Rögtön egy kérdést szegezek neked: vannak-e nevelési elveid?
Ha azt mondod, nincsenek, hát nagyon tévedsz. Mert mindenkinek vannak, hiszen mindannyian alkalmazunk és továbbadunk bizonyos módszereket. A különbség csupán annyi, hogy vannak, akik megfogalmazzák, hangosan kimondják ezeket, mások pedig csupán ezek szerint cselekszenek az adott helyzetben.
Rögtön itt a következő kérdés: mi a jobb? Ha megfogalmazzuk, milyen elvek mentén szeretnénk nevelni gyermekeinket, vagy ha csupán az adott pillanatban adunk egy választ a gyerkőc viselkedésére?
Az én véleményem, hogy az elveink megfogalmazása, kimondása segít. Jó, ha van egy vezérfonal, amihez igazodhatunk akkor is, ha fáradtak vagyunk, és akkor is, amikor a föld felett járunk két méterrel.
Az elveink akkor is segítenek, amikor tanácstalanok vagyunk, hogyan tovább….
Nekem vannak-voltak-lesznek nevelési elveim. Aztán ezek az elvek változnak is.
Ezelőtt 10 évvel egyik fő nevelési elvem volt, hogy a gyerekeim nem fekhetnek le mese nélkül. Ma már elég mulatságos lenne, ha ehhez ragaszkodnék.
Sajnos van egy nagy baj az elvekkel.
Rideggé teszik az embert. Mert az elvek mintha arra lennének kitalálva, hogy újra meg újra felülírjuk őket.
A legnagyobb művészet, amikor felismered, hogy az adott szituációban ragaszkodnod kell az elveidhez, vagy éppen azzal teszel jót, ha felülírod őket.
Lássunk, néhány személyes példát:
1. Nem cipelem helyette a kismotort!
-mégis cipelem, ha kitörik a kismotor kereke
-mégis cipelem, ha a játszótéren belázasodott a gyerek
-mégis cipelem, ha váratlanul lerobbant a troli, és gyalog kell hazamennünk
-mégis cipelem, ha nem volt kenyér a közeli boltban, és jóval messzebb kellett mennünk
-mégis cipelem, ha a gyereketetőn az olvasom, hogy attól leszek jó anya, ha cipelem
2. Nem írom meg helyette a matekleckét!
-mégis megírom, ha délután kirándulni mentünk, és este 8-ra értünk haza
-mégis megírom, ha a már egyszer megírta, csak a kistesója kipróbálta, milyen az új radírja
-mégis megírom, ha értelmetlenül sokat adtak fel (mondjuk 4 db A4-es oldal, szorosan teleírva 20-as számkörbeli összeadásokkal)
3. Minden este mesélek a gyereknek!
-mégse mesélek, ha beteg, és elaludt, mielőtt beérek a szobájába
-mégse mesélek, ha kórházba kerülök
-mégse mesélek, ha azt kéri, hogy kivételesen inkább énekeljek neki
-mégse mesélek, ha eszembe jut, hogy már 17 éves
4. Nem megyünk soha Mekibe!
-mégis megyünk, ha a legjobb barátjának ott tartják a szülinapját
-mégis megyünk, ha a nagymama kedvence a csokishake
-mégis megyünk, ha nagyon kell pisilnie, és éppen ott egy Meki, ahol ezt egy hamburgerért cserébe európai módon elintézheti
5. Nem nézünk tévét!
-mégis nézünk, ha egy jó filmet látok műsoron
-mégis nézünk, ha a nagyszülőknél nyaralunk
5+1 Nem főzök krumplipürét porból, mert nem etetem szeméttel a gyerekeimet!
-mégis főzök, amikor a hat gyerekből három beteg
-mégis főzök, ha elfelejtettem krumplit venni
-mégis főzök, ha ebédfőzés helyett posztot írtam
Mindezt megteszem, és nem csak a fenti 5+1 példában.
Mert ugyan vannak elveim, de nem vagyok sem robot, sem gép. Ember vagyok, sőt, anya vagyok. Képes vagyok arra, hogy mérlegelem az adott szituációt, és a legjobb belátásom szerint döntök, mit teszek meg és mit nem.
Igyekszem Pál apostol szavait meghallani: “Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.”
Sosem szeretnék pusztán azért ragaszkodni egy elvemhez, hogy a magam erejét megmutassam. Ám néha igenis messzebb kell nézzek, mint az adott pillanat – és ez nem mindig kényelmes. Sem nekem, sem a gyerekeimnek.
Hát ezek az én gondolataim a nevelési elvekről.
