Manapság rengeteg kritika éri a kötelező olvasmányok rendszerét – remélhetőleg már sok iskolában lazult a központilag kijelölt lista fegyelme, és legalább választási lehetőséget kapnak a gyerekek.

Azonban sokszor még így sem egyszerű egy-egy olvasmányt, regényt egyedül feldolgozniuk.

Pár évvel ezelőtt a kislányommal lapbook segítségével dolgoztuk fel Fekete István: Vuk című regényét, és ez igazi áttörést jelentett számára.

Azóta már több kötelező olvasmány olvasónaplóját dolgoztuk így fel, és számára mindegyik sikerélményt jelentett. Az iskolában is sok dicséretet zsebelt be, és az olvasónaplókra mindig több ötöst is kapott, nem csak egyet.

Mivel rengeteg pozitív visszajelzés érkezett már a lapbook-okkal kapcsolatban, most BIZTOS ÖTÖS garanciát adok az összes kreatív olvasónaplóra!

Mit jelent a BIZTOS ÖTÖS garancia?

 

Azt, hogy  ha megvásárolod a lapbook-ot, elkészíti a gyermeked, és nem kap rá ötöst, akkor visszafizetem a megvásárolt PDF árát!

Csak fényképezd le az elkészült lapbook-ot, és a rá kapott osztályzatot, és már utalom is az árát.

És mi lesz azzal, aki megkapta rá az ötöst?

 

Egyrészt nagyon fog örülni neki, másrészt tőlem is kap egy ajándékot:

fényképezd le az elkészített lapbook-ot, és az ötös érdemjegyet, és válassz egy másik lapbook-ot a webshopból!

De mi is ez a lapbook?

 

A lapbook angol szó, a szóösszetétel jelentése lap:beborít, átfed, de jelent vékony, lapos dolgot is. A book szó jelentésével  talán legtöbben tisztában vagyunk: könyvet jelent.

Magyarul talán  lapozónak, albumnak fordítanám, de mindkét szó jelentése kevés ahhoz, amit a lapbook valójában jelent.

Könnyebb dolgom van, ha körülírhatom.

A lapbook olyan könyvet jelent, amit a gyermek maga készít el egy adott témakörben.

 

Miközben elkészül a lapbook, már meg is tanulja a témakör legfontosabb részeit.

Egy kész lapbook így néz ki szétnyitva

Vuk lapbook

Lényegében egy mappa, melybe beragaszthatók a különböző feladatok, játékok, tudásanyagok.

A mappába beragasztható okosságokat én küldöm el neked, a gyermeked kivágja, kiszínezi (ha szükséges), elkészíti a saját lapbookját.

Nem kell elolvasni a könyvet sem?

 

De, ezt a feladatot nem úszhatja meg, ki kell olvasnia. A lapbook nem arról szól, hogy valamit elbliccelhet, hanem arról, hogy segítséget kap ahhoz a feladathoz, amihez egyedül kevés.

Az általam küldött anyagban ugyanis sok-sok kreatív feladatot talál, amihez a fantáziájára lesz szüksége, nem pedig a lexikális anyagokra.

A lapbook nem is tartalmazza az író életrajzát?

 

De, természetesen tartalmazza, de igyekszem a gyerekek számára is érdekes elemeket megkeresni, és ezeket beleírni.

Teljesen egyedül el tudja készíteni a gyermekem a lapbook-ot?

 

A feladatokat meg tudja oldani, hiszen ezeket mindig életkorhoz igazítom. Azonban a technikai kivitelezéshez szüksége lehet felnőtt segítségére. A lapbookban megtalálod ezeket az instrukciókat, pl. mit hogyan kell hajtani, kivágni, stb.

Kinek nem való a lapbook, illetve a kreatív olvasónapló?

 

Semmiképpen nem ajánlom azoknak, akiknek egyetlen célja, hogy megússzák az olvasást, és az olvasónapló elkészítését.

Kiknek fog tetszeni a lapbook?

 

Mindenki örömét lelheti az elkészítésben, aki

– nem elégszik meg a szorosan vett iskolai tananyaggal.

– aki szereti több oldalról is körbejárni a dolgokat.

– szeret kézműveskedni.

– különösen előnyös a diszlexiás gyerekek számára, hiszen sok-sok kép segíti a feldolgozást.

Milyen témák kerültek feldolgozásra?

A webshopban megtalálod azokat a lapbook-okat, melyekkel eddig elkészültem.

Kötelező olvasmányok listája a következő  –  KATTINTS A CÍMEKRE!

VUK  LAPBOOK

MISI MÓKUS LAPBOOK

EGRI CSILLAGOK LAPBOOK

JÁNOS VITÉZ LAPBOOK

KÉT LOTTI LAPBOOK

BAMBI LAPBOOK 

MAZSOLA LAPBOOK

 

Kedvezményesen vásárolhatod meg, ha a csomagot választod, azaz mind a hat lapbook-ot megvásárolod!

KÖTELEZŐ OLVASMÁNYOK LAPBOOK-CSOMAG 

 

Hogyan néz ki, amit megvásárolok?

 

Vásárlás után egy letölthető pdf dokumentumot kapsz, melyet ki kell nyomtatnod.

Ebben ilyen lapokat találsz majd

egricsillagok logo

Ezeken a lapokon lesznek rajta a feladatok, melyeket a gyermeked megold, majd kivágja őket, a leírásnak megfelelően összehajtogatja, és az albumba ragasztja.

Ha digitális formában vásárolod meg a lapbook-ot, akkor a mappát is neked kell elkészítened, de ez nem bonyolult feladat, segítséget is küldök hozzá.

Megvásárolhatom a lapbook-ot nyomtatva is?

 

Természetesen kinyomtatom helyetted, sőt, egy ajándék mappát is teszek mellé a csomagba!

Amennyiben ilyen módon szeretnéd megvásárolni, válaszd ezt a megrendelési módot!

MISI MÓKUS LAPBOOK NYOMTATVA, MAPPÁVAL

EGRI CSILLAGOK LAPBOOK NYOMTATVA, MAPPÁVAL

VUK LAPBOOK NYOMTATVA, MAPPÁVAL

KÉT LOTTI LAPBOOK NYOMTATVA, MAPPÁVAL

BAMBI LAPBOOK NYOMTATVA, MAPPÁVAL

JÁNOS VITÉZ LAPBOOK NYOMTATVA, MAPPÁVAL 

MAZSOLA LAPBOOK NYOMTATVA, MAPPÁVAL

 

Megrendeléshez kattints a kiválasztott lapbook-ra!

 

 

Mit tehetsz azért, hogy ne egy unalmas, vakációromboló feladat legyen az olvasónapló elkészítése? Katt a képre, olvasd…

Posted by Gyereketető on 2015. június 9.

Hozzászólás

Az e-mail cím nem fog megjelenni. *= kötelező


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Mezők törléseKüldés