Letölthető húsvéti szalvétagyűrű

Szeretem, ha a gyerekeket is sikerül bevonnunk az ünnepi készülődésbe – ha van valami feladatuk, felelősségük a munkálatokban, akkor inkább magukénak érzik magát az ünnepet is. A szépen terített asztal mindig tartozéka az ünnepnek, hiszen a közös étkezés egyfajta szent közösséget is teremt. A terítésben pedig feladatot kaphatnak már az ovisok is. A ma esti hírlevélből…

Filléres figyelemfejlesztő játék Kinder-belsőből

Akárhogyis, ha Húsvét, akkor egy-két Kinder tojás biztosan lesz majd a locsolkodók kosarában. Remélem, nem szoktad eldobni a tojás belsejét, szerintem ez hatalmas kincs, kezdheted gyűjteni! ITT már mutattam ötleteket a felhasználásukhoz, most következzen egy új játék! Minél több belsőd van, annál többen tudtok játszani! A Kinder belsőkön kívül már csak dobókockára és gyurmára lesz…

Szín – és mintaváltó hímes tojás letölthető sablonnal

Készítsetek hímes tojást, amelyen mindig változnak a minták! Ehhez nem kell mást tenni, mint a hírlevélből letölteni a sablont, kinyomtatni – lehetőleg karton lapra (vagy sima papírra nyomtatni, és felragasztani a kartonra, mert így lesz tartása)! A sablonban két körlapot találsz, az egyiken virágokat, a másikon egy tojást. A tojást sniccer segítségével vágd ki az…

Mária Montessori 7+1 tanácsa szülőknek, pedagógusoknak

A bolognai Children Book Fair kiállításon a legtöbb időt a Montessori könyveket és játékokat forgalmazó standoknál töltöttem. Próbáltam minél több értékes információt megragadni, bár sajnos a nyelvi hiányosságok ebben eléggé korlátot szabtak. Sajnos a kommunikáció leginkább olaszul folyt, és ebbe kevéssé tudtam bekapcsolódni. Az olaszok között pedig nem sokan beszélnek angolul…na sebaj, azért amit tudtam, magamévá…

Tavaszi csipeszes, lépegetős társasjáték

Vezesd el a tyúkocskát a tyúkólba! 🙂 Mindig annyit léphetsz előre, ahányat a dobókockával dobtál. A játék nagyon egyszerű, de azért el kell készítened, ami kb 10 perces munka. Nos, belevágsz? Mire lesz szükséged?   a nyomtatható lapra (letöltheted a hírlevélből) játékosonként 1 db csipeszre játékosonként 1 db hurkapálcikára vonalzóra, filctollra ragasztóra dobókockára Így készítsd…

Húsvéti minibook

Mivel holnap már április és közeleg a Húsvét, ezért erre a hétvégére egy olyan kézműves ötletet hoztam Nektek, ami remek alkalmat biztosít új szavak játékos elsajátításához. Mindeközben egy remek hajtogatási technikát is megtanulhattok, melynek segítségével ragasztás nélkül készíthettek később bármileyn témában minibook-t! Javaslom, hogy ezt a kifejezést – minibook – használd minél többször, és gyártsatok…

Pink tojások medvehagymával – a húsvéti asztalra :)

Szenvedélyesen gyűjtöm a gyors, egyszerű, elérhető alapanyagokból készülő recepteket! A céklával készült finomságok pedig különösen kedvesek számomra. Főleg, mióta rájöttem, hogy létezik cékla a menzás céklasalátán túl is… Így aztán, mikor próbáltam összeválogatni az idei Húsvét ünnepi étkeit, tudtam, hogy ez a finomság nem maradhat ki közülük. Mivel böjti ételnek is tökéletes, rögtön tettem egy…

Gyereknevelés – egyszerűen :)

Vannak dolgok, amiről azt gondoljuk, hogy a gyermekünkben majd ellenállást szül majd, utálni fogja, ha ezen elvek mentén neveljük. Aztán kiderül, hogy ez egyáltalán nem igaz, nagyon is szeretik, sőt, értékelik, és hiányolják, ha egy nap elmarad bármelyik is. Na, nem titokzatoskodok tovább, nézzük melyek ezek a dolgok! 1. Rutinok Többször írtam már erről, lényegében…

Új tolltartó bigyók készültek

A tolltartóbigyók népszerűsége továbbra is töretlen. IDE KATTINTVA megtalálod a régebbieket is! Sokan írtátok, hogy elkészültek a házi verziók, melyeket teljesen a gyerekekre szabtatok, ennek igazán örülök! Azt gondolom, így lesz igazán nagy segítség a gyerekek számára. Az pedig méginkább boldoggá tesz, hogy több tanító néni is írt nekem az első poszt után, hogy ő…

Tavaszi téma – a virág részei :)

Márciusban továbbra is a finommotorikus készségeket fejlesztjük, hiszen mind a kisóvodások, mind az iskolába készülők számára nagyon fontos, hogy az élvezetes feladatok közben egy kis kitartást is gyakoroljanak! Mivel végre itt a tavasz és egyre több virágot láttunk a héten, amiről beszélgettünk, így most a kreatív ídőnk is erről szól! A játékos 5 percben így könnyen…