Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismertek olyan gyerkőcöt, aki utál koszos lenni.
Találkoztam olyan anyukákkal is, akik erre igenis büszkék voltak, meggyőződésük szerint ez a helyes nevelésük következménye. De sajnos ez nem így van.
Ez a jelenség a “szenzoros integrációs zavar” egyik lehetséges tünete.
Mielőtt leírnám, mit is jelent ez a kifejezés, nézzük meg, mi mindenben nyilvánulhat meg ez a zavar!
Milyen tünetei lehetnek még?
- a gyerkőcöt zavarja a ruhákon a varrás, leggyakrabban a zokni varrása
- zavarja őt a póló nyakán belül a cetli
- nem szereti, ha megpuszilják, megölelik
- zavarja őt, ha szembe fúj a szél
- nem alszik el vasalatlan ágyneműben
- nem hajlandó mezítláb járni a homokban, füvön
- bizonyos textúrákat nem bír elviselni (pl. a szőrméket)
- nem hajlandó megérinteni a rezgő játékokat
- nem hajlandó garbót vagy sálat viselni
- utál hajat mosni
- nem szereti, ha kétféle állagú étel keveredik a tányérján: krumplipüré szaftos hússal, gabonapehely tejjel
És a felsorolás korántsem teljes, rengeteg hasonló tünettel találkozhatunk még.
Mivel ezek a gyerekek csak korlátozott módon tudják felfedezni az őket körülvevő világot, ezek az apró tünetek később nagyobb probléma forrásai lehetnek. Gondoljunk bele, hogy egy ilyen gyerkőc például konzekvensen elutasítja a gyurmázást, ujjfestést, a zsírkrétával való rajzolást – ugye nyilvánvaló, hogy ezen tapasztalatok nélkül nehezen boldogul majd az iskolás éveiben.
Mi is áll mindezen zavarok hátterében?
Ezeket a tüneteket az idegrendszer éretlensége okozza.
Az idegrendszer feladata az, hogy a testünk és a környezetünk között létrejövő kapcsolatot összerendezze, azaz a testünk a környezet hatásainak megfelelően tudjon válaszolni az őt ért ingerekre.
Ha ez az összerendezés nem működik megfelelően, és az ingerek nem tudnak egymással úgy szerveződni, hogy a testünk felismerje, és megfelelően legyen képes reagálni, akkor a szenzoros intergáció zavaráról beszélünk.
Fent leírt esetekben a tapintási/taktilis inger sérül: a gyerekek vagy túl erősnek érzik, vagy túl gyengének mindazt, ami a bőrükkel kontaktusba kerül.
Pete Ildikó, a téma magyar szakértője nagyon érzékletesen írja le a jelenséget:
“Szeretnénk egy papírpohárból inni, de nem tudjuk, hogy milyen erős a pohár fala, és mennyi víz van benne, azaz nem tudjuk, milyen erősen kellene megfognunk. Így aztán túl erősen markoljuk meg, a pohár összegyűrődik, a víz pedig kiborul, vagy éppen ellenkezőleg, nem fogjuk meg elég erősen, a pohár kicsúszik a kezünkből, és a víz ebben az esetben is kiömlik. ”
Így ebben a zavarban szenvedő gyermekek például erősnek érzik a zokni varrását, úgy érzik, kellemetlenül “vágja” őket. A homokszemek a lábujjaik között nem csupán apró szemcsék, hanem olyasmi érzést keltenek bennük, mintha a mi cipőnkben kavicsok lennének.
Mit tehetünk, ha a fenti tünetek közül egyet vagy többet is észreveszünk a gyermekünkön?
1. Semmiképpen ne erőltessük, hogy ezeket az érzéseket elviselje, tehát hagyjuk, hogy kezet mosson, engedjük, hogy cipőben menjen homokozni, vágjuk ki a cetlit a pólója nyakából, és engedjük, hogy megmossa a kezét, ha koszosnak érzi.
2. Az óvónéni és tanítónéni felé legyünk bizalommal, mondjuk el neki is ezeket a tüneteket! Nagyon fontos, hogy a közösségben se érezze magát veszélyben a gyerkőc! Biztos vagyok benne, hogy pl. megoldható, hogy külön tányérban kapja a krumplipürét a szaftos husit.
3. Ha csak 1-2 tünet jelentkezik, és ezek is csak nagyon enyhe formában vannak jelen, jó eséllyel ki is növi a gyermekünk, illetve fokozatosan hozzászoktathatjuk őt az ingerekhez. Erről szól majd a következő írásom.
3+1. Ha több tünetet is felismertél a fentiek közül a gyermekeddel kapcsolatban, akkor keress fel egy Ayres terápiával foglalkozó szakembert! Ayres amerikai gyermekpszichológus, aki egy komplex terápiát dolgozott ki a szenzoros intergráció zavarában szenvedő gyermekek számára. Ne várj arra, hogy gyermeked kinövi, ez a legritkább esetben történik meg. A tünetek ugyan tompulhatnak, de a probléma gyökere általában megmarad.
Egyre többször hallok olyan történeteket, amikor a szülők nem megfelelő választ kapnak a gyermekeikkel kapcsolatos probl…
Posted by Gyereketető on 2015. augusztus 16.
Köszönöm szépen. Ez (is) nagyon hasznos poszt volt. Mindenkinek, aki gyerekekkel foglalkozik olvasnia kellene.
Nem akarom vitatni, hogy ezek a tünetek korrelálnak a szenzoros integrációs zavarral, de lehet, hogy valaki a cikk olvasása után fölöslegesen esik pánikba. Szerintem rám gyerekként a tizenegy pontból négy egyértelműen igaz volt, de ha anya éppen aggódva olvassa a posztot, akkor talán hetet is talál, amit igaznak vél.
Ugyanakkor szerettem gyurmázni és a sarazásért is odáig voltam, szorgalmasan hordtam is be a koszt a lakásba, édesanyám komoly erőfeszítései ellenére. Egyik legszebb gyerekkori emlékem egy családos tábor, ahol anyukám és néhány belevaló szülő kivitt minket, gyerekeket a falu végébe a pocsolyákban pancsolni. Még kép is van rólam, ahogy derékig ülök a sárban.
Úgyhogy ha valakinél hasonlóan vegyes a kép, akkor ne aggódjon. Szerencsére a legtöbb ilyen problémánál sem a felmérő teszt, sem a fejlesztés nem ártalmas az egészséges gyerekek számára sem, úgyhogy aggodalom esetén részt lehet ilyenen venni. Sőt, szerintem a legtöbb fejlesztős terápia minden gyereknek használ legalább egy kicsit, mert mégiscsak egy szakképzett pedagógus rendszeres, egyénre szabott figyelmét kapja.
Kedves Böbe!
A posztnak nem célja a pánikkeltés. Azonban fontosnak tartom, hogy felhívjam a szülők/pedagógusok figyelmét, hogy ha egy gyermek ezeket a tüneteket “produkálja”, annak igenis oka van, és ez az ok nem csupán annyi, hogy hisztizik a kölök, és kész. Érdemes segítséget kérni, szakemberhez fordulni.
Ezek itt- nem kimondva-autisztikus tünetek?
Hát, inkább úgy fogalmaznék, hogy az auti gyerekek gyakran szenvednek szenzoros integrációs zavarban. Vannak szakemberek, akik nem különítik el a két diagnózist. De ebbe a témába nem ástam bele magam, nem tudom hitelesen megválaszolni.
Én nem nőttem ki. A mai napig csak bizonyos erősséggel és megfelelő módon kivitelezve bírom elviselni az érintést – ezt a gyerekeim és a férjem is megszenvedik, pedig próbálok uralkodni magamon, de sokszor önkéntelenül hátrahőkölök, kiráz a hideg. Puszit igen kevés személytől, és inkább csak elviselem. A címkével is mindig bajom volt, és csak akkor tudok aludni, ha tökéletesen sima a lepedő, különben nyom, reggelre pedig fáj a derekam. A garbót már elviselem, de gyerekként konkrétan fulladásérzésem volt tőle. (Felnőttként felismerve lehet ezzel valamit kezdeni vajon?)
A gyerekeim szerencsére nem ilyenek, mondjuk a kislány néha visít egy kicsi homoktól, hogy jaj koszos lettem, de aztán vígan homokozik tovább.
A hajmosáson kívül a felsorolás minden pontja igaz rám felnőttként. Amíg gyerek voltam, ebből senmi nem csinált problémát, ilyen a gyerek és kész, azt mondták kicsit “háklis”, vagy valami ilyesmit, kivágták nekem a címkét, elválasztottuk a tányéron az ételeket, stb. (Amúgy a mai napig nem tudok kettőnél több félét enni egyszerre, pl. hús + köret, saláta már nem megy hozzá, egyszerűen magamnak sem kérem, de ha odateszik sem veszem észre…) Így is megy minden ma is, 30 évesen. Nincs ebből semmi bajom, senkit nem zavarnak ezek, engem sem korlátoz semmiben. Teljesen átlagos vagyok, csak vannak ilyen furcsa szokásaim. Kellett volna ezt “kezelni”?
Kedves Eszter!
Nem feltétlenül “kezelésnek” nevezném. Nyilván nálad a hétköznapi életet nem lehetetlenítette el ez a dolog, csak egy kicsit megnehezítette. Inkább az a kérdés, te mit gondolsz erről?! Jobb lett, volna neked, ha könnyebb az életed, ha ezek a nehézségek nincsenek, vagy kevesebbet nyomnak a latba? Én például bizonyos szagokra nagyon rosszul reagáltam, nem szeretném részletezni, hogyan…én rengeteget szenvedtem ettől, még felnőttként is voltak kellemetlen szituációk ebből. Szóval, ha lehetett volna, szívesen “kezeltettem” volna 🙂
Engem is érdekelne hogy lehet e ezzel valamit kezdeni felnőtt korban. Most hogy olvasom a cikket már minden baj rám tört. Amúgy a lányom talán szintén érintett, de nem minden igaz rá, mert pl. Imad saralni. Hány tünet kell?
Kedves Mária!
Nincs olyan, hogy hány tünet kell, inkább úgy fogalmaznék, hogy akkor érdemes segítségért folyamodni, ha a napi életvitelében korlátozza, akadályozza ez a gyermekedet. Felnőttekkel kapcsoaltos ellátásban sajnos egyáltalán nem mozgok otthonosan, nem szeretnék helytelen tanácsot adni, így erre inkább nem is vállalkozom most.