Betlehem – ajánló

Sokan vagyunk édesanyák, akik nap mint nap megküzdenek azért, hogy amit csak lehet, szívvel-lélekkel, saját két kezük munkájával készítsenek a családjuknak: -menza helyett minden nap meleg ebéddel várják a gyerekeket, és a férjüket -adventre maguk készítenek naptárat, maguk kötik a koszorút (persze, segítenek a gyerekek is, de maga a munka szervezése is munka ám) -karácsonyra…

Havas-deres téli koszorúk – avagy tanítsd meg várni!

A várakozás nem könnyű, főleg egy kisgyermek számára. Rohanó világunkban minden azt sugallja, hogy a mának éljünk, és kívánságainkat azonnal teljesíteni akarjuk. Sokszor beadjuk a derekunkat, és rögtön teljesítjük gyermekünk kívánságait is. Pedig a híres Marsmallow kísérlet is azt mutatja, hogy igenis fontos erény a türelem, mert a türelmes, várni képes gyerekek a saját vágyaikat…

Letölthető-nyomtatható Betlehemek papírból

A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem 7 letölthető, nyomtatható papírból készíthető Betlehemet. Jó szolgálatot tesz, ha már Advent során szeretnél mesélni gyermekednek arról, mit is ünneplünk majd karácsonykor, mire is készülünk Advent során. Készíthetsz olyan adventi naptárat is, amelyben minden egyes napra más-más szereplő kerül ki a csomagból a bontogatás során. A képekre kattintva éred el…

Karácsonyi képeslap – egy kicsit másképp

Semmi bajom a hagyományos karácsonyi képeslapokkal, mégis mindig úgy alakul, hogy egyszerűen nem tudunk csak egy sima “Boldog Karácsonyt” küldeni. Szerintem ezzel így leszünk idén is 🙂 Ha már egyszer letöltötted a karácsonyi fényfüzér sablonját, érdemes felhasználni üdvözlőlap készítéséhez is. Ezúttal eleve színes lapokra nyomtattam, majd kivágtam. Egy bibliai idézetet írtam rá, természetesen a szavakat…

Teakoszorú – házilag

Hűvös, őszi esték, odakinn sötét és hideg…a meleg szobában egy bögre forró tea mindenkit átmelegít, nem? Ebből az alkalomból is készülhet a teakoszorú. Amit a képen látsz, éppen adventre készült – de ez ne szegje kedvedet, ősszel is kell a lelkünknek a forró bögre! 🙂 Nem kell hozzá más, mint egy karton, színes papír, ragasztó,…

Deres-havas mécsesek

Ismét egy tízperces ötlet, ami egy rohanós nap után is képes adventi hangulatot varázsolni. 🙂 Biztos vagyok benne, hogy van otthon tojásfehérje, só, befőttes üveg, és egy mécses Más pedig nem is kell hozzá. A tojásfehérjét felverjük, de nem kell túlzásokba esni, tökéletesen elég villával habosra kevergetni. Bekenjük vele belülről az üvegeket, majd beleszórjuk a…

Karácsonyfa-dísz almaszószból és fahéjból

Első olvasásra bizarrnak tűnik, pedig a végeredmény csodálatos 🙂 A recept nagyon egyszerű: egy bögre almaszószt keverjünk össze egy bögre fahéjjal. Végül nekem nem fogyott el egy bögrényi fahéj hozzá, szóval inkább fokozatosan adagoljuk. Gondolom, a fahéj mennyisége függ az almaszósz sűrűségétől is. a recept amerikai, ott kevesen állnak neki almaszószt főzni, mert kapható konzerv…

Rántott csirke 10 perc alatt

Dragomán György szerintem másféle karrierről álmodik, de hálám jeléül egészen biztosan kiolvasom az összes könyvét, drámáját, novelláját, meghallgatom az összes hangjátékát….mindent megígérek. Azt viszont megfontolásra ajánlom neki, hogy kezdjen bele egy gasztroblog írásába. 🙂  Naszóval a Nők Lapja tavalyi (2012) adventi számában olvastam egy interjút vele, illetve kedves családjával. Ebben az interjúban elárulja, hogy szeret főzni,…