Nyomtatható játékok tárolása

Monika tette fel a kérdést, hogy miben és hogyan tartom a sokféle nyomtatható játékot, tanulókártyát. Számomra fontos szempont volt, hogy zárható legyen, ne potyogjanak ki a benne lévő apróságok, ezért a boríték nem volt alkalmas olcsó legyen – ezért a papírboltokban található tárolók szóba se jöttek, darabjuk több száz Ft. átlátszó legyen, hogy elsőre lássam,…

Iskolakezdés – mit tehetünk, hogy minden rendben legyen? 2.rész

A poszt első részét IDE KATTINTVA tudod elolvasni. Most pedig a második rész következik – ebben arról lesz szó, milyen képességeket érdemes fejlesztenünk, milyen játékok , tevékenységek azok, melyek hatékonyan készítik elő az olvasás, írás és számolás zökkenőmentes elsajátítását. Sokszor hallom felháborodott szülők hangját: SEMMILYEN FEJLESZTŐ JÁTÉK nem szükséges, az óvodás gyerek legfőbb lételeme a…

Ötletek szünidőre – 36.nap (Én és a számok)

Mai játékos-tanulós ötlet a számokhoz kapcsolódik. Sértő dolog egy személyt csupán számok halmazának nézni, ez igaz, de érdekes lehet összeszedni, hogy az életünk mennyi területén vesznek körül bennünket a számok. Részben ezt a témakört bontja ki a Minden hétre egy szám  (katt a linkre) sorozat is. Hétről hétre megyünk végig a számokon 1-20 között kalandozva. Most…

Játsszunk a betűkkel!

A mai játékot olvasni tanuló gyerekekkel már élvezet játszani. Felső korhatára nincs, együtt játszhat a család! Fejleszti az értő olvasást, a szókincset,a  helyesírást, és a kombinációs képességeket, a gondolkodást! A játék hozzávalói az esti hírlevélben érkeznek. Az anyagban játéktáblákat és betűkártyákat találsz majd. Nyomtasd ki, lehetőség szerint lamináld, vagy ragaszd kartonra a lapokat! És már…

Ötletek szünidőre – 31.nap (tanulás nyáron?)

Nyáron tanulni? Nane…a nyár az önfeledt kikapcsolódás ideje – válaszolja sok szülő. Nyáron a gyerek hadd legyen csak gyerek, nem kell tanulni, engedjük, hogy csak azzal töltse az idejét, amihez kedve van! Eddig egyet is értek, a lényeges kérdés ezután következik: Mihez van kedve a gyereknek?   Számítógép előtt ülni? Olvasni? A kertben bogarakat keresni?…

Ötletek szünidőre – 26. nap titkosírás, kódolás

A mai titkosírás ötlet az olvasni tudó gyerekeknek szól. Nem baj, ha éppencsak ki tud bogarászni egy szót, de akkor sem lesz unalmas, ha már folyékonyan tudnak olvasni. Az már csupán bónusz, hogy az írásra is motivál, és a testvérkapcsolatot erősíti. Nálunk legalábbis összekovácsolta őket a tudat, hogy nekem fogalmam sem volt róla, min kacarásznak.…

Ötletek szünidőre – 23.nap (jeges móka)

A mai ötlet egy kísérlet. Egész pontosan egy olyan kísérlet, amit nem azért végzünk el, mert valami fontosat tanulunk belőle, hanem csupán azért, mert érdekes a látványa, magyarul szép. Kevéske előkészületet igényel, cserébe alig kerül valamibe, és egy csapat gyereket leköt mondjuk egy órácskára. Na, ugye érdemes belevágni!? Fogd a konyhád legnagyobb műanyag edényét, ami…