(A kép Helen Kellert ábrázolja. Forrás: Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára)
A posztban pedig megnézheted a kedvenc “szakmai” videómat, és az egyik kedvenc filmemet 🙂
A videó azt mutatja be, hogyan tanult meg beszélni egy siket és vak lány.
Helen Kellernek hívták. 19 hónapos koráig teljesen egészséges volt, amikor – valószínűleg skarláton vagy agyhártyagyulladáson – esett át, és a betegség szövődményeként nem látott és nem hallott többé.
Teljesen kezelhetetlenné vált, agresszív lett…a szülei pedig kétségbe estek.
Végül találtak egy fiatal hölgyet, Anne Sullivan-t, aki elvállalta, hogy foglalkozik Helennel.
Nem volt könnyű dolga, de mélységes alázattal és szeretettel fordult a kislány felé.
Ugyanakkor nagyon fontos tudni, hogy igenis korlátokat állított a kislány elé, akinek addig sajnálatból és persze tudatlanságból fakadóan szinte mindent megengedtek a szülei.
A történetről egy film is készült, érdemes megnézni:
Amiért pedig a “szakmai” videót hoztam, az az, hogy megmutassam, Anne Sullivan módszere ugyanaz a módszer, aminek a hatékonyságát már oly sokan megmutatták, bizonyították, mégis nagyon ritkán találkozunk vele az iskolákban: ez pedig a taktilis ingerek, azaz a tapintás beemelése a tanulási folyamatba.
Hogyan tanítunk mi egy gyermeket? Szavakkal magyarázunk, és jó esetben (!) kiegészítjük ezt képekkel.
A taktilis ingerek azonban szinte teljesen hiányoznak, pedig a gyermek számára ezek nagyon fontosak.
Sőt, nem csupán hiányoznak, hanem még tiltjuk is: “ne matass a tolltartódban, hanem figyelj rám!”
Anne Sullivan ezzel szemben úgy tanította meg Helent beszélni, hogy a kislány Anne ajkaira, orrára, nyakára tette az ujjait, aki ezen keresztül érezte a levegő áramlását, az ajkak mozgását, és ezt tudta reprodukálni, majd ennek segítségével a hangokat képezni.
Nyilván neki nem volt más lehetősége, hiszen se nem látott, se nem hallott.
Mégis világosan mutatja, hogy nem véletlenül van öt érzékszervünk, amiből minél többet tudunk aktívan használni a tanulási folyamatokban, annál könnyebben tanulunk meg dolgokat.
A gyerekeknél ez fokozottan érvényes, igenis az iskolákban is fontos lenne nem csak látni és hallani, hanem tapintani is.
Sőt, ahol ennek lehetősége és szerepe van, ott ízlelni, vagy szagolni is!
