Ceruzafogás

Ahogy elkezdődött a tanév, és előkerültek a tolltartók, füzetek, előkerült a probléma is: nem jól tartja a ceruzát! És már az oviban is rosszul tartotta…. Milyen jó lett volna, ha még ott kezeled a problémát, illetve milyen jó lett volna, ha ki sem alakul a helytelen ceruzatartás! Mégis mit tehetünk, hogy gyerekeink helyesen tartsák a…

Játék és tanulás gesztenyével, dióval

A gesztenyeszezon közepén járunk, amikor már minden kisgyerek zsebei tele vannak a szép barna gesztenyeszemekkel. A klasszikus, bájos figurákon kívül sok klassz játékot is játszhatunk ezekkel a majdnem-golyó alakú termésekkel. Ezekből hoztam ma nektek egy csokorral! A játékok nagyrészt dióval is kompatibilisek 🙂 1. Rakjunk ki gesztenyéből számokat, betűket, alakzatokat! Akár a kertben, akár a…

Nem rajzol, csúnyán ír! Mit tegyek? – 3.rész

A sorozat harmadik részéhez érkeztünk, és ismét el kell mondanom, hogy a valóságban nem egy hét telik el, míg egy rajzolni nem szerető gyerek kezébe ceruza kerül, hanem általában sokkal több. Nekünk kell érzékenynek lenni a pillanatra, amikor már látjuk, hogy sokat ügyesedett, örömmel rakosgat, csipeszel, nyomdázik, és csakis akkor vegyük elő a ceruzákat. Lehetőleg…

Zene világnapja – zeneszerzők lapbook és egy makett

Tudtátok ugye, hogy október 1-én a Zene Világnapját ünnepeljük? ebből az alkalomból írodott most a poszt. Ezeket az anyagokat két éve Mesivel készítettük el – repül az idő, ma már Soma is hatodikos lett, most neki lesz aktuális. Három zeneszerző életéről készült lapbook: Beethoven, Haydn és Mozart, valamint a szimfonikus zenekar makettjét készítettük el. Írtam már…

Rímkártyák, rímdominó

A rímek felismerése, a rímalkotás folyamata a gyerekek fonológiai tudatosságát fejleszti. Ez pedig nagyon fontos szerepet kap az olvasás tanulása során. A korai fonológiai tudatosság milyensége előre jelzi az olvasás elsajátításának sikerét. A gyengén olvasó gyerekek fonológiai tudatossága gyenge, a jól olvasóké pedig fejlett. Mi a fonológiai tudatosság? Hétköznapi szóhasználatra lefordítva azt a képességet értjük…

Tojástartó ötlet a számoláshoz

Korunk egyik legnagyobb problémája, hogy túl sok inger éri gyermekeinket, és persze bennünket, felnőtteket is. A rengeteg impulzus közül nehéz kiválasztani azt, ami fontos számunkra, amivel foglalkozni szeretnénk. Sok kisgyermek számára viszont nem csupán nehéz ez a feladat, hanem egyenesen lehetetlen is. Pedig az elmélyült, komoly munka elsődleges feltétele, hogy  egy adott feladatra tudjunk összpontosítani. Munkám…

Hogyan készíts tanulókártyát levelekből?

Az őszi falevelek sokféle mókára, játékra adnak lehetőséget. Sokszor jól jönne hozzá egy csomag tanulókártya, de sajnos nemigen találunk ilyesmit a neten. Ilyenkor nem marad más, mint magunk készítsük el. A fő kérdés a hogyan?! A poszt második részében megmutattam, én hogyan készítettem. De előbb nézzünk pár tanulós játékot a falevelekkel: Szedjünk egy nagy kosárnyi…

Pizza álruhában: Törtek lapbook

Itt a legújabb lapbook, melynek címén sokat gondolkoztam. Végül magam sem jutottam dűlőre, hogy most ez Pizza lapbook avagy Törtek lapbook – de bárhogyan is döntöttem volna, a lényegen mit sem változtat! Süssünk egy finom pizzát, igazi házi tésztásat persze, és amíg falatozunk, megismerkedünk a törtek világával! Ahogyan megszokhattátok már, teljesen játékos formában, 6 féle…