(A kép Helen Kellert ábrázolja. Forrás: Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára)
A posztban pedig megnézheted a kedvenc “szakmai” videómat, és az egyik kedvenc filmemet 🙂
A videó azt mutatja be, hogyan tanult meg beszélni egy siket és vak lány.
Helen Kellernek hívták. 19 hónapos koráig teljesen egészséges volt, amikor – valószínűleg skarláton vagy agyhártyagyulladáson – esett át, és a betegség szövődményeként nem látott és nem hallott többé.
Teljesen kezelhetetlenné vált, agresszív lett…a szülei pedig kétségbe estek.
Végül találtak egy fiatal hölgyet, Anne Sullivan-t, aki elvállalta, hogy foglalkozik Helennel.
Nem volt könnyű dolga, de mélységes alázattal és szeretettel fordult a kislány felé.
Ugyanakkor nagyon fontos tudni, hogy igenis korlátokat állított a kislány elé, akinek addig sajnálatból és persze tudatlanságból fakadóan szinte mindent megengedtek a szülei.
A történetről egy film is készült, érdemes megnézni:
Amiért pedig a “szakmai” videót hoztam, az az, hogy megmutassam, Anne Sullivan módszere ugyanaz a módszer, aminek a hatékonyságát már oly sokan megmutatták, bizonyították, mégis nagyon ritkán találkozunk vele az iskolákban: ez pedig a taktilis ingerek, azaz a tapintás beemelése a tanulási folyamatba.
Hogyan tanítunk mi egy gyermeket? Szavakkal magyarázunk, és jó esetben (!) kiegészítjük ezt képekkel.
A taktilis ingerek azonban szinte teljesen hiányoznak, pedig a gyermek számára ezek nagyon fontosak.
Sőt, nem csupán hiányoznak, hanem még tiltjuk is: “ne matass a tolltartódban, hanem figyelj rám!”
Anne Sullivan ezzel szemben úgy tanította meg Helent beszélni, hogy a kislány Anne ajkaira, orrára, nyakára tette az ujjait, aki ezen keresztül érezte a levegő áramlását, az ajkak mozgását, és ezt tudta reprodukálni, majd ennek segítségével a hangokat képezni.
Nyilván neki nem volt más lehetősége, hiszen se nem látott, se nem hallott.
Mégis világosan mutatja, hogy nem véletlenül van öt érzékszervünk, amiből minél többet tudunk aktívan használni a tanulási folyamatokban, annál könnyebben tanulunk meg dolgokat.
A gyerekeknél ez fokozottan érvényes, igenis az iskolákban is fontos lenne nem csak látni és hallani, hanem tapintani is.
Sőt, ahol ennek lehetősége és szerepe van, ott ízlelni, vagy szagolni is!
Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Iratkozz fel a hírlevélre!
