“A boldogság tanulható.”

(ismeretlen szerző)

A boldog karácsony is – ezt én teszem hozzá 🙂

Emlékszel még a tavalyi karácsonyra?

Minden rendben zajlott, ugye?

Mire elérkezett a Szenteste, te már kipihented magad, a család apraja-nagyja vidám volt és boldog, a lakás csillogott, az ebéd pont akkorra lett kész, mikorra eltervezted, a sminked is tökéletesre sikerült, egy dekát sem híztál az ünnepek alatt, az ajándékoknak mindenki örült, nem hangzott el egy hangos szó sem, a kamaszaid meg sem mukkantak, és az anyósod is bocsánatot kért azért, mert a múltkor megbántott…

És persze mindezért semmi különlegeset nem kellett tenned, nálatok ez mindig így működik…

Nos, ha nálatok így zajlott a karácsony, akkor üdv a Tökéletesek Klubjában, aminek én sajnos nem vagyok tagja.

Én bizony sokat dolgoztam azért, hogy évről évre egy icipicit mindig ügyesebben tudjam megszervezni a készülődést.

Nálunk olyan is volt, amikor mind a hat gyerekünk egyszerre lett beteg, futott a lakás, halomban állt a szennyes, és üres volt a hűtő.

A gyerekek persze nyűgösek, fáradtak voltak, csak engem akartak, de én is padlón voltam, ráadásul még rengeteg a tennivaló várt rám.

Ekkor határoztam el, hogy többször nem szeretnék ilyen karácsonyt!

Igenis szeretnék ünnepelni, még akkor is, ha a gyerekeimet ledöntötte valami vírus. Hiszen attól, hogy éppen rsszul érzik magukat, attól még ők várják a karácsonyt! És ki tudja rajtam kívül az ünnep fényét megadni számukra? Ezért nagyon fontos, hogy pihent maradjak!

Következő évben készítettem magamnak egy adventi kalendáriumot. Olyat, ami valóban a karácsonyra hangol. Már nyáron elkészültem vele, és tűkön ülve vártam, hogy elérkezzen advent első vasárnapja, amikor kinyithatom az első napi csomagot. Tudod, mint egy kisgyerek…

Igazi készülődés volt ez a karácsonyra, melybe a harmadik naptól kezdve a férjem is bekapcsolódott, és immár együtt bontogattuk ki a csomagokat. Szép lassan készülődtünk, és tudtuk, hogy Szentestére rohanás nélkül érkezünk majd meg az ünnephez.

Ezt a készülődési folyamatot öntöttem olyan formába, hogy számodra is használható legyen!

 

boldog_karacsony

És bár a te családod karácsonyát csak te tudod boldoggá tenni, ebben a folyamatban tudok segíteni! Hogyan?

Egy valódi adventi kalendáriumot osztok meg veled, melynek célja, hogy úgy érkezz meg a karácsony ünneplésére, hogy te magad is képes legyél ünnepelni!

A kalendárium a Gyereketető Tanulószobájában lesz elérhető, 2016. november 27-től, advent első vasárnapjától kezdve egészen 2016. december 24-ig. Minden reggel 6 órától lesz elérhető az adott napra szóló motiváló feladat, melyet kifejezetten édesanyáknak dolgoztam ki. Természetesen, ha szeretnéd, a pároddal is megoszthatod, mert a feladatokat, kihívásokat együtt is csinálhatjátok!

És akkor most állj meg egy percre, és válaszolj őszintén a kérdéskre!

  • milyen lenne a karácsony rohanás, kapkodás nélkül?
  • milyen lenne, ha 24-én is pihenten ébrednél?
  • milyen lenne a karácsony, ha mindenki jóízűen megenné a karácsonyi vacsorát?
  • milyen lenne, ha a családod együtt vacsorázna, nem csak Szenteste…
  • milyen lenne, ha rend és tisztaság lenne karácsonykor?
  • milyen lenne, ha jutna idő a közös játékra, kirándulásra, korizásra, vagy amit szerettek közösen csinálni?

Szerinted lehetséges? El mered hinni, hogy sikerül? Én már tudom, hogy a boldog karácsony igenis létezik! Bár a tökéletes karácsonyt sosem fogod elérni, a boldog karácsonyt meg tudod valósítani!

Az előttünk álló adventi időszak minden napján  együtt dolgozunk majd azért, hogy te is megtapasztald, igenis lehet boldog a karácsony. Olyan, melyben te is és a családod is jól érzitek magatokat.

Bár a saját tapasztalataimat és ismereteimet osztom meg veled, de nem engem fogsz másolni, hanem a saját megoldásaidat fogod megtalálni, felfedezni!

A tanfolyam 2016. november 27-én (vasárnap) indul, december 24-ig tart. Ezt követően december 27-31-ig értékelünk, és az Új évre készülünk!

Nos, hogy tetszik?

És ez még nem minden!

Egy élő, már működő közösség is vár téged a FB-on, több, mint 300 aktív taggal. Itt rengeteg extra segítséget is kaphatsz, kérhetsz! Megismerkedhetsz olyan édesanyákkal, akikm ugyanabban a cipőben járnak, melyben te is…

Mit kapsz a Boldog karácsony online tanfolyamtól?

  • Elsősorban tettrekész leszel, mert megtapasztalhatod, hogy ha változtatsz a karácsonyi készülődéssel kapcsolatos szokásaidon, akkor megváltozik majd maga a karácsony is!
  • Megtapasztalod azt is, hogy néhány egyszerű ötlet segítségével igenis hatékonyabban tudsz készülődni, és marad időd másra is, például a gyerekeidre, a párodra.
  • Végre jó lesz karácsonykor együtt lenni, mert nem leszel hullafáradt, és nem kapod fel mindenen a vizet…és nem csak te…hanem a családod többi tagja sem.
  • Szentestére ugyan elfáraszd, de nem leszel felmosórongy…
  • A mézessütésen kvül magadra is marad időd.
  • És végül a legfontosabb: megtapasztalhatod, hogy a CSALÁDOD TUD EGYÜTT ÜNNEPELNI!

 Hogyan zajlik majd az online tanfolyam?

  • A Boldog karácsony online tanfolyam a Gyereketető Tanulószobájában zajlik majd.
  • Minden reggel kinyílik egy ablak az adventi naptárodon, azaz elérhető lesz egy-egy rész, melyet a Tanulószobába belépve tudsz elérni.
  • Minden nap egy-egy videó vár majd. Ezeket a videókat a saját házunkban forgattuk, hogy ne egy Pinterest-illatú készülődésbe csöppenj bele hanem egy valódi otthonban érezd magad – hiszen te sem egy álmot kergetsz, hanem valódi megoldásokat szeretnél! Így egy valódi adventi készülődés részese leszel!
  • A videók mellé egy nyomtatható karácsonyi tervezőt is letölthetsz!
  • Az anyag mindig reggel jelenik majd meg, de te akkor nézed meg, amikor szeretnéd.

Sajnos nagyon szigorú leszek!

A jelentkezést 2016. november 25-én lezárom, és utólag biztosan nem tudsz csatlakozni.

Ezt a döntést azért hoztam, mert csak úgy lesz hatékony a készülődés, ha ezt a rövidke adventi időszakot maradéktalanul kihasználjuk.

Ha egy héttel később érkezel, már sietve, kapkodva igyekszel majd behozni a lemaradást, és ez bizony senkinek nem lesz jó….legfőképpen neked, hiszen pont a rohanást szeretnénk megelőzni!

Hogyan csatlakozhatsz a Boldog karácsony online tanfolyamhoz?

Görgess lejjebb, és töltsd ki a jelentkezési űrlapot!

Egy automatikus visszaigazolás érkezik majd a megadott emailcímre, melyben megtalálod az utaláshoz szükséges adatokat.

Befizetésed után tudsz regisztrálni a Tanulószobába, ahol később is megtalálod majd a videókat és a letölthető anyagokat.

A programhoz egészen 2016. november 25 -ig csatlakozhatsz.

Meddig marad elérhető a tanfolyam?

Azt szoktam mondani, hogy ameddig az internet el nem fogy…ez a program nem fog eltűnni, addig lesz hozzáférésed, ameddig szeretnéd használni.

Így akár jövőre is előveheted, felrissítheted mindazt, amit idén megtanultál!

És akkor az utolsó kérdés: mennyibe kerül mindez?

A Boldog karácsony online tanfolyam ára 4900 Ft

Ezért az összegért kapsz tőlem egy adventi kalendáriumot. Mit gondolsz, megérdemled?

A gyermekeidnek készítettél adventi kalendáriumot?

És magadnak? Ha még nem, hát itt a lehetőség!

 Mit gondolsz, jár neked, hogy pihenten, összeszedetten készülődj arra az ünnepre, amit nem csak a gyermekeid és a családod vár minden évben, hanem te is!?

Feltételezem, hogy te is ünnepelni szeretnél karácsonykor!

Nos, ha igennel válaszoltál, és szeretnél velünk dolgozni a boldogabb karácsonyért, akkor már csak a jelentkezési űrlapot kell kitöltened, majd nap mint nap kinyitni az ablakot a kalendáriumodban!

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével tudsz!

Miután megadtad az adataidat, egy visszaigazoló levél érkezik a postafiókodba, melyben megtalálod a fizetéshez szükséges adatokat. A tanfolyam kifizetése után 24 órán belül küldöm a tanulószobai regisztrációval kapcsolatos tudnivalókat, és máris vár a Tanulószoba! 🙂

Ez a tanfolyam elindult. Legközelebb 2017-ben indul újra.
Ha nem szeretnél lemaradni a következő indulás időpontjáról, szívesen értesítelek róla! Kérlek, ehhez add meg az adataidat az alábbi űrlapon!

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Telefonszám: (csak akkor, ha szeretnéd, hogy felhívjalak)

Nem apróbetű!

A megrendelésed elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseirõl szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekrõl szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Ennek érdekében az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Elállási szándékodat a megrendeléstől számított 14 napon belül e-mailben jelezheted (sarosdi.virag@gyereketeto.hu). A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Megrendelem gombra kattintással a Gyereketető Kft-vel kötötted.