Amerikai fánk

Nem vagyok egy amerika-fan, de kétségkívül sokat tanulok amerikai blogokból arról, hogyan ne őrüljünk bele abba, hogy sok gyereket nevelünk. Az amerikai anyukák az instant megoldások hívei, ügyesen egyszerűsítik a teendőiket például a konyhában is. Azt hiszem, én is kezdek rájönni, hogy nem mindig az a jó, ha órákig dolgozom egy sütin,  főleg, ha negyed annyi…

Szorzótáblás fűzőcske házilag

Szinte lerágott csont, hogy a gyerekek könnyebben tanulnak mozgásos tevékenységek közben. Ezért a legtöbb tanító néni tapsoltatja, mozgatja a gyerekeket nem csak testnevelés órán, hanem akár matematikán is. Persze, ahogy felsőbb osztályba lépnek, a nagymozgások helyére a finomabb, apróbb mozgásos tevékenységek lépnek. Ugrálás és taps helyett lehet például fűzni. Igen, akár a szorzótáblát is! Elkészítettem…

Régi társasjáték újragondolva

Az iskolára készülődés jegyében a szabályjátékok kerülnek előtérbe. Nem azért, mert aki iskolás lesz, annak sok-sok szabályt kell betartania, hanem éppen fordítva: az a gyermek érett az iskolakezdésre, akiben kialakul egyfajta szabálytudat. A gyerekek élvezettel vetik bele magukat a felnőttek világába, és 6-7 éves korra kezdik látni, hogy ennek az életformának szabályai vannak. Megtanulják, hogy…

LEGO játékötletek – szorzás-osztáshoz

A LEGO majdnem minden gyerek kedvenc játéka, érdemes tehát a tanórákon is bevetni, ezzel érdekesebbé tehető a tananyag, és a gyerekek figyelmét is jobban felkelti. Most egy szorzást/osztást gyakorló játékot hoztam. Nem kell hozzá más, csak egy játéktábla, egy zsák, és egy adag LEGO-elem. A játéktáblát letöltheted a hírlevélből, de megrajzolhatják a gyerekek is, kb…

Ha nem megy az összeolvasás….

Egyre többször találkozom olyan gyerekekkel, akik nem tudják összeolvasni a betűket. Így aztán nem tudnak olvasni, csak betűzni, és persze fogalmuk sincs arról, mit “olvastak” el, hiszen a betűk, hangok nem állnak össze bennük értelmes szavakká, még kevésbé mondatokká. Mit tehetünk ebben az esetben? Először is vizsgáljuk meg az okokat: vajon mi lehet a probléma…

Pingvinek a jéghegyen

A játék egy fantasztikus bolti társas házilagos kivitelezése. Nagyon szeretem az eredetit is, igazán szuper, de túl sok frusztrációt okoz az ovis tanítványaimnak. Egyszerűen a “mission impossible” kategória. ERRŐL a játékról van szó. 6-7 pingvin felrakása után rendszerint borul az egész, és mivel a gyerkőcök szokták leborítani, azonnal zsebre is tehetik az első kudarcélményüket a…

Nehezen olvas? Talán diszlexiás?

Gyakran hallom, hogy ha egy elsős gyerkőc nem olvas folyékonyan így január táján, akkor két perc alatt elkészül a diagnózis:  biztos diszlexiás. Sok esetben a szülők utánaolvasnak, mi lehet az oka a gyengébb olvasási teljesítménynek, és az internetről összeszedett jelekből már össze is rakják a diszlexia gyanúját, vagy a maga a tanító néni mondja ki…

Szorzótábla játékosan

Sok másodikos kezdi majd el a napokban a szorzótábla tanulását. Írtam már erről több posztot is, ezeket a következő linken találhatod: Mikor lesz érett a matematikai gondolkodása a szorzótábla megértésére? – játékok, segédanyagok IDE KATTINTS! Szorzótábla másképp – KATT! Szorzótábla gyakorlójáték tojástartóból – ITT TALÁLOD! Szorzás az ujjakon – ha valami érdekeset szeretnél mutatni a…