Ebéd két napra egy óra alatt

A péntek.szombati menütervezésbe már tökéletesen otthon vagyok. Nagyképű meg persze egyáltalán nem vagyok 🙂 Naszóval vettem 12 db szép nagy krumplit, megsikáltam a héját, és bevagdostam olyan vékonyan, amennyire csak tudtam. Egy sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket, megkenegettem olívaolajjal, és betoltam a sütőbe. 170°C, kb egy óra kellett neki, hogy piros-ropogósra süljön. Fokhagymával kevert tejfült…

Nem rajzol, csúnyán ír! Mit tegyek? – 3.rész

A sorozat harmadik részéhez érkeztünk, és ismét el kell mondanom, hogy a valóságban nem egy hét telik el, míg egy rajzolni nem szerető gyerek kezébe ceruza kerül, hanem általában sokkal több. Nekünk kell érzékenynek lenni a pillanatra, amikor már látjuk, hogy sokat ügyesedett, örömmel rakosgat, csipeszel, nyomdázik, és csakis akkor vegyük elő a ceruzákat. Lehetőleg…

Nemezelés egyszerűen :)

Az őszi-téli időszakhoz nekem a hozzátartoznak a nemezelt anyagok. Sokszor szoktunk nyakig pancsolni a szappanos vízben, megfizethetetlen élmény tud lenni! Aztán jöhet a takarítás! Most mutatok egy olyan módszert, ahol nem kell takarítani….a csinos kis golyók elkészülnek, mégis száraz marad a lakás. Nos, jöhet a módszer? Az a szuper benne, hogy ez is mozgásra épül,…

Süss papirusszal!

Szeretem a nagymamám receptjeit, és szeretem az újdonságokat is a konyhámban. A kettő számomra nem zárja ki egymást, sőt, az eredmény különlegesebb, finomabb lesz, ha gyerekkori ételeinket és a modern konyha vívmányait ötvözzük! Most a Maggi által forgalmazott Papirusz fűszerpapírt szeretném nektek megmutatni. Nagyon szeretem használni, mert megspórolom a konyha nagytakarítást a serpenyőben készült sült…

Túrós csusza – tepsiben

Ez az ebéd nagyjából negyed óra munkába kerül, igaz, utána egy órát még dolgozik magában, mielőtt az asztalra kerül. De hét közben egyszerűen telitalálat. Nem mondom, a túrós csusza úgy is finom, ahogy eddig ettük – kifőzve a tészta, tetejére halmozva a túró, tejföl, sajt, utána megszórva pörccel…hmmm A tepsis változat a következőképpen készül: 1.…

Zene világnapja – zeneszerzők lapbook és egy makett

Tudtátok ugye, hogy október 1-én a Zene Világnapját ünnepeljük? ebből az alkalomból írodott most a poszt. Ezeket az anyagokat két éve Mesivel készítettük el – repül az idő, ma már Soma is hatodikos lett, most neki lesz aktuális. Három zeneszerző életéről készült lapbook: Beethoven, Haydn és Mozart, valamint a szimfonikus zenekar makettjét készítettük el. Írtam már…

Rímkártyák, rímdominó

A rímek felismerése, a rímalkotás folyamata a gyerekek fonológiai tudatosságát fejleszti. Ez pedig nagyon fontos szerepet kap az olvasás tanulása során. A korai fonológiai tudatosság milyensége előre jelzi az olvasás elsajátításának sikerét. A gyengén olvasó gyerekek fonológiai tudatossága gyenge, a jól olvasóké pedig fejlett. Mi a fonológiai tudatosság? Hétköznapi szóhasználatra lefordítva azt a képességet értjük…

Bolognai ragu – főzd meg otthon!

Vannak ételek, amelyeket kevés kivétellel persze, de minden gyerek szeret. Ilyen a bolognai spagetti, és a pizza is. A bolognai ragu receptjét Feritől tanultam, aki simán lehetne séf egy egy első osztályú étteremben, ezzel szemben költő, akinek gyerekverseit (is) ajánlom figyelmetekbe! ÖSSZEVESZTEM A TULIPÁNNAL – kötetét itt találjátok. Visszatérve a spagettihez, 10 perc munkád lesz…