Nem szeret/nem tud veszíteni?

Itt a karácsony, a béke és nyugalom ideje – amikor majdnem minden családban ott a fa alatt egy új társasjáték is. És ha már ott van, akkor játsszunk is vele, nem?

A közös játék élményéhez olyan képek társulnak bennünk, hogy mindenki vidám, mindenki örül, mindekinek minden jó – még annak is, aki veszít a játékban.

Pedig a vesztesnek nem jó.

A vesztes szomorú lesz, frusztrálódik, és ha éppen éretlen még a vesztes szerep megéléséhez, akkor még düh is előtör belőle: földhözvágja a játékot, felborítja akár az asztalt is….

Mindezt karácsonykor…

Mégis mit tehetünk, hogy ez ne így legyen?

1. Büntessük meg, ha asztalt borogat, vagy dühöng? Tartsunk neki prédikációt arról, hogy nem a nyerés a fontos, hanem a részvétel? Jaj, csak ezt ne! Ezt semmiképpen! A helyzet csak rosszabb lesz!
2. Hagyjuk nyerni? Bár sokszor ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás, de ezt sem javaslom!
3. Ne játsszunk társasjátékokat? Egy fokkal jobb döntés, mint az első kettő, de szerintem van jobb megoldás! A társasozás során rengeteg más képességünk is fejlődik: szabálytudat, különböző tanulási képességek, mint memória, finommozgások, számlálás, stb. Kár lenne ezeket a lehetőségeket kihagyni!
4. Játsszunk kooperatív játékokat! Ez már egész jó ötlet! Kimondottan jó játékokat találunk a kooperatív játékok között, és jó is, ha van a polcunkon belőle. Azonban azt gondolom, hogy aki nehezen dolgozza fel, hogy veszít, azt inkább segíteni kellene, hogy megtanulja elviselni ezt a helyzetet, hiszen az élet nap mint nap elénk tolja: vesztettél. Ezt pedig meg kell tanulnunk kezelni.

A társasjáték pedig éppen az a játékfajta,  ami nagyon hasonlít azokhoz az élethelyzetekhez, ahol vesztes van. És lássuk be, ezekből bőven adódik….

Persze, tudjuk, hogy vannak dolgok, amiket csak az adott pillanatban érzünk veszteségnek, másnap már örülünk, hogy így történt, de akkoris….a veszteség az veszteség.

És a társasjáték ezekhez a veszteségekhez szoktat hozzá.

1. Megtanuljuk, milyen érzés vesztesnek lenni, és talán emléezünk majd erre akkor is, amikor éppen nyertünk.
2. Megtanuljuk saját magunkat elviselni olyankor, amikor vesztettünk.
3. Gyakoroljuk, hogyan tudunk vesztes helyzetből felállni.

A kérdés azonban az, hogyan tanítsuk meg erre a gyerekeinket is?

Létezik egy módszer, ami alkalmas arra, hogy a gyerkőc átélhesse a vesztes érzést, mégis csak annyira engedje magához közel, amennyire el bírja viselni.

Szinte minden társasjáték átalakítható íly módon, bár kétségkívül van olyan, ami nehezebben szabható át.

Elsőként egy egyszerű memorin mutatom meg, hogyan alakíthatjuk át oly módon, hogy legyen benne nyertes és vesztes, azonban a játékosok csak annyira vonódjanak be ebbe a szerepbe, amennyire el tudják viselni a vesztes helyzetet!

Elővettem a memorit, gyorsan átnéztem a kártyákat, és választottam két csoportot: élőlények és tárgyak.

A játék a következőképpen zaljik:

• Gyere, játsszunk egy memorit! Nézzük meg, ki fog nyerni: az élőlények vagy a tárgyak! Sorban egymás után fordítanak a játékosok, a szabályok ugyanazok, de nem egyénileg gyűjtjük a lapokat, hanem külön a tárgyakat és külön az élőlényeket! Ez egyben egy jó alkalom arra is, hogy az élőlények és a tárgyak szétválogatását gyakoroljuk. A végén megszámoljuk, melyik csoport alatt gyűlt össze több kártyapár. Érdekes tapasztalat a játék közben figyelni a gyerekeket: drukkolni kezdenek, hol egyiknek, hol másiknak, eleinte persze annak, aki nyerésre áll, majd sokszor pont a vesztesnek, ezzel is közelebb engedik magukhoz az érzést: veszíteni rossz dolog.

Más játékoknál is működik, kicsit alakítunk rajtuk, és máris nem a gyerek vesztít, hanem valami, ami őt érzelmileg nem érinti meg.

A legtöbb kártyajátékra alakítható más szabály.

Példák: Solo-nál az a szín vagy szám a vesztes, amiből a végén a legtöbb marad az utolsó játékos kezében. HalliGalli-ban szintén az a grafika vagy szám a vesztes, amiből az utolsó játékosnál a legtöbb megmarad.

Táblajátékoknál a színes bábuk versenyeznek egymással, és minden játékos azzal a bábuval lép, amelyikkel szeretne. Csoportban már játszottam így gyerekekkel, és így is izgalmas volt, én igyekeztem a vesztes bábut felhozni, aki pedig nehezen bírta a vesztes pozíciót, az mindig a nyertes bábunak drukkolt, és igyekezett elsőként a célba juttatni! Amelyik gyerek még nem volt képes rá, hogy elviselje a vesztes szerepet, az a legutolsó pillanatban is drukkolhatott a nyertes bábunak!

Azonban sok-sok gyereket láttam ezen a módszeren keresztül megérni arra, hogy elviselje a vesztes szerepet! Eleinte a annak drukkolt, aki nyert…aztán egyszercsak tudott egy egész játék során annak a bábunak drukkolni, függetlenül attól, hogy nyersére vagy vesztésre állt.

További ötletek olyan játékokra, amikor nem siekrül átszabni az eredeti játékszabályt:

1. ne személyek versengjenek egymással, hanem “csapatok” – fiúk-lányok, gyerekek-felnőttek, stb. Érzelmileg könnyebb feldolgozni a veszteséget, ha nem csak a miénk, hanem valakivel közös.
2. ha olyan játékot játszunk, amiben dominál az ügyesség, okosság, akkor adjunk előnyt a kisebb, fiatalabb játékosnak, hiszen így lesznek egyenlőbb esélyek.
3. ha a nyerés alapvetően a szerencsén múlik, akkor válasszunk rövid játékokat, mert ezekből egyszerre több kört is játszhatunk, így mindig más lehet a nyertes.

Végül egy utolsó gondolat – ha a gyerkőc vesztett, keressünk más pozitívumokat, amiben azonban nyertes lett! Például:

– betartottad a szabályokat, tisztességesen játszottál

– megpróbáltál valami mást is, mertél kockáztatni

– végig figyeltél, mindig tudtad, mikor következel

– nem hagytad félbe a játékot, hanem végigcsináltad

És ne feledkezz meg arról, hogy vesztesnek lenni tényleg nem jó dolog, és bizony a gyerekek többsége sem szeret veszíteni. Ezért ne várd azt, hogy egyik napról a másikra könnyes szemmel fog könyörögni, hadd legyen ő a családi társas vesztese….