Havas-deres téli koszorúk – avagy tanítsd meg várni!

A várakozás nem könnyű, főleg egy kisgyermek számára. Rohanó világunkban minden azt sugallja, hogy a mának éljünk, és kívánságainkat azonnal teljesíteni akarjuk. Sokszor beadjuk a derekunkat, és rögtön teljesítjük gyermekünk kívánságait is. Pedig a híres Marsmallow kísérlet is azt mutatja, hogy igenis fontos erény a türelem, mert a türelmes, várni képes gyerekek a saját vágyaikat…

13+1 játékötlet a százas számtáblához

A magyar matematika tantervben viszonylag kevés alkalommal használják a gyerekek a számtáblákat. Leginkább az jellemző, hogy számegyenesen jelölik a számok helyét, nem pedig 100-as táblázatban elhelyezve. Azt gondolom, szükséges a számegyenes is, de a százas számtáblát sem szabadna háttérbe szorítani. Sőt! Rengeteg összefüggés sokkal jobban látszik a számtáblán, és ez nagyban segíti a 100-as számkörben…

Letölthető-nyomtatható Betlehemek papírból

A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem 7 letölthető, nyomtatható papírból készíthető Betlehemet. Jó szolgálatot tesz, ha már Advent során szeretnél mesélni gyermekednek arról, mit is ünneplünk majd karácsonykor, mire is készülünk Advent során. Készíthetsz olyan adventi naptárat is, amelyben minden egyes napra más-más szereplő kerül ki a csomagból a bontogatás során. A képekre kattintva éred el…

Origami fenyőerdő

Vannak olyan karácsonyi díszek, amelyek csak sokad-magukkal együtt mutatnak jól. Hiába készítesz belőlük 1-1 darabot, az úgy igen szerencsétlenül néz ki. Ilyen az origami fenyő is…egyetlen árva fenyőt észre sem vesz senki, de ha egy erdőt készítesz, na arra már mindenki felkapja a szemét. Ezért nálunk az erdőhajtogatás családi program, mindenki kiveszi a részét a…

Mézeskalácsház – kis mécses éjszakára – adventi naptár 8.nap

Sanszos, hogy ezen az estén minden rendben lesz majd. Első szóra elkészül a szobarend, első szóra működik az esti fürdés, elfogy a vacsora, na…szóval minden klappol majd. Szeretnéd? Nyomtasd ki a hetedik naphoz tartozó mézeskalácsház sablonját! Készülj elő egy picit, azaz aprítsd fel a házhoz tartozó kis köröket, cserepeket, cukorkát és nyalókát! Tedd bele egy…

Csipeszes hangvadász

Egyszerű játék, mely használható az első osztályban a betűtanulás során, a logopédiai foglalkozásokon a hanganalízis gyakorlásához, a szókincs fejlesztéséhez. Mindezek mellett pedig hatékonyan fejleszti a finommotorikus képességeket is. Egy táblázatot készítettem hozzá, majd a tábla közepére többféle betűtípust felhasználva írtam a keresendő hang jelét, azaz a betűt. Egy másik lapra elkészítettem az ellenőrzéshez szükséges oldalt.…

Számok 1-24-ig adventi naptárhoz

Ha te is az egyszerűbb megoldások híve vagy, és nincs időd adventi naptárat hímezni, varrni, kötni, vagy éppen horgolni, akkor talán örülni fogsz ezeknek a számoknak. Egyszerűen kattints a képekre, töltsd le a számokat, aztán nyomtasd ki, és ragaszd a papírzacskóra, borítékra, gurigára – már csak azt kell kigondolnod, milyen adventi meglepetésekkel töltöd meg ezeket.…

Advent gyerekekkel – pár gondolat az adventi naptárról

Az advent a várakozás és a készülődés időszaka. Az advent szó eljövetelt jelent, a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Az advent egyben böjti időszak is. A várakozást nagyon jól szemlélteti a gyermekek számára az adventi naptár. A legenda szerint egy édesanya találta ki, hogy a türelmetlen kisfiának elmagyarázza, mennyit…

Adventi naptár – 6.nap

A mai gyerekek keveset mozognak – főleg télen, amikor odakinn hideg van, és korán sötétedik. Így aztán az adventi estéken biztosan sikere lenne egy kis bohóckodós-utánzó mozgásnak is. Nálunk legalábbis mindig vevők voltak rá. Az adventi naptárban arra törekszem, hogy olyan dolgokat ajánljak, amelyek segítségével gyerekeinknek élményt adhatunk a tárgyak helyett…, ehhez illeszkedik a mai…

Karácsonyi képeslap – egy kicsit másképp

Semmi bajom a hagyományos karácsonyi képeslapokkal, mégis mindig úgy alakul, hogy egyszerűen nem tudunk csak egy sima “Boldog Karácsonyt” küldeni. Szerintem ezzel így leszünk idén is 🙂 Ha már egyszer letöltötted a karácsonyi fényfüzér sablonját, érdemes felhasználni üdvözlőlap készítéséhez is. Ezúttal eleve színes lapokra nyomtattam, majd kivágtam. Egy bibliai idézetet írtam rá, természetesen a szavakat…