Figyelemfejlesztő keksz

Menthetetlen vagyok, azt hiszem. Amikor ajándékba sütök egy tepsi kekszet… és közben az jut eszembe róla, mennyire szuper finommotorikát, figyelmet és egyensúlyt fejlesztő játék lesz majd belőle … …akkor a család kicsit furcsán néz rám. De már megszokták… Pedig nézzétek csak meg! Ez a figyelemfejlesztő keksz! Jó gyerekek kapják majd az angyalszárnyakat, de bármilyen süti…

Brazil limonádé

Ezt a hűsítőt érdemes kipróbálnod! Nem kell mást csinálni hozzá, csak keverni, szóval ne várj komoly recept-leírást. A végeredményben viszont nem fogsz csalódni! Hozzávalók: 1 tubus sűrített tej (kipróbáltuk mandulatejjel, kókusztejjel is, ezekkel is finom, ebben az esetben fél literre lesz szükséged, valamint cukorra, mézre) fél liter víz – ez lehet szódavíz is, nekem azzal…

5+1 konyhai felszerelés, amit ne hagyj otthon!

Hogy nyaral egy nagycsalád? Először is vidáman! Mert jó együtt lenni, internet és vasaló nélkül. Egész nap csináljuk a  semmit, társasozunk, filmet nézünk, kártyázunk. Na meg eszünk. És persze ez utóbbi azért ad nekem elfoglaltságot, de már megtanultam élvezni is. Mert bizony volt idő, amikor hatalmas kitolásnak éltem meg, hogy távol a saját konyhámtól kell…

Actimel házilag

A nagycsalád találékonnyá teszi az embert. Menj csak be a boltba 6 egészséges gyerekkel – akkor is kiesznek a vagyonodból, ha tele a pocakjuk. Így aztán hamar megtanultam, hogy legjobb, ha elébe megyek a dolgoknak, és elkészítem otthon. Így született a Kinder tejszelet, a Túró Rudi házi verziója, a Dörmi mackó, valamint az Actimel is.…

Húsleveskocka – házilag

Az ötlet annyira nem új, hogy már 1735-ben is létezett húsleves-kocka. Egyszerűen dehidratálással állították elő, sóval tartósították. A leveskocka igazi karrierjét azonban Julius Maggi alapozta meg, aki 1908-tól kezdve forgalmazta a kis kockákat. Ma is ott sorakoznak az élelmiszerboltok polcain. Akkoriban az jelentette a forradalmat, hogy nem otthon kellett bajlódni a főzéssel, hanem megvetted a…

Levendulás keksz – nyírfacukorral

Szerintem nemsokára feltalálják az illatozó blogot …. És ha egy blog illatozni is tud majd, ígérem, minden nyári napon levendulás kekszet sütők, ugyanis amíg ez a keksz készül, mennyei illatot lengi be a házat. Ha vendégeket vársz, mindképpen próbáld ki! A vendégeid elfelejtik gondjaikat, a levendula relaxáló hatása közismert Mivel hozzánk olyan kismama érkezett a…

Az ötperces gyümölcsleves

Többször írtátok már, hogy az általam “ötperces étel”-nek nevezett étel nem öt perc alatt készül el, mert az előkészületeket nem kalkulálom bele. Hát ez igaz, az előkészületeket nem szoktam beleszámolni, mivel ez mindenkinél más és más…van, aki ott kezdené a receptet, hogy leszedjük a meggyet a fáról, a málnát meg a bokorról. Ezzel szemben én elővettem…

Lángos – nem bögrés, nem piaci, csak egyszerű és finom

Az én lángos receptem annyira egyszerű, hogy régóta gondolkozom, egyáltalán receptnek minősül-e manapság, amikor minimum egy trendi jelzőnek kell szerepelnie a recept címében. Naszóval, ebben semmi trendi nincs, viszont aki már evett belőle, a 10 ujját is megnyalta utána, és rögtön a receptet kérte. Ehhez azonban nem kellett se papír, se ceruza, egyszerűen megjegyezhető. Mi…

Gyümölcsszörp egyszerűen, gyorsan

Tavaly nyáron ittam először a recept alapján készített szörpöt. Bár először is nem szörp a klasszikus értelemben, és hát olyan nagy készítést sem tudok prezentálni, annyira egyszerű! A titok nyitja egy működő gyümölcscentrifuga. Aprítsd fel a gyümölcsöket, és centrifugázd ki a gyümölcsöt! m Ha szeretnéd, ízesítsd fűszerekkel (levendulával például). Ha sokáig szeretnéd eltartani, vagy néhány…