Mentés pdf-kéntMitől leszel dühös?
Több levelet is kaptam a témát illetően: mégis, hogyan lehet túlélni a sok gyerekkel járó káoszt?
– hogyan legyen elfogadható rend a lakásban,
– hogyan kerüljön meleg ebéd az asztalra nap mint nap,
– hogyan is vasalódnak ki az ingek,
– hogyan meséljünk egyszerre három gyereknek,
– hogyan tanuljunk együtt a nagyobbal, miközben együtt játszunk a kisebbel, és megszoptatjuk a picibabát?
A kérdéseket nem sorolom tovább, mert megtelne a tárhelyem 🙂
Arra gondoltam, belevágok, és leírom, nálunk mi hogyan működött, működik, vagy éppen nem működött soha.
Kezdjük azzal, hogy mi nem működött:
nálunk sosem volt patika tisztaság, és jó, ha egy évben egyszer töröltem port a könyvek mögött. Szóval ezt nem tőlem fogod megtanulni.
Az első dolog, amit fontos tisztázni magadban, az a dolgok fontossági sorrendje.
Amikor jegyesoktatásra jártunk Istvánnal, azt az útravalót kaptuk, hogy Isten után a házasságunk a legfontosabb. Igen, a társunkat még a gyerekeinknél is előbbre kell helyeznünk. Persze ezt nagyon furcsa volt így hallani, és nehéz elfogadni. De eddigi életünk alatt sokszor megtapasztaltam ennek a mondatnak a mélységét. Hiszen a gyerekeim boldog gyerekkora elsősorban azon múlik, hogy a szülei szeretik egymást. Nem török én senki felett pálcát, akinek ez valamiért nem sikerült, hiszen ki vagyok én ahhoz, hogy bárki felett is ítélkezzek.
De nekem ettől még az volt a legfontosabb, hogy Istvánnal való kapcsolatunk rendben legyen. Így aztán sokszor a legnagyobb felfordulás közepén is leültünk beszélgetni, imádkozni.
A következő, “mindig fontos” dolog a gyerekek és a család egésze volt.
Majdnem 20 éven keresztül minden este együtt vacsoráztunk. Persze, előfordult, hogy István nem ért haza a munkából, vagy valamelyik gyerek nem volt otthon, de ezek ritka kivételeknek számítottak. Vacsora után következett a közös ima, és egy rövid beszélgetés arról, hogy megosztottuk a napunk eseményeit egymással. Amíg a gyerekek nem tudtak önállóan olvasni, meséltünk nekik. Ez legtöbbször István feladata volt, rengeteg komoly regényt olvasott fel a gyerekszobában. Úgy 3 éve maradtak el ezek a felolvasások – leírni is sok, 17 évig olvasott majdnem minden este…nem 10 percet, hanem mondjuk 1 órát.
Én ezalatt az idő alatt elpakoltam a konyhát, és nagyjából rendet raktam, összeszedtem a gondolataimat másnapra.
A mi családmodellünkbe sokáig nem fért bele az, hogy én munkahelyen dolgozzak. Kétszer is megpróbáltam, de nem ment – szerettem volna a munkámat is és a családi életünket is teljes szívvel vinni, de nem tudtam. A választásom pedig egyértelmű volt.
Nekem minden más csak ezek után következett.
A lakásban fontos volt számomra, hogy elfogadható rend legyen, azaz, ahol élünk, ott ne faljon fel a kosz, de ahogy már írtam, a könyvek mögött nem zavart a por…ablakot sem pucoltam hetente, mert egy napig sem maradt tiszta a sok gyerekpracli mellett.
Nekem rengeteget segített, hogy igyekeztem rendszert vinni az életünkbe.
Például hetente egyszer mentem el bevásárolni, kéthavonta pucoltam meg az ablakokat, és minden nap kimostam egy adag ruhát. Ez a fajta szervezés egy keretet adott az életemnek, és nem volt örök lelkiismeret-furdalásom, hogy jaj megint koszosak az ablakok….tudtam, mikor fogom megmosni őket, és addig nem foglalkoztam vele.
Emlékszem, eleinte egy kockás füzetet vezettem, melybe beleírtam a gyerekek aranyköpéseit, a gyerekorvos rendelési idejét, a bevásárolólistát, és a bevétel-kiadásokat is ebben vezettem. Mondjuk a bevételt elég hamar megtanultam, volt a férjem fizetése és a gyes, de a kiadásokhoz tényleg füzet kellett. Nekem ez a füzet is erős kapaszkodó volt, mert előre meg tudtam tervezni a napjainkat, és nem kellett attól félnem, hogy valamit elfelejtek.
Már előző este tudtam, másnap mi mindent kell elvégeznem, hogy egyenesben maradjunk. Napközben a gyerekek végig mellettem voltak, és rengeteg tevékenységet együtt csináltunk. Például a főzés mindig közös munka volt. ITT elolvashatod, mi mindent tanul meg egy gyerek, ha engeded, hogy veled főzzön.
A rendrakás sokszor hatalmas közös játékká változott, játékötleteket ITT találsz.
Aztán ahogy egyre nagyobb teret hódított a számítógép, a kockás füzetemet felcserélték az előre megszerkesztett tervezőlapok.
Ezeket egy mappában tartom. Készítettem minden évszakra borítókat, mert szeretem, ha tetszik 🙂
Ebben a mappában egy helyen gyűjtök mindent, ami a családi életünk szervezésével kapcsolatos. A polcról bárki leveheti, ha valamit szeretne megnézni benne, de a közérdekű dolgokat ki is ragasztjuk a nappaliban egy polc széles falára.
A belső elválasztó lapra a kedvenc idézetemet ragasztottam, hogy sose felejtsem el, mi is az “otthon” értelme 🙂 Hiába tökéletes a pázsit, ha nem játszhatnak rajta a gyerekek….
Helyet kapott benne éves tervező,
havi tervező
és egy lista a napi teendőkhöz is. Ez persze nem kell minden napomhoz, mert ritkán ennyire sűrű, de bizony, néha elkél….
A kiadások-bevételek lapot nem fillérre pontosan tartjuk nyilván, pl. egy nagybevásárlás után csak a végösszeget írom be, a blokkot azonban lefűzöm mellé. A bevételek számontartása még mindig könnyebben megy, akárcsak régen 🙂
Egy nagycsaládban kulcsfontosságú, hogy a feladatokat megosszuk. A lakást, illetve egyes feladatokat heti bontásban rotáljuk, azaz minden héten más tartja rendben a konyhát, fürdőt, előszobát, stb. Ezek mellé mindig lehet plussz feladatokat vállalni, és ezt igyekszünk észrevenni 🙂
Nálunk minden nap kulcskérdés, minden gyerek szájából napi háromszor elhangzik 🙂 A menü tervezéséről már írtam EZEKBEN a posztokban.
Ebben a posztban foglaltam össze 🙂
Nemsokára elkészülnek a MINDENNAPI TERVEZŐLAPOK, de a KARÁCSONYI TERVEZŐ már készen van.
Ezek is érdekelhetnek
De jó, hogy leirtad ezeket! Elég gyakran merítettem családszervezési ötleteidből 🙂 Csak arra lennék kiváncsi, hogy csináltátok, mikor a gyerekek kicsik voltak. Vagyis amikor a legkisebbek még olyan kicsi, hogy pl. nem lehet velük társasozni. Nekem most ez a legnehezebb, hogy nem lehet együtt szinte semmit csinálni, mert amit a nagyokkal már lehet, nem lehet a kicsikkel… hjaj, néha nem bánnám, ha már a legkisebb is legalább 10 lenne 🙂 De az csak 9 év múlva lesz, és addig is jó lenne ilyen családi napokat bedobni – ja most a másik posztoddal kapcsolatban is reagálok, ahol a társasozásról írtál!
Git, folyt köv…:)
Nekem maga a szervezés megszervezése több időt venne el, mint a feladat. Mire a szép mappába beraknám, onnét előkeresném (mert persze a szép gyerekem a szép mappából egy óvatlan pillanatban tuti kiszedi, szétszórja, eldugja vagy megeszi, mert az mekkora poén már… 2 éves), hogy mit és hova, vagy betervezem, hoyg na ekkor mosom az ablakot, és akkor egy hétig szakad az eső vagy eltervezem, hogy ekkor csinálom a bevásárlást, tuti, hogy akkor beteg a gyerek, van a legnagyobb hiszti, beállítanak a hivatlan vendégek vagy kapok időpontot valahova, ahova egyébként nagyon sokat kéne várni. Szóval minden tiszteletem azoké, akik ilyen szépen meg tudják szervezni az életüket, mindent leírogatni, listákat készíteni, mappába ragasztani ezt meg azt, stb. Ez tök jó. Én maradok egy naptárnál, amibe – jó esetben – mindent beleírok, amit le kell intézni, meg kell venni, stb. Illetve tartom magamat az alapelvhez, hogy estére, mire apa hazajön, addigra élhető szintű rend legyen (nem csillog a padló, és meleg leves sem gőzölög az asztalon, de nem esz meg a kosz, kb minden a helyén van, nincs tele a mosogató, van mit enni és még a gyerek is él. 🙂 ) Ha ezt a szintet tudom tartani, illetve, hogy nem nő a fejemre a munka, kis kompromisszumokkal – pl. vasalni nem vasalok, csak ha muszáj, mert inkább elrakom a ruhákat gyűrötten, mint hetekig álljanak a szobában vasalásra várva – lehet élni normálisan, és így marad időm arra, hogy a gyerekeimmel, házastársammal, saját magammal foglalkozzak, mert ezek legalább olyan fontosak – szerintem – mint az, hogy rend legyen. 🙂
Szia Kinga! Amikor kisebbek és veszélyesek voltak a gyerekek, akkoriban én magasabbra tettem azokat a dolgokat, amiket nem akartam, hogy szétszedjenek. Az ablakpucolós problémára: pontosan ezért volt előnyös a tervezés, mert ha éppen zuhog az eső, amikor ablakot kéne pucolnom, akkor egy másik feladatot csinálok helyette, így nem úszok el a feladatokkal. Valóban előfordult nálunk is, hogy egy rotavírus tarolt a családban, ilyenkor megállt az élet, ez természetes, ez van…mondjuk egy betegség mellett is be kellett vásárolni, mert enni betegen is kell…nyilván ezek nem könnyű helyzetek. Egyébként van egy zsebnaptáram is, azt tudom elvinni magammal, ezt a másikat itthon tartom. Maga a jegyzetelés nem olyan sok idő ám, mint amennyit megspóroltam vele. Napi 5-10 perc, a hétvégén 15-20, de így a fejembe is könnyebben bevésődnek a programok, feladatok. Egyrészt nem árt megjegyeznem 6 gyerek dolgait, a sajátomat, és az sem mindegy, hogy a férjem éppen merre dolgozik: itthon, vagy éppen az ország másik végében 🙂
Ha figyelmesen olvasod a bejegyzést, én is azzal kezdtem, hogy a legfontosabb a gyerekek, a társ, és a család egésze. 🙂
Mondjuk mi 16 hónapig voltunk egy-gyerekesek, szóval nekem muszáj volt kitalálnom valamit, hogy számon tudjam tartani a teendőimet 🙂