Régóta készülök írni a témáról, úgy érzem, nagyon fontos kérdés, mit tanítunk erről a gyerekeinknek!
Ahogy a játszótéren, boltban, jövet-menet hallom, nagyjából két véglet az, amit leggyakrabban megfigyelhetünk:
-
Kérj bocsánatot!
-
Véletlen volt, nem a te hibád!
Az első verzióban elhangzik a bűvös “Kérj bocsánatot!”, majd a gyerkőc odafordul, elrebegi, hogy “Bocsánat”, és kész, ezzel el van intézve a probléma. A másik fél jelzi, hogy “Semmi gond”, és a helyzet végleg rendeződött.
Kivéve, ha nem….
Akinek bocsánatot kellett kérnie, úgy érzi, legyőzték, akitől pedig bocsánatot kértek, úgy érzi, semmibe vették az érzéseit, a fájdalmát.
A második verzió se jobb, hiszen attól, hogy nem szándékosan okoztunk fájdalmat, problémát, stb valakinek, attól még fájdalmat és problémát okoztunk, tehát valamit tennünk kell! Kérdés, hogy mit!
Ha ugyanis semmit nem teszünk, igenis bennünk marad a rossz érzés, legfejjebb próbáljuk eltemetni.
Ami a gyerekeinket illeti, legtöbbször még csak tanulják a tetteik következményeit, így nagyon sokszor abszolut logikus lenne, hogy felmentsük őket.
Persze olyan helyzetek is előfordulnak, amikor pontosan tudják, mit okoznak a társuknak, testvérüknek, csak egyszerűen az indulataikon nem képesek uralkodni. Ezekben a szituációkban pedig teljesen jogos elvárás lenne, hogy bocsánatot kérjenek.
Szülőként sokszor a bocsánatkérésre, egyfajta rituáléra helyezzük a hangsúlyt, pedig sokkal fontosabb lenne, hogy a helyes kommunikációra adjunk követhető mintát gyermekünknek!
De mégis, mit tehetünk, hogy gyermekeink megtanuljanak felelősséget vállalni a tetteikért, illetve ha őket bántják meg, akkor valóban képesek legyenek megbocsátani?
Először is, átmenetileg felejtsük el azt a szót, hogy bocsánat!
Ne mondjuk egy ovis korú gyereknek, hogy kérjen bocsánatot! Így ugyanis könnyen kiüresedik a szó, és semmit nem fog jelenteni!
A gyerekek robotüzemmódban eldarálják, hogy Bocsánat! és már futnak is tovább….
Képzeljünk el egy mindennapos szituációt:
Palkó heves temperamentumú kisfiú, sétálni nem tud, de rohanni igen! Most is éppen a mászóka felé vette az irányt, már kapaszkodik is fel, és naná, hogy nem bírja kivárni, míg Julcsi arébb húzódik, véletlenül rálép az ujjára. Julcsi sírva fakad…
Innen többfelé ágazik a történet.
Az egyikben Palkó édesanyja odaszalad a mászókához, és határozottan rászól Palkóra, hogy azonnal kérjen bocsánatot Julcsitól! Palkó látja a síró Julcsit, tudja is, hogy ő okozta a bajt, és azt mondja: Bocsánat! Majd rohan tovább. Julcsit vígasztalni kezdi az édesanyja, előbb-itóbb aztán megnyugszik.
A másik helyzetben Palkó észreveszi a síró kislányt, leugrik a mászókáról, odafordul Julcsihoz, megkérdezi tőle:
– Miért sírsz? Fáj az ujjad?
-Igen – feleli Julcsi!
-Én okoztam? Ráléptem?
-Igen, te léptél rá!
-Sajnálom, hogy nem figyeltem jobban! Hozok neked vizes zsebkendőt, várj egy picit!
A “Bocsánat” kifejezés nem hangzott el, mégis Palkó elvállalta a felelősséget a tettéért, próbálja Julcsi fájdalmát enyhíteni. Julcsi elégtételt kapott a fájdalmáért, hiszen Palkó bevállalta, hogy őmiatta fáj az ujja, és a fájdalmát is enyhíteni próbálják.
A Bocsánat! helyett használd a Sajnálom! kifejezést!
Mielőtt azt kérnénk, hogy a másik, akit megbántottunk, tegyen jót velünk, azaz bocsásson meg, vállaljunk felelősséget azért, amit tettünk.
A Bocsánat nem rólad szól, hanem a másikról.
Ezzel szemben, ha azt mondja, Sajnálom!, az pontosan azt fejezi ki, ami remélhetőleg benne is zajlik.
Sajnálod, hogy fájdalmat okoztál, hogy valamelyik tetted miatt csalódott a másik ember.
A Sajnálom! arról szól, hogy bennünk mi zajlik, és arról, hogy empátiát érzünk a másik ember fájdalmával, csalódottságával!
Annak, akit megbántottunk, fontos, hogy azt érezze, emberszámba vesszük őt, együttérzünk vele.
Tanítsd meg, hogyan teheti jóvá!
A gyerekek minta alapján tanulnak, tehát a “jóvá tételt” is így taníthatod meg neki! Akár otthon, akár a játszótéren biztosan lesz bőven olyan szituáció, ahol erre mintát adhatsz.
- Véletlenül rálép egy másik gyerek homoksütijére – Gyere, csináljunk a kisfiúnak másik homoksütit!
- Kilöki a kislány kezéből a poharat – Megkínáljuk a kislányt a mi innivalónkból, vagy vásárolunk a közeli kisboltban egy másikat (nyilván, ha nincs a közelben, ez nem opció)
- Eltöri más játékát! – Hozunk egy másikat helyette otthonról.
- Rálép egy társa lábára a sáros cipőjével – Itt egy zsebkendő, töröld le a sárt a cipőjéről!
Ezeken a szituációkon keresztül fogja megtanulni, mit tehet azért, hogy amennyire lehet jóvá tegye a hibáját!
Ha bővebben érdekel a téma, ajánlom Gary Chapman – Jennifer Thomas: Ha nem elég a sajnálom című könyvét!
10:00-tól érdemes meghallgatni, mert lazán ugyan, de ide kapcsolódik …
Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Iratkozz fel a hírlevélre!
