Március 15-e lapbook – ingyen letölthető

A lapbook elsősorban az 5-7 éves korosztálynak készült, nagyközépsős gyerekek és első osztályosok számára tartalmaz készségfejlesztő feladatokat. A képekkel való feladatmegoldás, a kártyajátékok azonban alkalmat adnak arra is, hogy erről az ünnepről beszélgessünk a gyerekekkel. A lapbookban található játékokkal pedig így tudtok játszani: kedvenceim ezek a puzzle-k. Nagyon egyszerűek, a kirakásuk nem okoz majd gondot…

Kesztyű lapbook

Igazán téli téma – Móra Ferenc: A kesztyű című meséjének feldolgozása. Számomra gyerekkori kedvenc, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Azért készítettem el, mert ez a mese hiheteltlen sokrétű fejlesztési szempontból. Az ujjak megnevezése, a sorrendiség, és a testséma kialakulását segíti. Előkerülnek a napszakok, a régi mesterségek, ételek, és persze a sakk! Mindezekre sokféle…

Szent Miklós lapbook

Íme a Szent Miklós lapbook fedőlapja – természetesen készítesz másikat is, ha ez nem tetszik 🙂 Az időbeli tájékozódás nagyon fontos a gyerekek számára! Mivel ez lassan alakul ki, ezért érdemes minden lehetőséget megragadni ennek fejlesztésére, elmélyítésére. Az ünnepek kifejezetten jó alkalom, hogy megtapasztaljuk, mennyi időt kell rá várni, illetve rögzüljenek a hónapok nevei is!…

Karácsony lapbook – ovisoknak

Minden gyerkőc izgalommal várja a Karácsonyt! És nem az ajándékok miatt, ezt állíthatom! Persze annak is örülnek, majd, hiszen melyikünk nem vágyik meglepetésekre? De a gyerekek pontosan érzik, hogy az egész család készülődik valamire…a nagyi sutyorog édesanyával, apa is valami csomaggal érkezett haza, ami rejtélyes módon eltűnt a szeme elől… És ott van a mézeskalács-sütés,…

Madarak lapbook

A lapbook a Magyarországon honos madarakat mutatja be, illetve ad játékötleteket a madarak megismeréséhez. A nagycsoportos ovisokkal már elkezdhetjük az elkészítését, de még az elsős-másodikos természetismeret tantárgy anyagát is kiegészíthetjük a segítségével. A madarak kártyák három változatban találhatók benne: színes kép felirattal, színes kép felirat nélkül (ragasztható a madár neve), illetve több madár árnyképe is megtalálható…

Erdei állatok lapbook – letölthető

Ilyenkor ősszel aktuális téma az Erdei állatok élete. Ehhez készítettem egy lapbook-ot, amit ingyenesen letölthetsz a hírlevélben található linkről. Az elkészítést videón is megörökítettük, ebben Lencsi volt a legnagyobb segítségem! Még a csapót is ő kezelte!   Most megmutatom, hogyan tudtok játszani ezzel a lapbook-kal! Szeretem, ha egy lapbook feldolgozását valamilyen kézműves ötlettel kezdjük, így…

Járművek – közlekedés lapbook

A Járművek-közlekedés lapbook elsősorban az ovis fiúknak készült. A benne lévő feladatok, játékok többféle korosztály számára nyújtanak örömteli perceket. A lapbook elsősorban szülői segítséggel készül el, és a játékok többsége társasjátékként játszható. Azonban alkalmas arra is, hogy a gyerkőc önállóan pakolgassa, csoportosítsa a kis kártyákat, illetve elvégezze a hozzá kapcsolódó feladatokat. A lapbook első játékáról…

3+1 egyszerű és filléres ötlet, ha gyermeked figyelemzavarral küzd

Az előző posztban 5 egyszerű ötletet gyűjtöttem össze, amivel segíteni tudsz a figyelemzavarra küzdő gyermekednek. Most egy kicsit részletesebben szeretném megmutatni, hogyan is működnek ezek a dolgok a hétköznapok során. Konkrét megoldásokat mutatok általánosságok helyett! Előre szólok, hogy nálunk ezek nagyon jól működtek, de nem biztos, hogy nálatok is elsőre átütő sikert hoznak majd…lehet, hogy…