Adventi naptár – 4.nap

Készítsünk fényfűzért, ami nem fogyaszt áramot, és nem lesz zárlatos! Mindössze ennyi kell hozzá: madzag, színes szívószálak, és a kis égők sablonja,  (letölthető az este érkező hírlevélből), valamint színes ceruzák, vagy zsírkréta. Első lépésben a pici égőket kell színessé tenni, azaz kiszínezni: lehet ceruzával, zsírkrétával, de ujjfestékkel is. Utána kivágjuk – ha még kicsi a…

Libanyak – perectésztából

Megunhatatlan sós ropogtatni való – ráadásul mindig úgy formázzuk, ahogy éppen kedvünk tartja. Ha akarjuk, perec, ha akarjuk betű, csillag, szóval bármi. Márton napján természetesen libanyak. Mi kell hozzá? 50 dkg liszt 30 gramm vaj 30 ml olaj 5 gramm cukor 5 gramm só 30 gramm élesztő 240 ml víz tojás a kenéshez A hozzávalókat…

Adventi naptár – 3.nap

Remélem, idén télen lesz elég havazós nap. Nálunk ez hozzátartozik a hangulathoz, például nagyon szeretünk hóesésben havat lapátolni, hiszen ez után jár a forrócsoki. És akkor következzen a harmadik nap játéka! A bevezető után kitalálhatjátok, hogy az adventi naptárból sem maradhat ki a hóesős játék. Ráadásul ez egy szuper fúvógyakorlat is egyben, mely hatékonyan fejleszti…

Egyszerű nyomtatható adventi naptárak

Előfordult már veled, hogy szépen elterveztél valamit…mondjuk azt, hogy egyedi, kézzel készített adventi naptárral leped meg a gyerekeidet? Aztán jön egy torokgyulladás, és mire mindenki meggyógyul belőle, hipp-hopp, elérkezett az advent…a naptárral meg nem készültél el. Nos, akkor sem kell elkeseredned, mert akkor is van megoldás! Válassz egyet a három naptár közül, nyomtasd ki, és…

Adventi naptár – 2.nap

Lehet, kicsit furi ötletnek tartjátok, pedig a gyerekek nagyon szeretik 🙂 A játék ráadásul kiválóan fejleszti a taktilis érzékelést, és a szókincset! Szeretem ezeket a játékokat, mert ezek által megtanulnak beszélni az érzéseikről, hiszen a szókincsükbe beépülnek ezek a fogalmak. Mit tegyünk a zsákba? Különféle textúrájú tárgyakat! Amikor kibontják, először szemügyre vesszük, mik is ezek?…

Koszorú almából :)

Szeretem a koszorúkat, van is belőlük mindenfelé a lakásban 🙂 Ez a konyhába készült, almából. Mivel ismerjük a mondást: “minden nap egy alma, az orvost távol tartja”, vesszük és esszük az almát nagy buzgalommal. Viszont volt néhány, amelyik nem bírta a kosár alján, és kicsit megbarnult… Ezeket karikáztam fel, a sütőben tepsin szárítottam egy éjszakát…

Adventi naptár – 1.nap

Milyen apróság kerüljön az adventi naptárba? – ne legyen drága – legyen értelme – ne legyen édesség – okozzon örömet Leggyakrabban ennek a négy elvásásnak kell megfelelnie. Az már csak hab a tortán, ha a karácsonyhoz is kötődik! Az elkövetkező napokban mutatok ötleteket – csupa olyasmit, ami megfelel a fentieknek. Első ötlet—–> Mi kell hozzá?…

Concept – ajándék a boltból

Akik ismertek, tudjátok már, hogy alapvetően szeretem a házilag készített játékokat, ételeket, ajándékokat. Azonban vannak olyan bolti játékok, amelyeket kár lenne kihagyni, mert egyértelműen helyük van a család játékospolcán. Karácsonyig igyekszem megmutatni azokat, amelyeket bátran ajánlok a karácsonyfa alá is. Ezeket a játékokat mindig kipróbáljuk, így bátran kérdezhetsz is ezekkel kapcsolatban. Az őszi szünetben igyekeztünk…

Gumicukor házilag

Három évvel ezelőtt készítettem először, azóta pedig minden évben szorgalmasan. Annyira egyszerű, hogy nem is hinnéd, bár van néhány dolog, amire nem árt vigyázni…. Gumicukornak írom, de azért ez inkább zseléscukor, ne várd azt, hogy hosszan rághatod. Cserébe igazi gyümölcsből készül, igaz, cukor és zselatin azért van benne bőven. Hozzávalók: cukrozott gyümölcsvelő, esetleg szörp és…