Sokszor szembesülök azzal, hogy kívülállók számára az otthonoktatás (továbbiakban OO) egy ideális, tökéletes állapotnak tűnik. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy az OO során minden probléma magától megoldódik, kisimul, sőt, esetleg ki sem alakul. Valóban, rengeteg felesleges küzdelmet ki lehet így kerülni, hiszen jobban alkalmazkodunk a gyerekünk igényeihez. De ez távolról sem jelent egy problémamentes életet. Ami egyik oldalon hatalmas előny az otthonoktatás során, az a másik oldalon hátrányt jelenthet. Sőt, tovább megyek…ami az egyik családnál működik, az a másik család életében zsákutca lehet.
Így aztán mindig van bennem egy olyan érzés, hogy miért is írjak a hétköznapjainkról, hiszen ahány család, annyiféle hétköznap. Ráadásul mindegyik lehet jó, sőt, akár sokkal jobban működő, mint a miénk. Aztán a másik oldalon ott a sok kérdés, melyek nap mint nap érkeznek a postafiókomba…igen megnőtt azoknak a családoknak a száma, akik intenzíven érdeklődnek az otthonoktatás iránt, fontolgatják, hogy belekóstoljanak-e egy merőben más életformába, mint az eddigi életük. Az induláskor pedig nagyon jól jönnek a “mások hogyan csinálják” típusú cikkek, írások.
Legtöbb kérdés a leghétköznapibb témákban érkezik: hogyan telik egy napunk, mit ebédelünk, milyen az órarendünk?
Hát akkor lássuk…
A mi otthonoktatásunk nagyon rendpárti. Van napirendünk, órarendünk, mindenféle táblázatunk és tervezetünk. Nem is tudom, mi lenne velem-velünk ezek nélkül.
Bár a férjem is, és én is itthon dolgozunk, ez az életforma mindkettőnkből a szervezettebb életvitelt kívánja meg. Igyekszünk jól használni a modern kor vívmányait. Lehet szidni az okostelefonokat, de én inkább amelett vagyok, hogy használjuk őket okosan, állítsuk céljaink szolgálatába. Pár hónapja például a Napi evangéliumot állítottam be ébresztőnek, azóta egészen máshogy indulnak a reggelek…
Fél 7 előtt kelünk, kezdődik a készülődés, a nagyobbjaink elindulnak az iskolába. Sokat gondolkoztam, kell-e ébreszteni a kisebbeket, mert ugye ideális az, amikor az ember magától ébred fel. A csábítás is nagy, hiszen az OO során ezt senki nem kéri számon. Mégis, el kell fogadni, hogy be vagyunk zárva 24 órába, és ennyivel gazdálkodhatunk csupán. A család többi tagja szigorúan időpontokhoz van kötve, ebből a kicsik sem lóghatnak ki. Szóval ébresztő van, és kész.
István minden reggel elviszi a nagyobbakat autóval a suliba. Néha félálomban ülnek, máskor viszont tartalmas beszélgetések kezdődnek el, vagy gyors ismétlés megy a dolgozatok előtt. Sokat morfondíroztunk, kell-e, hogy minden reggel háztól házig fuvarozza őket, hiszen ez egy külön út az autóval. De mindig oda lyukadunk ki, hogy értékes idő ez, amikor kamasz gyerekeinknek még egy esélyt, alkalmat ad arra, hogy beszélgethessen velük. És bizony, a kamaszoknál ezt meg kell becsülni!
Mire megfordul, mi is túljutottunk a reggeli rutinon, leülünk és négyesben megreggelizünk.
Utána István kivonul a közös életünkből, mi pedig nekikezdünk a munkának, tanulásnak.
Mesin teljesen elámultam idén, sosem hittem volna, hogy ilyen létezik: egymaga összeállította az órarendjét, és délig intenzíven tanul. Közben elviszi a kutyát, ezzel kiszellőzteti a fejét. Azt hiszem, elmondhatom a legfontosabbat: megtanult tanulni. Élvezi, hogy oda-vissza fújja a leckét, hogy egymaga utánajár annak, amit nem ért (persze néha jön hozzám is).
Somával azért nem tartunk itt, nála még pontról pontra haladunk, hiába van napirend táblája, képes 10 órakor a vetetlen ágyban komposztot készíteni a tegnapi vacsorából. Már mutattam régebben egy napirend -táblát, ami ugyan nem csilivili, de sebaj, viszont legalább nem hagyja békén a gyereket…hanem folyamatosan noszogatja…
Ennek az a lényege, hogy egyik oldalán sorakoznak a napi tennivalók, középen egy választóvonal, amin átkerülhet a kártya a tábla másik oldalára, jelezvén, hogy a rajta lévő feladatot sikeresen abszolválta a gyermek. Mesi már nem használja, de Somának még nagyon fontos.
Ehhez hasonlóan működik a workbox, amiről már zengtem ódákat, és csak ezt tudom folytatni. Ha ez a két módszer/eszköz nem lenne, Soma elveszne, és azt hiszem, engem is magával rántana, mert semmi másból nem állna a napom, mint hogy őt taszigáljam jobbról balra.
Így azonban én is teszem a dolgomat: mosás, főzés, egyéb házimunka.
Ebédre igen egyszerű ételeket szoktam főzni. Egy hétre előre megtervezem a menüt, célzottan ehhez vásárolok be. Hétköznap csak a tejeshez, és a pékségbe megyünk, illetve szerdánként a piacra friss zöldségért, gyümölcsért. Van két nagy fagyasztónk, ebben több hétre elegendő nyersanyagot tudok tárolni – szintén a modern kor vívmánya, amit jól kell használni. Mindig készülök a váratlan helyzetekre (micsoda ellentmondás!), azaz van bolognai szósz a fagyasztóban, és lecsó a kamrapolcon:)
Ebéd után igyekszem a gyerekeké lenni, átnézzük a délelőtti feladataikat, szállingóznak haza a nagyobbjaink is. többnyire Istvánnak is ilyenkor van ideje segíteni a gyerekek tanulással kapcsolatos dolgaiban. Hallgatólagos felosztás, hogy a természettudományos tárgyak “nemértem” részeit István, illetve a két nagyobb fiam magyarázza el a kicsiknek.
Aztán kezdődnek a különóráik, ami ugye kicsit esetlenül hangzik az otthonoktatás mellett, pedig van ilyen. Járnak angolra, rajzolni, és vívni. Bevallom őszintén, nekem is jól jön egy-egy visszajelzés ezekről a foglalkozásokról. Egyrészt jó látni, hogy a gyerekeim ugyanolyan normális gyerekek, mint a többiek, és az otthonoktatás semmilyen szempontból nem hat rájuk károsan. Másrészt jó hallgatni, amikor megdicséri őket valaki 🙂
“-Soma, beszéltem ma Lottival, és nagyon megdicsért. Azt mondta, hogy mostanában végig dolgozol az órán, figyelsz rá, és rengeteg mindent megértesz.
-Tudom, nekem is szokta mondogatni…”
Ezzel együtt Somára még nehéz idők várnak. Bár rengeteget változott az elmúlt években, a neheze még hátravan. Azt gondolom, hatalmas csapda, ha csak az egyszerű utakon vezetem végig a gyerekeimet. Ha azt sugallom nekik, hogy pofon egyszerű minden feladat, ami pedig nehezebbnek tűnik, az még nem nekik való, akkor igencsak átverés áldozatai lesznek, és nem fogják érteni, miért nem sikerülnek a dolgaik…
Nem biztos, hogy mindenki egyetért velem, de az én felfogásom szerint a tanulás törvényszerűen erőfeszítésekkel jár, és ez nem minden esetben kellemes dolog egy gyereknek. Az, amikor már tudja, amit addig nem tudott…, na az már jó érzés, és ideális esetben ez majd újabb erőfeszítésekre sarkallja. De amíg eljut addig a pontig, addig bizony meg kell küzdenie magával, és megannyi pillanatnyi vágyával. Ráadásul a mai életvitel azt sugallja, hogy “megérdemlem” a szünetet, a lazítást, nem bűn az, ha a könnyebbik utat járom, és a szükségleteimet most rögtön ki kell elégítenem, mert nekem ehhez jogom van. Várni tudni, erőfeszítéseket tenni az a képesség, amit nem tudok a gyerekeim mellé tenni a bölcsőbe. Még az sem igaz, hogy magától kialakul bennük az évek során. Nem. Ezeket nekem/nekünk, szülőknek kell megtanítanunk a gyermekeiknek. Ezért nagyon gondosan figyelek arra, hogy kénytelenek legyenek erőfeszítéseket hozni a céljaikért. Igyekszem olyan elvárások elé állítani őket, amelyek nem hoznak azonnali sikert, hanem erőfeszítést kívánnak tőlük. Könnyű olyan elvárásoknak megfelelniük, amelyek nem kívánnak áldozatot tőlük.
A szigorú napirend miatt esetleg úgy tűnik, nagyon be vannak határolva…egyrészt igen, vállalom, szigorú a rendszer. Mégis nagyon jó dolog keretet kapni egy naphoz. Fontos, hogy ne csak azzal foglalkozzanak, ami éppen eszükbe jut, hanem megnyissam előttük azt a világot is, amit nem ismernek, és esetleg maguktól sosem szánnának rá időt, energiát, hogy megismerjék.
És mi történik/történne akkor, ha Soma addig húzna egy tantárgyat/leckét, hogy már indulni kell különórákra, utána másnap is mással kezd, ha meg leül a nemszeretem dologhoz, akkor meg bambul és nem halad? (Tudom erőltetett, de nekem ez jutott részemül… 😀 )
Ó, dehogy erőltetett! 🙂
Jópárszor megtörtént. De nem szabad hagyni, hogy idáig fajuljon a dolog. Ha mégis eddig jutottunk, akkor már nincs más lehetőség, leültem mellé, és együtt befejeztük a munkáit. Nem engedtem egy pillanatra sem elkalandozni. És többször is megtapasztalta, hogy ami mellett 1 órája nyűglődik, az 10 perces munka lett volna, ha összeszedi magát.
A workbox ebben csodálatos. Egyszerre csak egy feladat van a gyerek előtt, egy dobozzal kell végeznie, és kész. Jó, utána jön a következő doboz, de addigra már a jó érzés is megvan: egy feladat kipipálva.
Nagyon igyekszik, hogy végezzen a dolgaival, a napirend kártyák átkerüljenek a “kész” felirat alá, és végre azzal foglalkozhasson, amivel szeretne.
Nálunk ha egy időre elfelejtődik a napirend, sokkal idegesebbek a reggelek/esték. Négyből kettő iskolába, kettő oviba megy, de mivel édesapjuk fél 6-kor indul dolgozni, én vagyok csak velük. Rájöttem, mit szúrtam el eddig: megsajnáltam a gyerekeket és sokkal többet feltételeztem róluk, mint kellett volna. Azt hittem, ha addig hagyom őket aludni, amíg lehet (1/4 7), majd (rá)kapcsolnak és pikk-pakk elkészülnek reggel. Á, dehogy! 🙂 Mint a csigák… a vége kapkodás, kocsival-is-alig-érünk-oda, kiabálással együtt. Amióta megrajzoltuk együtt a reggeli menetrendet kétféle órával (mutatós és digitális, mind a kétféle van a konyhában-nappaliban, ahol készülődünk) és 3/4 6-kor beszólok, hogy nemsokára jövök ébreszteni és 6-kor fel is keltem őket, a napirend pedig szem előtt van, mindenki látja, hol tartunk… hát azóta 7:10-kor indulunk gyalog az iskolába-oviba és nyugalom van! 🙂 Alig hiszem el, de ma már 3/4 8-kor itthon voltam (nálunk az iskolában 3/4 8-kor kezdődik a tanítás, félre jó, ha beérnek, az ovi az iskola mellett van). Út közben lehet beszélgetni, gesztenyét szedni, friss levegőt szívni… én nagyon szeretem, ha gyalog megyünk. Ja, minden tevékenységre negyed órát hagytam (felkelés, öltözés, reggeli, ágyazás-mosakodás-fésülködés), a végén 10 perces készre öltözéssel. Soknak tűnt, de bejött. Aki hamarabb kész, tudja, mennyi ideje van a következő pontig, vagy nekilát annak, vagy leül olvasni, játszani – szíve joga, ha maradt idő.
Egyszerűen el kellett fogadni, hogy ilyenek a gyerekeim: reggel szükségük van a nyugalomra, amit magukkal vihetnek. És nekem is. 🙂
Az este is ilyen. Szeretünk sokat olvasni lefekvés előtt. Így már 3/4 7-kor fürdés, fogmosás, negyed 8-kor ima és mese 3/4 8-8-ig. Aztán alvás, ill. a nagyok olvashatnának még kicsit, ha nem aludnának el. 🙂 Van egy estirendünk is, amin lehet látni, mikor mit csináljunk, hogy sok mesét lehessen olvasni. De aki hamarabb kész lesz, az mehet könyvet nézegetni az ágyába hamarabb, aki meg inkább fürdeni szeretne, az vállalja, hogy egyedül fog törölközni, fogat mosni, mert a többiek már mesét hallgatnak. De mindenki tudja, mit miért csinál és ez biztonságot ad.
Én napirend-párti vagyok!
Köszönöm, hogy leírtad 🙂 Pontosan így gondolom én is. Bennem is a kényszer szülte, hogy kialakuljon egy napirendünk. Régebben azért, mert sokszor voltam egyedül a gyerekekkel, ma meg azért, mert sokat vagyunk együtt. 🙂
Szia! Azokat a napirend kartyakat amiket az fb-n megosztottal letolthetjuk vhonnan?
koszi Maya
Maya, ezek a kártyák a “Ki vagyok én?” lapbook részei.
Mi ez a ki vagyok én lapbook? mennyibe kerül?
köszi
R
Kedves R!
Még nem pakoltam át ide, az új honlapra, így csak a régi helyen tudod megnézni, elolvasni: http://gyereketeto.blogspot.hu/2013/06/ki-vagyok-en-lapbook-ovisoknak.html
Kedves Virág
Nagyon sok érdekes ötletet találtam oldaladon. A napirendről pedig az a véleményem, hogy sem otthoni, sem iskolai oktatás nem működik megfelelő szervezés nélkül. Én régebben idegenkedtem az otthonoktatástól, írásaidnak hála egyre jobban tetszik az ötlet. Nem könnyű feladat, további sok jó ötletet, kitartást kívánok munkádhoz.
Köszönöm:)
Hát bizony három éve nekem is a te írásaid segítettek abban, hogy lehessen némi elképzelésem arról, hogy is működik az OO a valóságban. Már három éve tapossuk az utat, és nagyon szeretem csinálni, de engem nagyon lefáraszt… Viszont mindig azt nézem mi mindent nyertünk ezzel mint család és ez erőt ad. Most viszont nem tudom hogy lesz a következő félév, mert érkezik egy újabb babóca a családba és elképzelni sem tudom, hogy fogok megbirkózni a dolgokkal. A fiunk eléggé Som típus, rengeteg energiámat őröl fel, ő már harmadikos és még mindig többet ülök mellette, mint a másodikos lányom mellett, aki gyönyörűen tud egyedül is dolgozni. Amikor a lányotokról írsz, mindig felsóhajtok magamban, mekkora dolog ilyet megélni – egyedül gyúrja át magát a tanulnivalón… huhhh, ez egy fantasztikus eredménye az erőfeszítéseidnek. Nálunk is elég szigorú napirend és hetirend szerint mennek a dolgok, de még nem tudtam elérni, hogy ha nem vagyok folyamatosan a sarkukban, el is végezzenek mindent. Amint anya nincs a láthatáron, az egyik belemerül a játékba, a másik az olvasásba… a harmadik, a négyéves, meg jön utánam, hogy most már neki is olvassak 🙂 (és bizony nagyon oda kell rá figyelnem ,hogy a nagyok mellettt ő ne legyen elhanyagolva) Néha jó lenne osztódni. Nagyon kívácsi lennék, más hogy birkózott meg ilyenekkel.