy cseppnyi ragasztóval. Dekorációs havat szórt az üvegbe, vágott bele papírfelhőt, papírhópelyhet. Jó megszórta csillámporral. És elkészült 🙂 🙂