Akármilyen szuper ötleteket is olvasol az interneten azzal kapcsolatban, hogy mivel foglald le a vakáció alatt a nyüzsgő ovis és iskolás gyerkőceidet, már biztosan volt olyan nap, amikor azt láttad-hallottad, csontjaidban érezted, hogy a gyerkőc UNATKOZIK.
Talán nyűglődve siránkozott is közben, hogy UNATKOZOM! MIT CSINÁLJAK?
Hogy őszinte legyek, ez az a mondat, amitől a falnak megyek. Mert ugyebár egy gyerek ne unatkozzon! Nincs különösebb dolga, mint besegíteni egy keveset a házimunkába, elolvasni a kötelező olvasmányt, rendet tartani a szobájában, és ezen kívül ott az egész nap, azt csinálhat, amit szeretne.
Játékospolcok dugig, könyvespolcok roskadoznak…ugyan mitől unatkozik? Valamit nem jól csinálok? Még többet kellene foglalkoznom vele? Kevés a program, amit kitaláltam?
Nem. Nem erről van szó. Meg ne ijedj, ha unatkozik a gyermeked, és eszedbe se jusson magadat vádolni azzal, hogy nem gondoskodsz elegendő szórakozásról!
Az unatkozás tulajdonképpen nem káros dolog. Sőt! Kifejezetten hasznos!
A gyermeklélektannal foglalkozó szakemberek szerint nagyon jó jel az, ha egy gyerek tud unatkozni. Ez annak a jele, hogy képes kivonulni a számára túlságosan ingergazdag világból, és éppen feldolgozza mindazt, ami vele történt az elmúlt időszakban.
Tapasztalatom szerint az unatkozásnak 3 fajtája létezik, bár ezek különböző mértékben keveredhetnek is.
1. A gyermekünk “semmit” nem csinál….fekszik a leglehetetlenebb pózokban valahol az asztal alatt, jó esetben az ágyon hasal. Ez leginkább a szülőket zavarja, én még egy gyerekemen sem fedeztem fel a lelkiismeret furdalás legapróbb jelét sem ilyenkor.
Mit tegyünk? Semmilyen beavatkozásra nincs szükség, tudatosítsuk magunkban, hogy amit csinál, az teljesen helyénvaló.
2.Biztosan ismerős, amikor az unatkozás a percenként nekünk szegezett kérdésekben manifesztálódik. Jó, ha tudjuk, ezzel sincs különösebb probléma: gyermekünk kapcsolatot keres velünk. A legtöbb, amit adhatunk neki, az odafordulás, és az, hogy a kérdéseit komolyan vesszük, és válaszolunk. Ezzel azt üzenjük neki, hogy fontos számunkra a kettőnk közötti kapcsolat, fontosak a gondolatai, érzései.
3.Ebben az esetben az unatkozás a látványos szenvedésben nyilvánul meg. Sok szülőből előhozza a segítő szándékot: gyorsan valami program után nézünk, hogy lefoglaljuk vele a gyermeket. Ezzel pedig hatalmas öngólt rúgunk.
Nem hagytuk, hogy ő maga küzdjön meg a problémájával, hanem szállítottunk neki egy kész megoldást.
Mit tehetünk? Tudom, nagyon idegtépő akár órákig hallgatni, és nézni egy unatkozó gyereket…de mégis a legjobb tanács: hagyd, hogy maga keressen megoldást, elfoglaltságot!
Engedd, és várd ki, hogy belefogjon valami olyan tevékenységbe, amiért ő maga szenvedett meg! Hidd el, megéri! Így válik belőle olyan kamasz, aki pontosan tudja magáról, mi érdekli, és az őt érdeklő dolgoknak képes lesz utánajárni. Lesz kedvenc tantárgya, és képes lesz többet kihozni magából, mint az iskolai kötelező minimum.
Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy nincs szükség értelmes, érdekes programokra a nyári szünet alatt, de azt biztosan, hogy nekünk, szülőknek is meg kell tanulnunk gyermekeink problémáit elengedni, és a megoldást az ő kezükben hagyni.
Tartalmas elfoglaltságokat találsz a SZÜNIDEI ÖTLETTÁRBAN! Ezek mind olyan ötletek, melyeket veled együtt készítenek el a gyerekeid, de aztán alkalmasak arra is, hogy tetszés szerint megismételjék, ha éppen lekötötte őket, és számukra érdekes területre jutottak!
Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Iratkozz fel a hírlevélre!
Nálunk van 4 fajtája is: a testvér nyüstölése unalomból. Nálatok ilyen sose volt? Ha igen, valami tipped van erre is?
Ha hiszed, ha nem az első verzióba beletettem. Azért vettem ki, mert végülis ott is kapcsolatra vágyik a gyerkőc. Csak pontosan tudja, hogy a tesóját piszkálva biztosan ugranak majd a szülei 🙂
Kedves Virág! Én is pont ezt akartam hozzáfűzni, amit Zsolt. Tudom, hogy az az általános értékelés, hogy egymást azért cséplik, mert kapcsolatra vágynak, de én nem ezt tapasztalom. Szerintem tényleg “csak” unatkoznak vagy fáradtak. Igaz nálunk ovis-bölcsis a korosztály (ezért reménykedem, hogy ez majd elmúlik, vagy ne is reménykedjek??)
Szívesen mondanám, hogy majd elmúlik 🙂
Viccet félre, persze, jobb lesz. Azért egy 10 éves gyerek többnyire meg tudja fogalmazni, mit szeretne, mi a pillanatnyi igénye. Főleg, ha ezt kezdetektől fogva igyekszünk tudatosítani benne – mármint az érzései kifejezését 🙂
Nálunk a 3. forma a jellemző a nagyobbik fiúnál. Nyivákol és gyászos képpel mászkál a lakásban. Vagy lerámolja a játékokat a polcról majd közli, hogy nincs egy játéka sem, vagy azt mondja, hogy nincs olyan játéka amit szeretne. Állati komolyan tudja előadni magát a játékhalom közepén ülve. 🙂
Azt észrevettem, hogy semmit se segített, ha elkezdtem mondani neki, hogy mennyi mindene van. Szóval ilyet már nem mondok, és tényleg van értelme kivárni, hogy találjon valamit, mert amit én mondok az általában nem jó.
Andi, szerencsés vagy, hogy csak a harmadikat tapasztalod 🙂
A három gyerekem közül még egyikset sem láttam soha látványosan szenvedni az unalomtól. Mindig van kéznél egy tesó vagy egy szülő, akivel a “kapcsolatkeresés” változatait próbálgathatja. 😀
És mi van akkor, ha a gyerekek nem unatkoznak, de folyton valami olyasmibe kezdnek bele, amivel nekem plusz munkát csinálnak. Pl. játszik a kistesóval és játék közben kicsatolja a pelenkáját ami nem mellesleg teli van kakival, vagy neki áll mosakodni a kétéves és hát persze 10 perc szükséges hozzá… én meg gondolom, hogy milyen jól elvan, milyen jó gyerek. 🙂
Hát azt hiszem, akkor nincs más választásod, mint közösen feltakarítani. Fontos, hogy ő is érezze, hogy ezzel most munka lesz, és igenis vegyen részt a rendbehozatalban. Akár 3 évesen is…
Köszi! Ebben lehet valami 🙂
Nálunk mostanában kétszer is elhangzott az, hogy “Anya, hagyjál, most unatkozni akarok!” Hagytam, és elég gyorsan talált magának elfoglaltságot. 🙂