Szivárványhét – 4.nap

A mai napunk nem egészen úgy alakult, ahogy elterveztem, kicsit összecsúsztak a programjaink. Azért is írom ezt meg, hogy lássátok, a lapbook, mint műfaj annyira tökéletes, hogy még ezt is elbírja. Nem kell vele rohanni, nem az a fontos, hogy minden nap teljesítsük az eredeti tervünket, sokkal inkább az a lényeg, hogy minden nap elővegyük…

Szivárványhét – 3.nap

Itthoni kísérletünk: előcsaltuk a szivárványt. Nem kell hozzá más, csak egy pohár víz, fekete karton, és napsütés. Így készítsd el a kartont, majd ted rá a vízzel teli poharat. A kis résen keresztül süssön be a nap, és igen, ott lesz a szivárvány! Nem tudom, mennyire látszik majd a fotókon….     A kísérletet külön…

A szivárvány -tematikus hét 1.nap

Ahogy ígértem, úgy is lesz, a héten a szivárvány jelenségével foglalkozunk. Ma azt néztük át, hogyan gondolkoztak az emberek réges-régen a szivárványról? Ebben segítségünkre volt a Mitológia című könyv. Jelenleg nem találtam könyvesboltot, ahol kapható lenne, pedig hiánypótló mű. A gyerekeim nagyon szeretik lapozgatni. Természetesen elolvastuk a vonatkozó részeket, illetve az Ószövetségből Noé történetét. Ehhez…

Mindent a szivárványról – tematikus hét indul!

Ismét tematikus hét indul a blogon, ezúttal “Mindent a szivárványról” címmel. Ajánlott korosztály: 5-10 éves gyerekek Mi mindennel készülünk? -kézműves tevékenységekkel, kicsiknek és nagyoknak -érdekes kísérletekkel -sok-sok okossággal, melyekből a hét végére összeáll a “Szivárvány Lapbook” Ha szeretnéd letölteni a lapbook sablonjait, kérlek, iratkozz fel a hírlevélre, mert ebben lesznek a letöltés linkjei. SZERETNÉM LETÖLTENI…

Húsvét lapbook – iskolásoknak

Az iskolások számára készült Húsvét Lapbook, csakúgy, mint az ovis lapbook keresztény szemszögből közelíti meg ezt az ünnepet. Ugyanakkor bemutatja a magyar népszokásokat, ezek gyökereit is. Megtudhatjátok, hogyan kapcsolódik a Húsvéthoz a bárány, a nyuszi, és a tojás. Összegyűjtünk számos szólást, közmondást is, amelyek a Húsvétot idézik.. Nyomába eredünk olyan kifejezéseknek, szokásoknak, mint pl. a…

Húsvét lapbook-ovis

A Húsvét az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró ünnep a keresztény emberek számára. Mi, felnőttek már tudjuk, hogy a szenvedésnek értelme, jelentősége van, és tudjuk, hogy Jézus szenvedése a mi boldogságunk záloga. De hogyan magyarázzuk meg egy kisgyermeknek az árulást, a kínzást, a gyilkosságot, és öngyilkosságot? Mi az, amit már most képes felfogni, és mi az,…

Hogyan készíts mappát a lapbook-hoz?

Régebben ígértem, hogy megmutatom, hogyan érdemes mappát készíteni a lapbook-hoz. Sokan gabonapelyhes dobozból szabják ki, majd bevonják színes lapokkal, és már el is készült. Kétségkívül szuper zöld ötlet, de valljuk be, nagyon macerás.  Ettől eltekintve szinte bármilyen kartonból elkészíthetjük, a készen vásárolt karton mappából is összeragaszthatunk kettőt-hármat, és már készen is van. Azonban mégis van…

Tavasz lapbook ovisoknak

Már benne vagyunk a tavaszban jócskán, éppen ideje volt, hogy elkészüljön az ovisoknak szóló TAVASZ LAPBOOK. A lapbook egy saját könyv, album, amit maga a gyermek készít el – ovis korban természetesen szülői segítséggel. Lapbook bármilyen témakörben készülhet, ami csak érdekli a gyermeket, vagy amire szeretnék érdeklődését felkelteni. Lapbook készítése során a gyermek színez, ragaszt…