Valentin nap – másképp

Kiütést kapsz a Valentin napi csokiszívektől, a rózsaszín pulcsiba bújtatott plüssmackóktól, és a sok giccses csecsebecsétől, amit ilyenkor árulnak a boltokban? Megértem…ezt én sem szeretem. De jó tudni, hogy nem ez a Valentin nap. Mint ahogyan a karácsony sem a rohanás és az ajándékdömping…a Valentin nap is az, amivé teszed. Amikor Bostonban éltem egy keveset, egészen más…

Napi menü – 10.nap

Mára nem főztem levest, illetve de, főztem, csak nem ma esszük meg. Sőt, mivel három napra elutazunk a férjemmel kettesben, így a következő menü csak kedden kerül fel. Három olyan komplett ebéd lesz majd, amit nagyobb gyerekek is segítség nélkül el tudnak készíteni, ha a szüleik egy romantikus hétvégére vágynak. De erről bővebben majd kedden. 🙂 A…

Napi menü – 9.nap

Sajnos kicsit lerobbantam – köhögök folyamatosan. Így aztán mondtam is a gyerekeknek, ne várjanak most költeményeket a konyhából. Na, de pont az a klassz, hogy van egy sor étel, amit nagyon egyszerű elkészíteni, így még betegen is sikerül. Zöldbablevest főztem, jó sok fokhagymával, ez a náthás időben nekem nagyon esik. Zöldbableves – hozzávalók: 30 dkg…

Segítség az esti rutin kialakításához

Avagy napirend kártyák újratöltve. Csakhogy ezt nem a falon tartjuk, hanem hordozható, cipelhető, így könnyen elérhető a gyerekek számára. Hogyan használjátok? Nyomtasd ki a csészét és a kis kártyákat! Ha van rá lehetőséged, lamináld! Szükséged lesz még scrapbook-gyűrűkre is. Ez olyan, mint egy kulcskarika, csak a gyerekek is nagyon egyszerűen tudják kezelni. A laminált csészét…

Napi menü – 8. nap

Hamvazószerda lévén ma egyszerű ételt tettem az asztalra. Tojáslevest főztem, ez nem volt több, mint 10 perc. Egy lábosban 2 evőkanál olajat elkevertem 2 evőkanál liszttel. Beletettem 3 gerezd zúzott fokhagymát, és felhevítettem. Felöntöttem kb. 2 liter vízzel, megszórtam pirospaprikával. Amikor felforrt a víz, hozzákevertem 4 db lazán felvert tojást. Friss petrezselymet szórtam a tetejére. A káposztás…

Beszélgetős társasjáték

A gördülékeny reggelek a jó hangulatban töltött estével kezdődnek. Amelyik gyerek este időben lefekszik, és elalszik, nagyobb eséllyel ébred reggel jókedvűen, és kezdi a napját vidáman. Ilyenkor persze ízlik a máskor nemes egyszerűséggel ott hagyott reggeli is, valahogy engedelmeskednek a gombok és csatok a ruhán, és a kis lábak szaporázzák a léptüket az oviba. Mutattam…

Napi menü – 7.nap

Hát ez a szép az egész tervezésben…ma szinte semmi dolgom nem volt az ebéddel, csak meg kellett melegíteni 🙂 Ha nem olvastad a tegnapi posztot, akkor KATT IDE! Brokkoli krémleves, mozarellával és krutonnal, után tepsiben sült lazac párolt zöldségekkel. Holnap már Hamvazószerda, böjti ételek következnek 🙂

Labirintus – megint egy sokoldalú eszköz a képesség-fejlesztésben :)

A labirintus típusú játékok fejlesztik a probléma megoldást vizuális figyelmet tájékozódást a síkban finommotorikát   Ráadásul elég egyszerűen készíthetünk a segítségükkel izgalmas feladatokat. Hiszen a kezdőponthoz és a végponthoz sokféle feladat (szöveg, kép) illeszhető, ez már csak a fantáziánkon múlik. Ha szeretnénk, mehet hozzá számolás, helyesírás, illetve szinte bármelyik tantárgy feladatai. Én most üresen hagytam…

Napi menü – 6. nap

Ma beindult az élet a konyhámban. Két napra főztem, maga a munka egy óra volt, a húsleves kicsit tovább főtt, de ezt szép csendben tette, engem nem zavart. Tehát főztem két levest: Húsleves – egészen pontosan baromfi aprólékból készült. Hozzávalók: nyak, zúza, szárny, máj szívvel zöldségek (répa, zeller, karfiol, brokkoli) levestészta házi vegeta A húslevest…