Mentés pdf-kéntMitől leszel dühös?
Akinek testvére van, felnőttként is segítőkész.
Jól teljesít versenyhelyzetben.
Akinek testvére van, felnőttként is önzetlen.
Ne feledd, egy testvér a legtöbb, amit a gyermekednek adhatsz!
Testvérben az erő.
Huh…amikor pár hete meghallottam ezt a reklámot, tudtam, hogy írni fogok róla.
Pedig utálok politizálni. Nagyjából azóta utálom a politikát, amióta a családunkat is bevonták a játékba. Mint most is.
Legnagyobb gyerekünk 22 éves, és mire ő 8 éves lett, nekünk már hat gyermekünk volt.
Elmondhatom, hogy nem a családi pótlékért szültem, meg nem a szocpolért, remélem, elhiszed.
A családi pótlékot egyik évben kaptuk, a másikban nem, mikor mit gondoltak erről a minisztériumban.
A férjemnek jó munkája van, sosem volt még munkanélküli, de minden évben másféle adókulcs szerint adózott. Volt, hogy 44%-os sávba esett, sőt, még különadót is kellett fizetnie, mint az ország leggazdagabbjainak. Senkit nem érdekelt, hogy ebből a fizetésből magán kívül még hét embert tart el. Most éppen olyan éveket élünk, amikor még adókedvezmény is jár neki. Ilyen hullámvasúton elég nehéz volt tervezni. így legtöbbször maradt az, hogy egyik hónapról a másikra éltünk.
A szocpolt is felvettük, igaz a házunk még nincs kész, immár 15 éve.
De kit érdekelt?
Nem azért lett hat gyerekünk, hogy bárkinek is megfeleljünk. Egyszerűen, önző módon MI KETTEN a férjemmel akartuk őket. Újra meg újra át akartuk élni a csodát, hogy egy kisemberrel többen leszünk.
Nem tudom, hogyan sikerült megúsznom, de soha nem hallottam senkitől, hogy “micsoda felelőtlenség!”, meg hogy “nem dolgozol, csak élősködsz az állam nyakán” és a “minek ennyit szülni?”-t is csak egyszer, anyósomtól kaptam meg.
Ezúton is köszönöm minden ismerősnek és ismeretlennek, hogy ilyen kéretlen kritikák helyett azt mondták: “milyen szép nagy család”, “milyen szép gyerekek”, és “le a kalappal maga előtt, hogy ezt így bírja!”
Hogy bírtam? Végülis elég jól….
Tulajdonképp rózsaszín ködben éltünk.
Aztán jött az ovi, ahol senkit nem érdekelt, hogy oldom meg, vagy hogy bírom, de vigyem haza az ovis gyerekeket ebéd után, mert ez a törvény.
Igaz, éppen akkor a suliból is le kellett hoznom a nagyobbakat, és minő véletlen egybeesés, a két legkisebb is éppen akkor lett éhes és álmos.
Megoldottam, ahogy tudtam…volt, hogy a két kicsit hagytam egyedül a házban, mikor már aludtak, és lerohantam az ovisokért….és volt, hogy az ovisok az erdőn keresztül jöttek haza egyedül, mert a nyűgös, beteg kicsikkel se elindulni nem tudtam, sem egyedül hagyni nem mertem. Ha alhattak volna a nagyobbak az oviban, akkor lett volna egy “tól-ig ” időpont, amíg odaérhetek értük, így azonban pontosan fél 1-re kellett mennem.
De ne hidd, hogy csak az állam volt ilyen rideg a problémáinkkal szemben.
Sajnos egyházi körökben is megtapasztaltuk az állapotunkból fakadó elutasítást.
Amikor a férjem külföldön kapott munkát, nagyon megörültünk, mert a fizetésén felül szép napidíjat is kapott a munkáért. Cserébe azonban vasárnap este felült a repülőre, hétfőtől péntekig dolgozott, és péntek éjjel hazaért. Így a házra kölcsönkért baráti kölcsönöket szépen vissza tudtuk fizetni.
Azonban én majdnem egy teljes éven keresztül egyedül voltam a gyerekekkel minden este…ekkoriban került bevezetésre, hogy az elsőáldozó gyereke szüleinek is rendszeres szülői értelkezletre kellett járniuk.
Ez számomra a mission impossible kategória volt, hiszen hat kicsi gyereket nem tudok egyedül hegyni, és bébiszitterre pláne nem futotta. (ha tudnátok, milyen árajánlatokat kaptam…persze érthető, hat darab 8 éven aluli gyerek eszméletlen nagy felelősség, én már csak tudom)
Mivel a plébánia életének aktív tagjai voltunk, a fiam az énekkarban fuvolázott is, nem gondoltam, hogy baj lesz abból, ha nem járok szülői alkalmakra. Pedig lett. Az elsőáldozás előtt 2 héttel az amúgy gyermektelen hitoktató mézesmázos hangon közölte velem a plébános döntését: a fiam hiába volt ott minden hittanórán, és hiába várta az elsőáldozást, nem járulhat a szentséghez, mivel sem én, sem a férjem nem jelentünk meg a szülői alkalmakon.
Ja, és majd mondjam meg a fiamnak is, nehogy a hittanórán kelljen majd csalódnia.
(Még a következő vasárnap elsőáldozó lett egy másik plébánián, ahol a pap másodállásban ember is volt.)
A rózsaszín ködből aztán a gyerekeim is kikerültek, mikor “ingyenesek” lettek a suliban. (ti. ingyen kapták a tankönyveket). Bár itt ki kell emelnem, volt olyan suli az életünkben, ahol ezt soha nem hangsúlyozták, a könyveket valóban ingyen kaptuk, és lehetett bele írni, szamárfülesre gyakorlni, ahogy az egykék is csinálhatják.
Na, kéremszépen, így kell rögtön megtanítani az elsősöket is arra, hogy tudják, honnan jöttek! Mert egy hónap múlva már mindenkiről lehetett tudni, hogy “ingyenes” vagy nem az. Amikor pedig a kislányod sírva kérlel, hogy vegyél neki SAJÁT olvasókönyvet, ami csak az övé, akkor elgondolkodsz, jól van-e ez az egész…megvettük neki.
Aztán persze nem csak a külvilágtól kapott pofonokról szeretnék írni, hanem arról is, hogy a sok gyerek nem mindig tüneményes, szófogadó, és illedelmes. Sőt, sokszor nem azok.
-
A legtöbb nagycsaládban….
a legnagyobb gyerekekre nincs elég idő. Akkor sincs, ha az édesanya nem dolgozik egy munkahelyen.
Sőt, a legnagyobb gyerekek ki vannak téve a parentifikációnak, magyarul a “szülőiesítésnek” nevezett folyamatnak. (ITT olvashatsz róla) Tehát a nagycsaládok legnagyobb gyerekei sokszor nem lehetnek igazán gyerekek. Biztos lehet jól is csinálni, de nehéz – sőt, lehet, hogy nem is lehet.
Éss láss csodát, a parentifikált gyerekek egyik jellemzője, hogy felnőttkorukban kifejezetten segítőkészek lesznek! Azonban nagy árat fizetnek ezért, mert számos más, komoly problémával kell, hogy szembesüljenek. Olyanokkal, ami ennek a parentifikációnak az egyenes következménye. És bizony az sem kizárt, hogy pszichológushoz járnak évekig.
-
A legtöbb nagycsaládban…
a legkisebb gyerekekre sincs elég idő – a legkisebb gyerekekért sokszor a szülőknek is meg kell harcolniuk, mert a nagyok szívesen dédelgetik, babusgatják, vigyáznak rájuk, sőt sajnos nevelni is próbálják őket. Pedig a nevelés a szülők dolga. Ezek a gyerekek bizonytalanná válnak, szoronghatnak, hiszen nem tapasztalják meg az egyértelmű határokat, az érett felnőttektől jövő útmutatásban reljő erőt és biztonságot. A tesvéreik ugyanis még éretlen eszközökkel nevelik őket. Egyszer megengednek valamit, máskor nem, a konfliktuskezelésük még éretlen. Nyilván, hiszen még maguk is gyerekek.
-
A legtöbb nagycsaládban…
a legkisebbnek sokszor annyi sem jut, hogy nyugodtan szopizzon. Hidd el, én megtapasztaltam…ha a nappaliban szoptattam, akkor azért nem, mert mindig volt egy harci kiáltás, vagy egy félperces veszekedés, amire odakapta a fejét a kicsi is. Ha pedig elvonultam a hálószobába, akkor izgultam, mi folyik odakinn…
-
A legtöbb nagycsaládban….
sokszor nem tudják kialudni magukat a gyerekek. Ha külön szobákban vannak, akkor félnek, és a szüleik nem tudnak egyszerre az ágyuk mellé ülni, és megvárni, míg elalszanak. Ha egy szobában vannak, akkor a nagyok is megébrednek a kicsi sírására, a kicsik pedig a nagyok reggeli ébredésére. Ha pedig egy gyerek beteg, akkor a többi is hallgatja a köhögést, az éjjeli lázcsillapítást, a hányást, stb, stb. És milyen lesz másnap az a gyerek, aki nem képes éjjel kipihenni magát? Naugye…
-
A legtöbb nagycsaládban…
sokszor előfordul, hogy olyan dolgokon is osztozni kell, ami már nem egészséges. A gyerekeknek sokszor nem önként és örömmel kell osztozniuk a javakban. Egy gyakori példa: a nagyobbik gyerek kinövi a kedvenc pulóverét, amit muszáj átadnia a kisebb testvérének. Ha ilyen helyzetek gyakran adódnak (nem csak ruha-témában), akkor jó eséllyel igenis felüti a fejét az önzés, hiszen a gyermek azt éli meg, hogy alapvető dolgokért kell küzdenie.
-
A legtöbb nagycsaládban…
a két szülőnek kevés ideje van egymásra. Az apa dolgozik reggeltől estig, és sokszor érezheti azt, csak az a szerepe, hogy talicskázza haza a pénzt, ami gyorsan el is fogy. A férjem is szembesült azzal a munkahelyén, hogy a kollégái, ugyanabból a fizetésből Svájcba jártak síelni, mi pedig örültünk, ha a Balatonig eljutottunk. Ez alapjában véve nem baj, mi ott is jól éreztük magunkat, csak nem árt ezekkel tisztában lenni, mielőtt megszületnek a gyerekek.
Az anyákról egyszerűen nem tudok külső szemmel írni, ebben a szerepben nyakig vagyok.
Én nagyon szerettem itthon lenni, sütni-főzni a családnak, vasalni a férjem ingeit, WC-t takarítani. Igen, én ezt valóban szerettem.
De nem lehetünk vakok, miközben én ezzel töltöttem az időmet, egyszerűen elfelejtettem, ki is voltam azelőtt, hogy anya lettem. És most, hogy a legkisebbem is 14 éves lett, most keményen dolgozom azért, hogy magamra találjak, és ne egy szerepben éljem le az életem hátralévő éveit. Mert bár örökre a gyermekeim anyja leszek, nekik már nem arra az anyára van szükségük, aki nemrég még az életet jelentette nekik.
Az élet sok gyerekkel igenis nehéz, és csak úgy szabad vállalni, ha önként teszed, valami mély belső meggyőződésből. Egy új emberi élet nem szabadna, hogy reklám tárgya legyen.
És nem szabadna emberek között ilyen éket verni, hogy akinek testvére van az jobb ember.
Ez fáj annak, akinek nem lett testvére. És rossz érzés annak, akinek meg sok testvére van. Mert mi tudjuk, hogy nem attól lettünk önzetlenek, hogy sok tesónk van. Ha önzetlenek lettünk, azért megdolgoztunk.
Ps. ez már akkora hülyeség, hogy csak így a végére marad….a versenyhelyzet….a hat gyerekünk közül egyetlen egy az, aki jól bírja a versenyhelyzetet. Ő valóban jól teljesít versenyhelyzetben. És hát belegondolni is abszurd…miért is teljesítene jól egy tesvér a versenyhelyzetben? Mert mindig volt kit legyőzni? Ne ne máááár…ezért legyen tesója?
Istenem…ki írta ezt a reklámszöveget?
Ezek is érdekelhetnek
Köszönöm, Virág.
Nekem három gyerekem van. Az én döntésem volt, hogy ennyi lett. Egyet tudtam szülni, kettőt még örökbe fogadtunk. Nagyon utáltam, mikor nekem meg akarták mondani, hogy hány legyen, hogy érjem be eggyel, ne akarjak többet. Nem gondolom, hogy mindenkinek három gyerek kell, kettő gyerek kell, x gyerek kell, nem gondolom, hogy bárki ezt eldöntheti. A gyerekvállalás magánügy. Lehet jól nevelni egyet, rosszul többet. Van, ahol nem tervezik, mégis születik. Van, ahol szeretnék, és nem sikerül. Nem ilyen egyszerűek a dolgok, és tényleg felesleges megszégyeníteni embereket.
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm kedves soraidat! Én is pontosan így gondolom, mint te 🙂 Megnéztem a honlapod, hiánypótló, köszönöm, hogy megismerhettem! Mi is örökbefogadtunk egy gyermeket. 🙂
Drága Virág! Köszönöm őszinte szavaid. Szeretettel kívánok áldott, meghitt ünnepeket, egy háromgyermekes anyuka, feleség és tanár
Kedves Edit!
Köszönöm én is kedves soraidat!
Áldott karácsonyt kívánok!
Nagyon köszönöm, hogy ezt megirtad. Nagyon öszinte, nagyon jó irás. Nekem segitett megérteni önmagam. Tényleg köszönet érte.
Én mindig csodáltam, hogy valaki sok gyereket szeretne. Én sohase akartam, csak egyet, maximum kettőt. Az anyukámék 4-en voltak, apukámék szintén, ahol is 2 gyermeket elvesztettek korán. Az anyukám egész életében a nővére terrorizálásától szenvedett, egészen haláláig. A nagymamámék elkövették azt a hibát, hogy a nagyobbra teljesen rábizták a kicsit és nem jól sült el, de később már nem tudták korrigálni. Anyu próbált kilépni ebből, de sajnos nem sikerült, még felnőtt korában is folyt a történet, az állandó dirigálás, sőt akár az anyagi függővé tétel. Ez volt a családi hétköznapi háttére, amit láttam magam körül, és most hogy megirtad lett számomra világos hogy ez milyen komoly gátat szabott az életemnek. Kivülről szép nagycsaládos élet sokszor szomorú és nehéz volt a gyerekeknek, Anyunak a legkisebbnek pedig legnehezebb. Anyunak már egy gyereke született és nekem mint következő generációnak szintén egy lett. Remélem a gyerekem már nem hordozza tovább ezt a rossz emléket és ki tud belőle lépni. Igy megértve minket gondolhatjátok nekünk a fenti mondatok milyen érzéseket adnak.
Mindezek mellett hogy nem voltunk sokan, 3-man a legboldogabb családként éltünk a szüleimmel, amig éltek és most mi is ezt tesszük a gyerekemmel. Mi hárman vagyunk egység, a család.
Boldog karácsonyt nektek!
hú, nem szoktam kommentelni és kritikus is vagyok, de én ilyen szuper cikket rég nem olvastam. Hálisten hogy sok gyereket vállaltatok, és ilyen szellemben neveltétek őket, tényleg gratulálok, nagyon jó, intelligens írás!
Kedves Virág!
Én is ebben vagyok nyakig 5 gyerekkel. Jó látni,hogy ez máshol sincs másképp. Szerintem nagyon jó úton vagy az önmagad újra definiálásában. 😉
Köszönöm. 🙂
Napokon belül megszületik a második babánk, a “nagy” 8 éves és még egy picit tervezünk… És nem, nem azért, mert ezt várják, hanem mert valóban ezt szeretnénk. Áldott karácsonyt nektek!
Sok reakciót olvastam az aktuálpolitikai jólmegmondásokra, de ez az egyik legjobb.
Kedves Virág!
Nagyon jó volt olvasni, mert mostanában bennem is ezek a gondolatok fogalmazódtak meg. Három gyerekem van, mind a három 5 év alatti. A férjem állandóan dolgozik, maszekol, túlórázik, hogy eleget keressen nekünk. Én is dolgozok amit tudok, közben próbálok a gyerekekkel és a háztartással is elég idő tölteni. Nehéz. De én ezt akartam, tényleg, őszintén.
Mostanában gondolkoztam el azon, hogy ha úgy lennék ebben a helyzetben, hogy nem én akartam volna, ha csak a párom/családom/barátaim erőltették volna rám, akkor lehet, hogy eléggé tudnám utálni az életemet. Mert megmondhatja egy rádióreklám vagy egy óriásplakát, hogy vállalj még egy gyereket, de végigcsinálni neked kell. Te fogsz hónapokat feküdni, mikor veszélyeztettett terhes leszel. Neked kell megszülni és neked fog megváltozni a tested. Neked kell a játszótéren előadni az idióta jelenetet, hogy fél kézzel szoptatsz, másikkal elkapod a mászókáról lepotyogó nagytesót. Neked kell megoldani, amikor hazaküldik a bölcsiből a nagyot, hiszen gyed-en lévő anyukának nem lehet bölcsis a gyereke (akkor sem, ha már a következővel van gyeden). Neked kell ezt a nagynak elmagyarázni, mikor könnyes szemmel nézi a bölcsi mellett elsétálva a pajtásait, akiknek nem született testvére, ezért továbbra is mehetnek játszani. Te leszel egyedül otthon, amikor a nagy úgy lesz rosszul, hogy belehány a kicsi fürdővizébe. Amikor nem tudsz esti mesét olvasni, mert ha nem sétálsz a picurral akkor üvölt. Amikor nem járhat balettozni, mert ugyanakkor van az óra, mint a nagynak a karate. Amikor a héten ötödik nap rendeled a kaját, mert vagy főzni van időd vagy velük játszani.
Ha előlről kezdhetném én akkor is így csinálnám. Imádom őket és az életemet. Így. Tényleg. De ehhez egy kicsit nagyobb és hoszabb távú elhatározás kell, mint amit egy óriásplakát adhat.
Én is köszönöm.
Kedves Virág!
Minden tiszteletem és csodálatom a Tiéd! Nekem két gyerkőcöm van. A lányom 12 éves, a pici fiam 16 hónapos lesz hó végén. Nem vártuk; ő választott minket ☺. Imádjuk, színtiszta cerelem ez apa-fia,a tesó és persze köztem is. A lányom sokat segít. Jövőre leszek negyven és megvallom, amikor megtudtuk, hogy úton van, bepánikoltam. Meg voltam róla győződve, hogy nem fogom bírni..hogy sok lesz elölről kezdeni mindent. És bizony voltak nehezebb időszakok, sokszor voltam fáradt és feszült. Azokban az időkben gyakran eszembe jutottak olyan családok,mit Ti is vagytok..hogy ezt hogyan lehet véghez vinni megőülés nélkül? Mindezt úgy,hogy a lányommal semmi gond nincs (azon kívül, hogy kamaszodik 😉 ) és tényleg sokat segít. Szóval felnézek rátok, na…tisztelet és elismerés!
Legyen áldott, békés, gondoktól mentes a karácsonyotok!
Jaj, de jó tudni, hogy mégsem én nevelem rosszul a gyerekeimet! Amikor először megláttam a reklámot, azt éreztem, hogy valamit nagyon elrontok. Nekem 4 gyerekem van, 10, 8, 5 és 2 évesek. Folyton veszekszenek, Hármaska teljes elhanyagolásban szenved (a “sohasem játszik velem senki” mondat napi százszor hangzik el), a nagylányomnak irtó nagy szüksége lenne végre egy egész napra “csak anyával”, amit egyszerűen képtelen vagyok megszervezni mert eddig a kicsi túl kicsi volt, most meg folyton van valami. Hiába próbálom mondani nekik, hogy osztozzanak meg a dolgokon, valahogy szörnyű fontos nekik az “enyém”. Talán a nagylányom még a legönzetlenebb, bár mostanában már ő is kezd kicsit magába fordulni, igaz, 10 évesen gondolom, ez a kamaszodás jele. De nagyon igényli a magányt, amit egyszerűen nem tudok neki megadni mindig úgy, hogy abból ne legyen vita azon, hogy de akkor miért a másiknak kell játszania a többiekkel. Ha meg mindkét nagynak megengedem a magányt, akkor én nem tudok itthon semmit elvégezni, mert hármaska tényleg nem képes egyedül lenni sokáig (legfeljebb ha beteszek egy DVD-t, de akkor meg ugye szaranya vagyok, aki a TV-vel nevelteti a gyerekeit – mellesleg pont ő az a gyerekem, aki 15 percnél tovább a TV előtt sincs el…).
És akkor jön egy ilyen reklám, ami lefesti az idilli állapotot, és elgondolkodtat, hogy ennek tényleg így kéne működnie? De örülök, hogy más szerint sem ez a “normális”. Szóval köszönöm, hogy megnyugtattál!
Megjegyzem, a reklámban két gyereket látunk. Nos, ha belegondolok, akkor elképzelhető, hogy ha csak az első kettőt szülöm meg, akkor tényleg így lenn most, mert ők nagyon összenőttek, 2 év van közöttük.
Amit a legidősebb gyerekekről írtál, az nagyon igaz. Mi öten vagyunk testvérek (én vagyok a legidősebb), de soha nem élveztem a nagycsaládot. Nekem túl sok volt. Tisztelem azokat, akik felelősen el tudják dönteni azt, hogy számukra mekkora család az optimális. (Mindegy, hogy ez most 15 gyerek, vagy 1)
Köszönöm és gratulálok! Korrekt, tisztességes, nem gyűlölködő, hanem normálisan kifejtett vélemény. Három gyermek apukája, s – egyelőre – három unoka papája.
Kedves Virág,
nagyon fontos dolgokat írtál le. Nagyon örülök, hogy hiteles vélemény hangzik el ebben a témában, szükséges, hogy egy olyan világban, ahol a politika gátlástalanul nyúlkál az emberek magánéletében, már-már – bocsánat – a bugyijában, legyenek ilyen hangos felszisszenések. Ez a reklám valóban ezer sebből vérzik, pedagógiailag, pszichológiailag es emberileg is egy nagy baromság. S a legveszélyesebb: úgy közli a hülyeségeket, mintha azok tudományos állítások lennének. Nagyon klassz és őszinte az írásod!
Kedves Virág! Köszönöm. Nagyon. Boldog ünnepet kívánok mindannyiótoknak! Szeretettel, Kriszta
Virag!
De nagy igazsag van abban, amit irsz!!!
En (egyelore?) “csak” harommal vagyok itthon. Lassan en is elfelejtem, ki voltam elotte. De azert hatha, talan megsem.
Kozben igyekszem jol megerezni, hogy mit erez belulrol oszinten a lelkem: kesz vagyok-e meg egy babara. Egyik oldalrol vagyom ra, masik oldalrol felek. Mert nagyon nehez volt az az idoszak, amig egy-ket gyerkocunket egyszerre kellett pelusozni, anyakent sokszor mindent egyszerre harom gyerekkel elintezni, egyedul rohanni be veluk a surgossegire, ha olyat csinaltak, visszautasitani sajat felelossegre, hogy bent hagyom a gyerekem a korhazban, mert harommal megsm ejszakazhatok bent, azt az egyet meg nem hagyom ott egyedul – mert ugye apa epp az ilyen helyzetekben dolgozott ott es ugy, hogy nem tudott jonni…
A reklamszoveget en is bantonak erzem.
Az elsodlegesenk kituzott celjaval (ami szerintem az, hogy legyen egyre tobb kicsi magyar allampolgar) egyetertek, mert tudjuk, hogy ez a magyar tarsafalom erdeke. Egyebkent ugy gondolom, ha egy kis elet – akarmilyen okbol – megzuletik, jo esellyel orulnek majd neki, es nem a fogantatasa egyik motivacios ereje lesz az eleteben meghatarozo.
Amikor valaki ingerlten reagal erre a reklamszovegre, azt gondolom, annak van valami belso, lelki oka. De nem hiszem, hogy az, hogy ‘ejnye, de rossz, ha valakinek szuletik meg egy vagy ket gyermeke’.
Szoval a reklamszoveg maga banto. Szerintem is. A celt ertem. De talan nem ilyn szoveggel lehet elerni.
Egyebknt Virag, azt gondolom, te azerz nem hallottal rosszallo megjegyzeseket a 6 gyerkocotokre, mert lepergett rolad, mert tudtad, ti igy akartatok. En se hallottam a harom miatt.
Sajnos, szerintem a “kritikat” az veszi fel, akit valami miatt belul, a lelkeben megerint a “kritika”
Kicsit zavaros lett az irasom. Foleg a vege.
egy, a gyerekeire nagyon buszke huseges olvasod
Kedves Virág!
Nagyon bátor, nagyon őszinte vallomás volt ez. És mennyire igaz. Nekem “csak” 3 gyerekem van, de pontosan átéltem azokat, amikről írtál. Szívből gratulálok, és nagyon szép, meghitt ünnepeket kívánok neked.
Kedves Virág! 🙂
Köszönöm ezt az írást. Kellett nagyon. Nekem három gyerekem van, (8-10-13 évesek) és megmondom őszintén, soha nem gondolkoztam el azon, hogy hány gyerekem legyen. Természetes volt, hogy három lesz. Nagyon nagy szerencsém volt, mert könnyen jöttek, akkor amikor akartuk őket. Egészségesek, szépek, okosak, és néha úgy érzem baromi neveletlenek…. pedig annyira igyekszem. Igaz, három műszakban dolgozunk mindketten a férjemmel, természetesen váltottban, ami azt jelenti, hogy talán ha hétvégén találkozunk…A gyerekekkel mi is végigjártuk a hozzukhazaazoviból és a nemadjukkianagytesónakazoviból köröket… Az ingyenes tankönyvvel is pont így voltunk, inkább elmentem és megvettem. Szóval a gyerekek… néha nem értem miért ilyen gonoszak egymással. főleg a nagyobbik nem viseli el a tesókat, igaz erősen kamaszodik is. A lányom a legkisebb, vele most talán a legnehezebb… panasz van rá a suliban, magatartása rettenetes. itthon nem győzöm mondani neki, hogy mit nem szabad, hogyan kéne viselkednie… de úgy érzem, falra hányt borsó… tudom, érzem hogy többet kellene velük foglalkoznom, de nekem is csak 24 órából áll a nap 🙁 De mindezektől függetlenül nem bántam meg soha egy pillanatra sem hogy ennyien vannak 🙂 imádom őket.
Bocsi egy kicsit hosszúra sikerültem, mégegyszer köszönöm, hogy megírtad ezt a posztot!!! Békés karácsonyt kívánok! Virág
Kedves Virág!
Nagyon örültem az írásodnak. Engem is felbosszantott a plakát és szlogen, de nem ragadtam tollat. Én már rég túl vagyok a gyereknevelésen -három felnőtt gyermekem van, sőt 11 unokám közül a legnagyobb is már “felnőtt”.. Sokan irigyelnek az unokákért, látom, hogy a felnőtt gyerekek nem akarnak tartós párkapcsolatban élni, megházasodni, gyereket vállalni. Pedig gyerekeket nevelni izgalmas, szép, gyönyörűséges dolog, még ha a mindennapokban sok-sok nehézség van vele. Amíg a gyerekeim kicsik voltak, én megkaptam a “minek ennyit szülni” rosszallást. Most bezzeg csodálnak az unokákért. A gyerekeimnek úgy látszik jó gyerekkoruk volt, hiszen mindnyájan többgyerekes családanyák és családapák. Mint tanító , élesen meg tudtam különböztetni az egyke és a testvérrel rendelkező gyerekeket. . Hiába jut az egykének több az anyagiakból, vagy a szülői időből, híjával van a másik gyerek iránti figyelemnek, szeretetnek. Vagyis nagyon is tudom, hogy a több gyerek (2-3-4-5-6) jó és szép dolog. de ilyen primitív módon ráerőltetni a társadalomra, nagyon visszatetsző. Valódi segítség kellene a gyerekes családoknak (mindegyiknek, nemcsak a felső középosztálybelieknek, mint most). Félállásokat, otthoni munkalehetőséget az anyáknak, stb.
Áldott békés karácsonyt Neked és családodnak.
Kedves Virág!
Egyedüli gyermekként felnőve is köszönöm, e reklám kapcsán helyettem is szóltál!
Kedves Zsuzsa, ki pedagógusként élesen meg tudtad különböztetni az egykéket: igen, volt szerencsén hozzád hasonlókhoz. Mérhetetlen lelki szenvedéseket okoztatok a kislány önmagamnak. A lelki bántalmazással (“mert te egyedüli gyerekként azt hiszed bármit megtehetsz”, “hiába vagy intelligens, csak egy neveletlen egyke vagy”, stb); és a fizikai bántalmazással amelyben egy kedves zongoratanárnőm részesített: miközben a kezeimmel verte a zongorát azt üvöltötte, hogy mert Györgyike az egyedüli gyerek hát már gyakorolnia se kell?! Én meg 8 évesen elhittem hogy hitvány vagyok, ezért szólni se mertem otthon. Szóval légy büszke magadra Zsuzsa, hogy élese meg tudod különböztetni az egykéket…
Kedves Virág!
A teljesség igénye nélkül, de gondolt már kártérítésre az államtól? Nem jött át a konlkúzió… most akkor nem volt jó a Balaton ? Szülőknek nincs idejük egymásra ? Mert azoknak a pároknak akik csak dolgoznak van ?
Nem akarok demagóg lenni, hogy régen meg így meg úgy, de volt ÚGY is, hogy csak az kapott cipőt, aki iskolába ment. És volt, hogy a vásárig vezető úton nem vettél fel a csizmát, scak mikor már beértek, mert hát mezítláb csak ciki…addig meg legyen kímélve.
Akkor most megbánta a gyermekeit ?
Az igényekből lejjebb kell adni, kevesebb RTL-t, mert a mai igények mellett… 1 gyermekre sem jutna SEMMI.
Üdvözlet:
Viktor
Kedves Viktor!
1. Mivel a gyerekeink születése a kettőnk döntése volt: a férjemé és az enyém, így nem gondoltunk kártérítésre.
Azonban ha egy pár a reklám hatására vállalja be a kistesót, akkor elképzelhető, hogy gondolni fog a kártérítésre, hiszen neki azt ígérték, hogy…és mégsem lett önzetlen, mégsem teljesít jól versenyhelyzetben, stb.
2. Nem jött át a konklúzió? Igen, ezt érzem én is a hozzászólásból. Hát ez van. Van, aki megérti, van, aki nem.
3. A Balaton szuper volt, sok posztot írtam róla, biztos nem olvasta 🙂
4. Nem, sajnos nincs annyi időnk egymásra, amennyit szeretnénk. Fogalmam sincs, másoknak mennyi van…
5. Ha nem akar demagóg lenni, hát ne is legyen az!
6. Nem bántam meg őket – leírom így is, mert ugye írta, hogy nem jött át a konklúzió…
7. Az igényekből nem adok lejjebb.
8. RTL – az mi?
Üdv, Virág.
Az “élesen meg tudtam különböztetni az egykéket” hozzászólás egy kicsit kiakasztott. Egyke vagyok és én mindig azt kaptam másoktól, hogy ámilva mondják, nem hiszik el, hogy nincs testvérem, mert nem úgy viselkedem, mint egy egyke. Ez kőkemény sztereotipizálás, beskatulyázunk valakit, csak mert nincs testvére, ő akkor csakis önző, követelőző, kevésbé empatikus, mint a testvérrel rendlkezők? Hát nem. Én vagyok a legjobb példa, rólam tuti nem mondtad volna meg kedves Zsuzsa. Mert ez függ a gyermek alaptermészetétől, a neveléstől, a példáktól amiket maga körül lát és legkevésbé függ a testvérek számától.
Kedves Virág! Nagyon jó írás volt! Köszönöm! Én a férjem miatt gondolkozom második lurkón és szeretném is, de érzem, hogy magamtól nem vállalnám, mert bár jó lenne még egy kicsi, de nem bírnám, nekem egy kis örökmozgó energiabombára futja az erőmből. Szóval minden elismerésem neked a 6 gyerkőc miatt 😉 De én is úgy gondolom, hogy ha valaki csak egyet tud vagy akar vállalni, ne kelljen már rosszul éreznie magát, ne keltsen benne egy buta reklámszöveg lelkiismeretfurdalást, hogy emiatt a gyermeke hátrányban lesz majd az előnyös tulajdonságokat illetően, mert ez egy hatalmas hazugság.
Pusszancs, ma reggel láttam a reklámot, lefagytam. Egyetértek és most egy kicsit kevésbé érzem magam gyerekelhanyagolónagycsaládosszaranyának.
Áldott karácsonyt nektek!
Kedves Virág!
Köszönöm, hogy nagycsaládosként ezt az oldalt is megírtad.
Én három gyereket szerettem volna. Az első fiam mikor megszületett akkor költöztük falura. Használt lakást vettünk, mert semmiféle támogatást nem kaptunk, és azóta sem voltunk rá jogosultak. Két hetes volt a gyerek mire a védőnő idetalált, adminisztratív hiba miatt. Amit nekem róttak fel, mert hogy nem telefonáltam oda a másik rendelőbe. Mentségemre legyen mondva, hogy nem tudtam hogy van másik rendelő, telefon – az nem volt, és hogy ez egyáltalán probléma lehet. Gyerekorvos fél év múlva lett itt vidéken. A férjem leginkább munkanélküli volt, de amikor elkezdett keresni, hirtelen a legmagasabb adókulcsban adózott. Aztán a második gyerek ügyesen pont a Bokros csomag gyed eltörlés előtt született, úgyhogy ezt kicseleztük. De ez csak véletlen volt, barátnőm nem kapta. Én is jártam a 2 km -re lévő óvodába a nagyobbikért a 2 hetes újszülöttel babakocsival decembertől hóban szélben mínuszokban. Az iskolában egyértelművé tették, hogy a délutáni programom ezután a tananyag újbóli elmagyarázása és a leckék megírása lesz, mindezt úgy hogy délelőtt feladta a tanár, és délután is ő volt a napköziben.
A gyereknevelés szép hobbi, de nagyon időigényes és drága, és nem lehet felfüggeszteni. Ezért nem kéne a pálya széléről ebbe senkinek belekibicelnie. Főleg a politikusoknak nem.
Ennyire még nem akasztott ki reklám, mint ez a testvérerő. Reggel munkába menet, remegtem az idegességtől.
Mást sem akartam, egész gyerekkoromban, mint testvért. Örökre hiányozni fog, hogy nem született meg. Ilyen durván nem kaptam meg az osztást, mint Györgyi, de az előítélet, miszerint az egykék önzők, elkísért.
Lehet, hogy ezért lettem gyógypedagógus, hogy bebizonyítsam a világnak, nem így van. Mindenképpen akartam testvért a lányomnak, és sokkolt, hogy nem örül neki, úgy, ahogy én örültem volna az enyémnek, ha megszületett volna. Az addig nyílt, szívből őszintén adakozó lányomból előtört a territoriális, rosszindulatú bestia, a kicsi meg (szintén döbbenet) eleve ilyennek született. Uralkodni akar, és nyerni, mindenáron. Most vagy rosszul szültem a tesót, vagy az élet nem fekete-fehér.
Ami engem megijesztett a reklámban, hogy ez a butuska tipizálás, előítéletek gerjesztése milyen messzire vezethet. Szerintem nem kell példálózni, könnyen behelyettesíthető, az “akinek testvére van, az jobb mint akinek nincs”, “akinek kék szeme van”, vagy “Budapesten született”, akármire.
Köszönöm Virágnak, hogy megírta az élményeit, nagyon jól esett olvasni, és csodálom azért, amit végigcsinált. Nekem a két gyerek is nagyon sok, és néha nagyon ki vagyok purcanva. Azt is döbbenet volt olvasni, hogy a műmosoly-reklám-családbarátság mivé tud fajulni a hétköznapokban. Igen kijózanító lehetne a propagandaíróknak is, szívesen elküldeném nekik.
A cikktől az az érzésem támadt, hogy sok testvérrel élni szörnyű… Semmi jó nincs benne. Sajnálom a sok nehézséggel szembenéző szülőpárt és a gyerekeiket. Eddig az összes reklám arról szólt, hogy mennyi mindent vegyünk a gyereknek. A jó szülő gürcöl, hogy a legújabb kütyüt és a menő játékot, ruhát, telefont stb. megvegye. Ez az első ahol azt mondják, ha testvért adsz neki jót teszel vele. Velem a szüleim 4 jót tettek. Meg még négy jót a sógornőim és a sógorom miatt. Ha szomorú vagyok vagy gondom van mellettem állnak. (Volt, hogy a bátyám nem is tudta, hogy bajban vagyok, úgy hívott fel és segített! 🙂 ) Ha örülök akkor van kinek elmondanom! A gyerekeimet is sokan szeretik! Igen, nem mindig könnyű! Sem anyagilag, sem az idő miatt, meg egyébként is. De az egykének és az egykével igen??? A nagyobbik lányom többször mondta a játszótéren, hogy kivel játsszon, hisz nincs itt a barátja. Most odaül a testvére mellé és remekül szórakoznak Miért baj ha azt mondják az is jó ha testvéred van? Úgysem azért szül senki mert megmondták a tutit… Ráadásul befolyásolni sem lehet, mert van akinek egy is nehezen jön össze. De ha valaki nem tudja megvenni az éppen menő divatos játékot vagy telefont, nincs pénze számítógépre azt ugye nem szokták kinézni??? Végre egy értékes valamit/valakit reklámoznak! Testvérrel sokkal jobb! Négy testvérrel pedig remek! 🙂
Kedves Emőke!
Azt gondolom, a cikktől támadt érzéseidért én nem vagyok felelős. Ezek ugyanis a te érzéseid, benned vannak, te élsz együtt velük.
Sajnálhatsz is bennünket, ettől mi még boldogok vagyunk a gyerekeinkkel. Nem véletlenül vállaltuk őket – mint írtam, nem a reklámok, és nem a szocpol, vagy a családi pótlék magas összege miatt vállaltuk őket.
Mi szerettük volna, ha megszületnek.
A cikk pedig éppen erről szól: nem szabadna reklámot csinálni a gyerek-vállalás ösztönzésére.
Főleg nem olyan reklámot, ami arról szól, hogy egy út van a boldogság és a sikeres élet felé, mégpedig a testvér…
Mi is öten vagyunk testvérek, jól tudom, milyen klassz dolog, ha az embernek sok testvére van.
De pusztán attól, hogy valakinek testvére van, még nem lesz senki jobb ember.
Kedves Virág!
Ez a poszt jókor volt jó helyen. És nem tudom megállni, hogy ne írjak hozzá. (na nem a politikai reklám miatt, az egyébként szimpatikus volt nekem – lehet azért, mert csak a plakáton láttam két srácot, akikhez oda volt írva, hogy ” Testvérben az erő” és olyan cukik voltak. És autóval száguldottam el mellette – ) Hanem, mert sokszor én sem tudom, hogy mi a jó a nagycsaládban… Amikor két gyerekkel -akiket épp ébreszteni kell- megyek a másik háromért, mert nincs kire rábízzam őket. A babakocsit otthon hagytam (véletlen) és nem hagyhatom bent az autóban őket mert meleg van, meg sok idő. Mire összeszedem a három gyereket, addigra lezsakad a kezem az ötödiktől. Azt gondolom, hogy ha az autókkal teli úton átjutok, már tól vagyok a nehezén. De tévednem kell, mert a 4. épp a parkoló közepén, unja meg a sétát. és lefekszik a földre, 3 autó előtt. A harmadiknak meg éppen pisilnie kell úgyhogy letolja a parkoló közepén a gatyáját. és egy általa alkalmas gsatornanyílásba elvégzi a dolgát. Én mindig úgy gondoltam, hogy akinek sok gyereke van az tugja is, hogy hogy kell őket megnevelni, Hát én nem tartozok közéjük. És az a szomorú, hogy az ilyen dogok sokszor nagy nyilvánosság előtt történnek, és az emberek tényleg nem értik minek vállaltunk ennyi gyerket. De amikor otthon a gyerkek, azt kérdezgetik, hogy mikor lesz megint kistesójuk (pedig még csak 1 éve a legkisebb) akkor megenyhül a szívem, hogy ez nekik JÓ. Persze nekünk is. És amikor, azt mondják hogy nekik VÉGTELEN gyerekük lesz, akkor rá jövök, hogy nem is szörnyű ez csak borzasztó fárasztó. Na én is eléggé felvázolam az árny oldalát. De mostanában különösen érzem, hogy mi felnőtt gyerekek (6-an) jó hogy vagyunk egymásnak. Akiket “bármikor le lehet akasztani a szögről” ha kell. Nem bántódnak meg ha véletlenül ,rosszat mondunk, vagy ha mégis, akkor nem haragszanak meg… Szóval Testvérben az erő!
Kedves Lilla!
Nagyon köszönöm, hogy megírtad 🙂 Minden szavaddal egyetértek 🙂