Mielőtt ezt a posztot elolvasod, mindenképpen ajánlom, hogy a téma első részét is olvasd el. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy az alapokat tisztázzuk – szóval KATTINTS IDE!
Most, hogy visszatértél, lépjünk tovább!
Az orális, azaz száj körüli területeken éppúgy érzékelünk, mint a bőrünkön, a szemünkkel, vagy éppen a fülünkkel.
Ezen a területen is működik a testtudat, azaz tudjuk, hol a nyelvünk, ha egy falat kerül a szánkba, akkor tudjuk, hogy milyen erőkifejtést igényel a fogsorunktól ennek megrágása.
Ugyanúgy működik a szánkban a taktilis érzékelés és az ízézékelés is.
Amikor egy falatot bekapunk, annak van egy textúrája, egy íze, egy hőmérséklete – és ezek mindegyike hatással van ránk.
A taktilis érzékelésen keresztül tudatosodik bennünk, hogy egy étel darabos vagy pépes, rágós, kemény, vagy éppen puha, illetve milyen a hőmérséklete.
A nyelvünkön rengeteg receptor található, melynek segítségével az ízeket érezzük: édes, sós, savanyú vagy kesreű az étel.
Amikor tehát egy gyermekünk szájába egy falat kerül, a pillanat törtrésze alatt mozgósításra kerül a teljes érzékelési rendszer.
A kérdés: hogyan működik az érzékelési rendszere?
Miért, hogyan működhet?
Bár a valóságban kicsit bonyolultabb azért, de lényegében háromféleképpen működhet az érzékelési rendszerünk:
- normálisan – átlagosan: reagál az ingerekre, de nem ad túlzott reakciót.
- ingerekre alig reagál, azaz alulműködik.
- ingerekre túlzott reakciót ad, azaz túlműködik.
Mi történik, ha egy gyermeknek alulműködik az orális szenzoros rendszere?
Ezek a gyerekek keresik és szeretik az erős ízeket, legyen az csípős, sós, vagy éppen édes.
Simán megeszik a forró levest, kifejezetten élvezettel ropogtatják a chips-eket.
Amíg kicsik, gyakran kifolyik a nyál a szájukból, és jellemzően rágják a körmüket, vagy éppen a pólójuk nyakát…
Ők azok, akik gyakran megharapják a társaikat az oviban egy-egy konfliktus alkalmával…-gondolnád, hogy ennek is az érzékeléshez kapcsolható gyökere van?
Mi történik, ha egy gyermeknek túlműködik az orális szenzoros rendszere?
Ők azok a gyerekek, akik nem szeretnek fogat mosni.
Szeretik a semleges ízű ételeket. Nehezen barátkoznak meg a darabos ételekkel.
A különleges állígú ételeket sem szeretik: sem a kemény, sem a rágós ételek nem tartoznak a kedvenceik közé, legszívesebben krumplipürén és a tejbegrízen élnének.
Inkább két évesen is késsel-villával esznek, csak ne kelljen megfogni az ételt: nem szeretik, ha maszatosak lesznek. A szalvéta használatát is gyorsan megtanulják.
Elfordulnak az ételtől, ha keverednek a textúrák, tehát a leves, benne répadarabokkal nekik nem jön be, de ha leturmixolod, simán elfogy!
…és hogy ne legyen ilyen egyszerű….
Az egyes érzékelési rendszerek keveredhetnek is egymással!
Elképzelhető, hogy gyermekünk az ízeket tekintve túlműködő szenzoros érzékeléssel működik, míg a taktilis érzékelést tekintve alulműködik.
Ilyenkor figyelhetjük meg, hogy a tejbegríz a kedvence, és egy nap alatt végez egy galléros nyakú pólóval…
Természetesen az itt leírt “tünetek” mindannyiunkra jellemzőek lehetnek, gondoljunk csak az ízekre: egyikünk él-hal a csípős ízekért, míg a másikunk a semleges ízeket szereti.
Problémát csak akkor jelentenek a fent emíltett dolgok, ha ez nagyfokú válogatással párosul. Amikor a gyermekünkre inkább az jellemző, hogy a közös étkezések alkalmával a felkínált ételek nagyobb részét NEM hajlandó elfogyasztani, és ez akár az egészségét is veszélyezteti.
A poszt harmadik részében a helyzet megoldására is javaslatot teszek 🙂 Like, ha szívesen elolvasnád!
