Mentés pdf-kéntMitől leszel dühös?
Január a nagy döntések ideje, az óvodák ekkortájt hozzák meg az ítéletet: iskolaérett-e a nagycsoportos gyermek? Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy a legtöbb gyerek életében ez az első ítéletek egyike.
Az utóbbi 10-15 évben nagyrészt a szülők kezében volt a döntés joga, tehát minden különösebb indok nélkül maga a szülő kérhette, hogy a gyermek még egy évet töltsön az óvodában. Így kialakult az a helyzet, hogy a gyerekek legnagyobb része bőven elmúlt 7 éves, mikor iskolás lett.
Joggal gondolhatnánk, hogy így csupa iskolaérett gyermek kezdte meg tanulmányait az első osztályban. A tanítónők tapasztalata viszont nem ezt igazolta, sőt! Mintha pont ellenkező eredményt hozott volna a lehetőség: egyre több gyermek szorult valamilyen területen fejlesztésre.
Mit gondoltok, miért? Van néhány gondolatom, de ezt majd később.
Először is nézzük végig, mit tesz egy szülő, amikor meghozza a döntést: iskolába íratja, vagy óvodában tarja a gyermekét?
- Már eleve van valamilyen gondolata erről, hiszen meghallgatta a szomszéd kislány rémtörténeteit az első osztályról, látta a játszótéren Pistikét, aki ezerig tud számolni, pedig még csak ötéves, és nem mulasztja el megnézni a faliújságon gyermeke alkotását, sőt – ami a legfontosabb momentum – a TÖBBI gyerek alkotását nagyon figyeli…
- Meghallgatja az óvónéni történeteit az oviban töltött hétköznapokról; ezekből a történetekből elég egyértelműen kiderül, hol is helyezkedik el a gyermeke a csoport többi gyermekéhez viszonyítva: önálló, érdeklődő, és a legfontosabb: elég “okos-e”…
- A legtöbb szülő jó barátja a google, tehát segítségével rengeteg honlapot felkeres, ahol csokorba szedve megtalálja az iskolaérettség feltételeit. Például ITT.
- Végül meghallgathatja a gyermekét felmérő szakember véleményét, megnézheti az iskolaérettségi vizsgálat eredményét. Ez a legtöbb óvodában egy százalékszám. Sokkal bővebb információt nemigen kapnak a szülők, legfejjebb megtudhatják, mely területeken teljesített gyengébben gyermekük.
- Végül igyekszik minden információt összevetni, szorozni-osztani, esélyeket latolgatni, és nem utolsósorban jósolni…mert januárban meghozni egy döntést, ami szeptemberre szól – valljuk be, nem egyszerű.
Ezzel szemben az ántiidők Csehszlovákiájában a legenda szerint a következő iskolaérettségi tesztet használták: megkérték a gyereket, hogy a bal kezével fogja meg a jobb fülcimpáját. Akinek sikerült, az mehetett iskolába, akinek nem sikerült, az maradt még egy évet az oviban. Aztán egy évig gyakorolta a mutatványt, majd megpróbálta ismét bemutatni – ekkor már vélhetően sikerrel.
A kétségkívül egyszerűnek tűnő teszt sokat elárul a gyermekről:
- tudja-e melyik a jobb és bal oldala (lateralitás)
- tudja-e, hol a fülcimpája (testséma, test-tudat)
- megérti-e az utasítást? (beszédértés)
- végre tudja-e hajtani? (keresztezett mozgások – idegrendszeri fejlettség)
- cseles gyakorlat, mert a fülcimpát ugye két-három ujjacskával lehet szépen megfogni, pont azzal a mozdulattal, ami a helyes ceruzafogás záloga is.
Ebben a posztban legnagyobb hangsúllyal az interneten keringő listákról szeretnék még írni, mert a többi momentum óvodánként nagyon eltérő is lehet.
Nézzünk egy listát – akármelyikkel kezdjük, elég kimerítő lesz végigolvasni, ami első blikkre is azt sugallja, hogy ezt a kérdést nem egyszerű eldönteni.
Ahogy nézem, átlagosan 30-40 szempontot illik átböngészni, mindegyiket alaposan átgondolni, vajon hogyan is áll vele a gyermekünk. Akárcsak egyben is elbukik, akkor kész…idézem:
“A felsorolt alapképességek megléte szükséges ahhoz, hogy az iskolai tanulás folyamata örömteli és akadálymentes legyen a gyermekek számára. Egy-egy képesség fejletlensége még nem teszi lehetetlenné a tanulást, de kisebb- nagyobb galibát már okozhatnak. Ha több területen mutat gyengébb teljesítményt a gyermek, felmerül az iskolaéretlenség gyanúja.”
A listával, és a végén található összefoglalással több alapvető bajom is van.
- Házi feladat: mutassatok nekem egy 6-7 éves gyereket, akinél mind a 40 kritériumot kipipálhatjuk. De most komolyan!!!
Egy példa: “Egy hat éves gyermeknek illik tudni a nevét, szülei nevét, lakhelyét, születési évét, szülei foglalkozását.”
Nem, egy hat éves gyerek éppen tanulja ezeket.
Tanulja kb 3-4 éves korától, hogy hány éves, és majd 8 évesen már azt is tudja, melyik évben született. A lakhellyel ugyanígy, 3-4 évesen kezdi el tanulni, majd 8 éves, amikor már érdemes megemlíteni neki az irányítószám fogalmát. Persze vannak gyerekek, akik valamiért előbb megtanulják, de ha csak 8 éves, mire tudja, semmiről nem maradt le.
A szülők foglalkozásáról ne is beszéljünk, ma már nem csak fodrászok, orvosok és bolti eladók élnek körülöttünk, hanem például regionális kontrolling menedzserek, és egyéb szakemberek veszik körül gyerekeinket. Ezek nagy részének nincs pontos magyar megfelelője, maximum körülírni lehet a munkakört. Az öcsém harmadik osztályos volt, amikor leírta egy házi feladatban, hogy “anyukám a csepeli rendelőben reumás” – aha, Rheumatológus szakorvost akart írni. Igen, ekkor tanulta meg pontosan, mi a különbség a kettő között. Ettől még iskolaérett volt 6 évesen, majd gimnáziumban tanult tovább, végül egyetemet végzett.
Még egy példa: “Tudja elfogadni, hogy előfordul, hogy valami nem sikerül elsőre. Lássa be, hogy hibázhat, és ne veszítse el türelmét, ne adja fel a próbálkozást. Tanulja meg, a hibázás a tanulás útja.”
Könyörgöm! Hatéves gyerekről beszélünk, aki első osztályba készül, és nem a Vének Tanácsába szeretne bejutni! Egy normális gyerek igenis mérges, elveszíti a türelmét – majd a szülei és a pedagógus segítségével feldolgozza a frusztrációt, visszanyeri a türelmét, és újra nekilát a feladatnak. Majd iskolás éveinek a végére sokat fog már ebből tudni, de jócskán marad tanulnivalója is ezen a téren.
Azt hiszem, egytől egyig meg tudnám cáfolni ezt a csodás listát. Sajnos más oldalak is ezt vették át, vagy már ez is egy valahonnan átvett lista – nem tudom, mert forrást persze sehol nem említenek.
- A másik aggályom a következő: a cikk összemossa a képesség, az alkalmasság és az érettség fogalmát.
Mit is takarnak ezek a fogalmak pontosan, és miért baj, ha összemosódnak?
Érettség: külső körülmények hatására magától bekövetkező folyamat. Ha eleget süt a nap, ha elég vizet kap a növény, akkor megérik rajta a gyümölcs. Nemigen tudjuk siettetni a folyamatot, és a fejlődés egyes állomásai meghatározott rendben mennek végbe. Azonban – ha megmaradunk a fa és gyümölcs hasonlatánál – láthatjuk, hogy nem minden alma érik meg egyszerre, hanem pár hét eltolódással potyognak le a fáról.
Az iskolaérettség egy komplex, TESTI-LELKI-GONDOLKODÁSI folyamat eredménye.
Az, hogy egy gyerek nem jól fogja a ceruzát, nehezíti ugyan az iskolai megfelelést számára, de nem zárja ki a sikeres iskolakezdést. S ha ugyanez a gyermek még a születési évét sem vágja rá, már talált is a szülő két kizáró okot az iskolakezdésre az említett lista alapján.
Amikor alkalmasságról beszélünk,
akkor leginkább arra gondolunk, a gyerek megfelel-e egy sor külső elvárásnak, amit az iskola első osztálya támaszt számára. És itt jönnek képbe azok a kérdések, mint hogy jól fogja-e a ceruzát…de miért is lesz egy alkalmassági kérdés? Mert az iskolában a tanító néni nem mutatja majd meg, hogyan kell fogni, illetve nem lesz ideje a gyermeknek megtanulni a helyes ceruzafogást, olyan gyors ütemben haladnak a betűk vázolásával, írásával…- csak erre tudok gondolni. És lássuk be, van is benne valami.
De ez nem a gyerek hibája, ő ettől még érett az iskolára, csak éppen nem alkalmas, mert az iskola olyan követelményeket támaszt, aminek nem tud megfelelni. Az alkalmasság mindig két félen múlik, jelen esetben az iskolán és a gyereken. Elképzelhető, hogy az egyik iskolában alkalmas a gyerek az első osztály elkezdésére, a másik iskolában alkalmatlan.
Mi a helyzet a képességekkel?
A képesség egy olyan tudás, ami valamilyen cselekvéssel van összefüggésben. Képes vagyok megtanulni olvasni, az azt jelenti, hogy már minden tudásom megvan hozzá, csak az hiányzik, hogy valaki megmondja, melyik betű milyen hangot jelöl. A képességeinket fejleszthetjük, ez egy fontos különbség az érettséggel szemben, amiről nem tehetünk. Vagy megértünk, vagy nem. Az emlékezet, a figyelem például képességek, amiket fejleszthetünk. Sőt, fejlesztünk is folyamatosan az iskolai évek alatt is. Ha gyermekünknek képességeivel van problémája, mindenképpen tanácsos szakemberhez fordulnunk.
Miért fontos ezeket a dolgokat elkülöníteni egymástól?
Mert nem mindegy, mi történik egy gyerekkel abban az egy évben, amit még az óvodában tölt. Ha még éretlen volt az iskolára, akkor semmi teendőnk nincs. Hiába is lóg a bordásfalon napi egy órát, nem lesz magasabb 110 cm-nél, vagy hiába veri ki a fogát, nem nő a helyére csontfog. Hiába adunk elé egy feladatlapot, nem fogja érdekelni.
Ezzel szemben, ha nem alkalmas az egyik iskolába – amelyikben elsőtől angolt tanulnak, úszni és korcsolyázni viszik őket, és kötelező az énekkar, még alkalmas lehet ott, ahol csak simán megtanítják írni-olvasni.
Ha gyengébb az emlékezete, megfelelő fejlesztéssel egy jó szakember irányításával januártól szeptemberig simán utoléri társait. Vétek volna óvodában hagyni, ahol nem optimális a fejlődés közege számára.
Visszatérve az interneten terjedő sok-sok listára, ezeket kellő kritikával fogadjuk!
Még két kritika fenti cikkel kapcsolatban:
- “Emberrajz: 10-12 éves korig összefüggést mutat az IQ fejlődésével.” Eddig ez így van. És? Mi köze ennek az iskolaérettséghez, és milyen információval szolgál egy átlagos szülőnek? Legtöbbünk rögvest rajzoltat egy embert a gyerekével. S ha az szerinte nem elég tetszetős, akkor nekiáll és kutatásokat folytat az interneten az értelmi fogyatékosság témakörében. Pedig az emberrajz és IQ viszonya alapvetően nem erről szól, az emberrajzot és az IQ-t ilyen felszínes mondatban összefüggésbe hozni komoly szakmai hiba.
- A végtelen hosszú tesztből valahogy kimaradt egy nagyon sok gyereket érintő, fontos terület: a beszéd tisztasága. Sajnos szinte minden első osztályra jut egy-egy beszédhibás gyermek. Szomorú ez, mert a beszédhibák leghatékonyabban 5-7 éves kor között javíthatók. A gyerekek nagy része kifejezetten élvezettel vesz részt a foglalkozásokon. Mégis sokaknál iskolás korra nyúlik át a terápia, amikor a tanórák után már inkább pihenésre, kikapcsolódásra lenne szükségük a gyerekeknek…
A posztot vitaindítónak, gondolatébresztőnek szántam. Azt szeretném, ha kicsit árnyaltabban, gyerekre szabottabban tudnánk gondolkozni az iskolaérettségről. Amit nem is iskolaérettségnek neveznék – bár egyelőre nincs jobb alternatív javaslatom nekem sem, ezt belátom.
Folytatása következik: az én listámmal 🙂
Ezek is érdekelhetnek
Kedves Virág!
Ugyan az én fiacskám már első osztályos, érdeklődéssel olvastam idén is (meg tavaly is, meg az előtt is), hogy miket kéne tudnia egy gyerkőcnek, ahhoz hogy iskolaérett legyen.
Egyszerűen imádlak, nem tudom jobban megfogalmazni, nekem ugyanez a véleményem. Annyira összemosott, annyira “uniformizált” az egész, hogy visítani tudnék.
Tavaly az óvónéni nem igazán akarta engedni a gyereket, és egyetlen indokot tudott mondani: 6 éves. Pislogtunk nagyokat, hogy jó, ez tény, és?!??! Magyarázat nem volt, csupán ennek ismételgetése. Majd persze csak “tesztelték” a gyereket (nevtan), teljesen iskolaérettnek nyilvánították. Felvételizett (igen, mert volt ilyen is) a kiszemelt osztályba, fel is vették. Az óvónő ennek tudatában írta alá a papírt, hogy mehet iskolába. (mellesleg már középsős korában unatkozott… sose felejtem el, hogy hazajött, és annyit mondott: “Anya. Nem tudok kivel beszélgetni. Egyszerűen a gyerekek nem értik mit akarok mondani.” Nem, nem beszédhibás.
És hogy miért írok? Egyszerű… egy részét a fentieknek nem tudja, nem birtokolja. Továbbmegyek: én sem (pedig elvégeztem az általános iskolát, a gimnáziumot és az egyetemet is).
Summa summárum: a gyerek okos, mint a nap, szétszórt, mint az anyja. Nem, nem szereti az iskolát, szerintem nem is fogja, de imád tanulni, és főleg tudni, mert okosnak, tájékozottnak lenni jó.
Ha én ezt tavaly olvastam volna! De azóta is, azt hiszem megbántam, hogy nem hagytam a gyerekemet még egy évet gyerek lenni. 6,5 évesen, ősszel kezdte az elsőt, nálunk nemzetiségi és kéttannyelvű osztály indult, a nemzetiségi tanító nénije nem volt éppen talpraesett, nem tudott velem egy két szót váltani, így maradtunk a kéttannyelvűnél. (Tanító néni szuper, kedves!) Heti 4x van 6 órája…tanulás otthon+min. 1,5 óra. Nincs különórája…
Hát ennyit a gyerekkorról…
Az én kislányom a “mi az anyukád foglalkozása/ munkája? ” kérdésre azt mondta, hogy ebédet főz, meg takarít. Amióta eszét tudja, itthon voltam a kistesójával. Ez volt az egyik negatívum, amit a vizsgálat alapján mondtak. Amióta visszamentem dolgozni( egy hónapja), tudja.
Szerintem a hozzád hasonló hozzáállást kellene népszerűsíteni, meg valahogy az iskola és az ovi közti hatalmas szakadékot csökkenteni, persze úgy, hogy ne az oviból csináljunk miniiskolát.
Kb. novemberig én is bizonytalan voltam, mivel is teszek jót, majd ovisunk Karácsony előtt két hétig eljárt a nagyobb tesókkal a “Betlehemes próbákra” a suliba, és hirtelen iskolássá nőtt…
Tényleg kár, hogy nem előbb írtál ezekről a dolgokról. A fiam ugyan már 2. osztályos, de jó lett volna megerősítésképpen a tanácsod. A mi ovinkban iskolakezdés előtt szinte az összes 6 évest visszatartották különböző indokokkal. Volt olyan kisgyerek, aki a 8. évét töltötte be szeptemberbe, amikor iskolába ment. Igaz az én meglátásom szerint simán mehettek volna suliba. A fiamat is visszatartották, mondván, hogy nem tud rajzolni és nem fog tudni megtanulni írni. Igaz a rajzait az óvónéni szólta le és ezért a gyerek a mai napig nem szeret rajzolni. Igaz megtanult írni, sőt ahhoz képest, hogy ” nem fog megtanulni” nagyon szépen ír, a helyesírása kiváló. Rajzolni ugyan nem szeret, de hála a napközis tanítónéninek mindent lerajzol amit kell. Igaz első héten mondta neki, hogy ne csüggedjen, ő sem tud rajzolni, mégis itt van és majd együtt megbirkóznak a nehézségekkel.
Szia Virág!
Nekem a fiam szeptemberben kezdte az iskolát (decemberben lett 7 éves) a beszéde nem tiszta, nincs meg az R betűje, pedig az óvodában és külön is foglalkozott vele logopédus 2 tanéven át. Most is járunk hetente x1 logopédiára, ha figyel, akkor már megjelenik a beszédében.
Nagycsoportban járt kétféle mozgásterápiára is az oviban. A feje jó, de el kellett mennünk a NEVTAN-ba mert a keze az valami hihetetlenül rossz volt az óvoda utolsó évében is, illetve alacsony és kis súlyú. ( 116 cm 18 kg) Még egy kört sem tudott lerajzolni. A szakemberek kétszeri vizsgálat után is “csak” azért engedték suliba, mert annyira akart menni, de figyelmeztettek minket, hogy gond lesz az olvasással írással. Én nagyon féltem a suli kezdéstől mivel ahol lakunk csak nemzetiségi iskola van, és minden nap van nyelv óra.
Az iskolában még év elején jeleztem és vittem a nevtan-os papírt, mert fejlesztő pedagógus tud így vele foglalkozni.
Most ilyen a helyzet: nagyon szépen olvas, “csúnyán” ír, de ez sem nekem sem a Tanítónénikek nem okoz gondot. Az írással “egy gond” van, egyben írja a szavakat, amíg a sor tart. A Tanítók is elégedettek vele folyamatosan nyugtatnak engem, hogy ne aggódjak, az osztályban a jól teljesítők közé tartozik. Figyelmével sincs gond, de 4., 5. órára már nagyon elfárad( kétszer van egy héten 6 órája háromszor 5). Szerencsére a suliban egész délután levegőn vannak (kivéve a házi feladat írás) és én is viszem focizni, hogy kimozoghassa magát.
Szóval a lényeg nem bántam meg az iskolakezdést, mert úgy gondolom, hogy minden kritériumnak nem tudott volna megfelelni egy év múlva sem, A nevtanos felméréshez képest pedig rengeteget fejlődött.
Jómagam tanító néni vagyok, de most, hogy iskola előtt áll a fiam, tipródik bennem az anya és a pedagógus. Bár én az iskola felé hajlok. Több oka is van: nem szeret már oviba járni, szereti a társait, az óvónéniket, de ne kellene ott lenni. Persze ez annak is betudható, hogy szeret itthon lenni, és én is itthon vagyok a kis tesóval. Másik ok: ha hagynám még egy évet oviban, már 7 és fél évesen indulna neki, bár nem hiszem, hogy ez baj, de mégsem szeretném. Harmadik ok, hogy érettnek tartom. Értelmes, irányokkal tisztában van. Keresztmozgással is, a beszédhibáját is javítottuk, pár hónap alatt eltűnt a pöszesége és nem gyötörtük külön foglalkozással, csak egyszerűen javítottuk beszéd közben a hibát. Az én gyerekem a lakcímünket sem tudja, vagy legalábbis nem pontosan, de nem gondolom ezt én sem gondnak 6 éves kor előtt. Ügyes a keze (magam rajz területes is vagyok), de nem érdekli a rajzolás, nálunk még fej-láb emberkék vonulnak a képeken, de mint rajzos, soha nem erőltetném, hogy máshogy kell rajzolni, így is utálom, milyen erőltetett már a rajz és egyéb készségtárgyak tanítása is, aminek élvezetnek kellene lennie.
Mégis tipródom. Bár közrejátszik az is, hogy barátnőm nagyon sulykolja belém, hogy hagyjuk még egy évet a gyerekeket. Természetesen nálam nem az fog dönteni, hogy a fiam ovis társai mennek, vagy nem mennek.
Azt szeretném, hogy neki a legideálisabb legyen.
Szeptemberben megyek vissza tanítani. Örülnék neki, ha együtt kezdenénk az iskolát! 🙂 Köszönöm a cikket, várom a következőt!
Egy pedagógus (aki most inkább anyuka) 🙂
És ami az előző körből kimaradt:
nagyon szeretem az oldalad! Rengeteg ötletet ad a tanításhoz! Mind szakmailag, mind anyukaként! Köszönöm!
Kedves Barbi!
Logopédus vagyok, írtam lejjebb, de ezt nem hagyhatom szó nélkül: nem hiszem, hogy a gyereknek “gyötrelem” lenne az oviban a logopédia. Én legalábbis igyekszem nem gyötörni a gyerekeket… 🙁
Szerintem Barbi nem arra gondolt, h a logopédus gyötri a gyerekeket, hanem arra, hogy egy különóra fáradságával nem akarta még gyötörni a fiát.
Kedves Rita!
Igazad van, ha jó a pedagógus és jó a foglalkozás, nem lehet gyötrelem! Helyesbítek is, nem a foglalkozás lett volna kicsimnek a gyötrelem, hanem a jövés-menés, ugyanis nálunk nem az oviban van, hanem a Nevelési Tanácsadóban a foglalkozás, ami a város másik végében van és nekünk nincs autónk, szóval a huza-vona lett volna gyötrő, bár azért ez nem mindennapi elfoglaltság. Igazság szerint unokahúgom logopédus, és el-eljött hozzánk ezügyben, de már az elején mondta, hogy ez csak az életkorából adódó pöszeség és hamar el fog tűnni. És igaza lett, már nyoma sincs. 🙂
Barbi
Szia Virág, sziasztok hozzászólók!
Nálunk is napi téma, hogy ki megy iskolába és ki nem.
Mi az iskola felé hajlunk, és úgy érzem sokan nem értik miért nem marad még egy évet gyerek. Hozzátartozik a dologhoz, hogy a fiam nyáron lesz 6 éves.
Most ugye 5 és fél éves, érdeklődő, önálló, jó a memóriája, jó a ceruzafogása, a beszéde tiszta (3 éves kora óra mondja az R betűt), logikusan érvel. November óta agyaltunk azon, hogy mi legyen, elvittem egy szakemberhez, hogy nézze meg. Szerettem volna jobban átlátni a helyzetet. Szinte minden készsége jól fejlődik, van 1-2 dolog amiben picit gyengébb, de abban mindenki aki foglalkozott vele egyetért, hogy épp csak egy kicsit gyengébb, ami odafigyeléssel szeptemberig korrigálható. Az irányokkal 2 hónapja még gondja volt, most már ritkán téveszt. A keresztmozgás is problémás volt ősszel, most már alig. Láthatóan fejlődik, nekünk ez fontos a döntésben. Járunk a választott iskolába ovisoknak szervezett foglalkozásra, heti 1x 30 perc, tudom, hogy ennél többet kell majd ülnie elsőben, de évezi ezeket a foglalkozásokat. Így kap egy kis rálátást arra, milyen is lesz majd az iskola. Szóval úgy néz ki, mi elkezdjük az iskolát.
Kedves Virág!
Teljesen egyetértek Veled, és nagyon tetszik, hogy röviden és frappánsan meg fogalmazod a lényeget.
Szívem szerint kitenném az óvodai faliújságra a fenti cikkedet! mindenki szűrje le a tanulságát.
Hitelesnek tartom a megfigyeléseidet, mert mögötte van a pedagógus és a szülő is. Sok erőt kívánok és várom a további megfigyeléseidet és tapasztalataidat!
Egy anyuka aki óvónéni is.
Kedves Virág!
Olyan jólesett olvasni! Én is belefutottam az idézett cikkbe, és csak csendben szörnyülködtem.. Amiért azonban a leghálásabb vagyok, az az utolsó bekezdésed, a beszédhibával kapcsolatban.
Logopédus vagyok, több oviban is dolgozom. Illetve inkább igyekszem, mert a szülők egy része annyira századrangúnak érzi a logopédiát a balett/dráma/korcsolya/úszás/foci/francia/zongora……. mellett, hogy semmiféle együttműködésre nem tudom rávenni őket. Néha én is elbizonytalanodom már, amikor megszólítok valakit, elmondom a kéréseimet, és ő csak udvariasan mosolyog. Nem akarom túlhangsúlyozni sem, ha egy gyerek fáradt, nagyban focizik/homokozik.. az udvaron, elmaradhat vagy lerövidülhet egy-egy foglalkozás, vagyis nem hiszem, hogy egy hajcsár lennék. De beszédhibásan iskolába menni nem jó ötlet, még akkor sem, ha mellette síelt/karatézott/angolozott a kisgyerek az oviban.
Kedves Virág és Mindenki!
Óvónéni vagyok már ezer éve. Én azt szoktam mondani a szülőknek, nem az az iskolaérett gyerek, aki tud tíz verset, húsz dalt, harminc mondókát, stb, hanem, aki olyan, mint a szivacs. Kíváncsi, várja és igényli az új ingereket,információkat, képes azt befogadni és magáévá tenni.
Kedves Virág és Mindenki 🙂
Az én kislányom márciusban lesz 7 éves és ő tavaly visszamaradt az oviban.Sajnos ő beszédhibás,ami elég összetett probléma nálunk.Ha jól tudom kevert diszfáziának van mondva…3 éve járunk logopédiára,ebből második éve heti 3 alkalommal.Tavaly elküldtek minket is a híres nevtan-ba egy felmérésre…Hát az egész egy felháborító cirkusz!!!!A hölgy legnaobb probélmája az volt,hogy nagyon köhög alányom és látta e már orvos és nehogy eszembe jusson oviba vinni.Mi köze van hozzá??Egészségügyi felmérésre hoztam vagy mi a szöszre??Ez tavaly februárban volt.Heti 1 óra fejlesztés lett előírva neki(ami érdekes módon csak ettől a tanévtől járt neki).Nem értem ha segítségre szorul,akkor miért nem lehet minél hamarabb elkezdeni a fejlesztést??Még lett volna legalább 4 hónap rá. A célunk az volt,hogy maradjon mindenképpen még 1 évet,meg is kaptuk az engedményt.Ezek után 2014 decemberben a logopédusunk azt javasolta,hogy vigyük fel Pestre az országos beszédvizsgáló bizottság elé.Jó..beadtuk a papírokat,regisztrálták is,még karácsony előtt megkaptuk az értesítőt.De mivel tavaly a nevtanban is voltunk,így oda is leadtunk egy papírt,mivel ugye 1 év után kontrollt kérnek..Erre e hét szerdán a kezembe nyomják a papírt(jelzem december 10-én adta be nekik az óvoda),hogy nem jó a nyomtatvány,mert ők januártól már más sorszámú nyomtatványt fogadnak el!!Könyörgöm..december elején adtuk le!!Még iktatva sem volt!!!!!És mivel megyünk majd ugye Pestre,majd az dönt mi is legyen a lányommal.Ezt a papírt pedig vegyük úgy,hogy ott sem volt…Hát mit ne mondjak..köpni nyelni nem tudtam…De utána meg az lesz a baj,hogy nem vittem kontrollra,akkor tuti a hölgy fejébe húzom a papírt 🙂 Most készülök visszamenni és igen is ezt írja le nekem és vállalja ő a következményeket.Hogy van ez??Ezt meg lehet tenni???Így most csak Pestet várjuk,hogy mikor mehetünk..Nagyon félek az első évtől (és a többitől).Nagyon sokat jelentett ez az egy év a lányom szempontjából,de nagyon féltem…A beszédhibájából nagyon visszahúzódó..és tudjuk,hogy a gyerekek nagyon “gonoszak” is tudnak lenni.Nem bánom,hogy később kezdi az iskolát,sőt!Ha lehetne még egy évet visszatartanám :-)) A beszéden kívül minden nagyon megy neki.Jó matekos,jó a logikája és nagyon jó megfigyelő..de beszéde és visszahúzódottsága miatt még szerintem most sem érett teljesen az iskolára.Tavaly az óvónő azt mondta,ha egy ovis csoportot elvinnének egy ilyen felmérésre akkor abból max 1-2 gyerek esne át a rostán.Nagyon magasak az elvárások és ennyi mindennek képtelen egy 6-7 éves gyerek megfelelni.
Alapvető probléma, hogy a keringő cikkek, felsorolások az iskolaérettségről azok nem szülőknek szólnak, hanem egy szakmai felsorolás, összegzés, amit egy szakember vizsgál meg egy iskolaérettségi vizsgálaton. És igen, ezeket mind, mert ez a szakmai protokoll egy részképességvizsgálaton. De mindezzel a fejlesztőpedagógusoknak, gyógypedagógusoknak van dolguk és nem a szülőnek! Még csak nem is az óvónőknek. A laikus szülők ezeket nem is értik, át se látják, túl tudományosnak, és szőrszálhasogatónak vélik, így érthető hogy ijesztően is hangzanak és ellenérzéseket keltenek. Másodszor senki sem állította, ha ebből egy is hiányzik, a gyerek alkalmatlan az iskolára. Ilyen alaposan meg sincsenek vizsgálva a gyerekek valamennyien, csak azok, akiknél már eleve nem egyértelműen tudja azt mondani az óvónéni, valamennyi óvodában töltött játék, a folalkozások és globális tapasztalatai alapján, hogy igen, mehet,nyugodt szívvel elengedem iskolába. Vagy a szülő érzi ugyanezt a gyerekről, valamiért kételyei ébrednek és ezért szaktanácsot kér, szakemberhez fordul. Azt meg kikérem magamnak valamennyi kollégám, fejlesztőpedagógusok és a gyógypedagógusok nevében, hogy egy iskolaérettségi vizsgálat alapján, és a felsorolt készségek részképességek vizsgálata alapján, egy erre szakosodott szakember ne tudna valós, helyes, hiteles és helytálló véleményt adni arról, hogy a kisgyereknek jobb lenne-e még egy év az óvodában, vagy az, hogy elmehet iskolába.
Kedves Yvette!
Igazad van, a megjelent cikkek valóban szakmai felsorolások, és ez nagyon frusztráló egy szülő számára. Hasonlítanám ezeket egyorvosi zárójelentéshez, sőt, talán még rosszabbak, mert egy zárójelentésre nincs ráírva, hogy ha a vérlemezkék száma ennyire alacsony, akkor a beteg várhatóan meghal X éven belül.
Míg egy pedagógiai véleményen ezt mondjuk: emiatt vélhetően nem fog megfelelően helytállni a suliban, gondjai lesznek ezzel, azzal, amazzal.
Azzal azonban nem értek egyet, hogy a szülőnek ne volna dolga vele…hiszen joga van tudni, hogy teszem azt gyermeke finmmotorikus képességei elmaradnak az ekkor elvárt szinttől.
Tudjuk, hogy a legtöbb esetben nem elegendő az óvodai fejlesztés, hanem meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amivel a szülő is hozzájárulhat az elmarad képességek kibontakoztatásához. És most nem az ovis foglalkozásról hazaküldött házi feladatokra gondolok!
“A laikus szülők ezeket nem is értik, át se látják, túl tudományosnak, és szőrszálhasogatónak vélik”…..na ennek a falnak a lebontása a mi feladatunk is! És nagyon fontos feladatunk! Miért ne lenne képes átlátni, megérteni egy szülő is a SAJÁT gyermeke problémáit? Azért, mert nincs időnk elmagyarázni érthetően?
“Azt meg kikérem magamnak valamennyi kollégám, fejlesztőpedagógusok és a gyógypedagógusok nevében, hogy egy iskolaérettségi vizsgálat alapján, és a felsorolt készségek részképességek vizsgálata alapján, egy erre szakosodott szakember ne tudna valós, helyes, hiteles és helytálló véleményt adni arról, hogy a kisgyereknek jobb lenne-e még egy év az óvodában, vagy az, hogy elmehet iskolába.” – hát, természetesen jogod van kikérni magadnak, ettől még előfordulnak hatalmas baklövések, én magam is találkoztam ilyennel. Ráadásul a saját fiammal kapcsolatban.
A vizsgálatot végző gyógypedagógus kolléga kislétszámú osztályba akarta küldeni, sőt, IQ tesztet szeretett volna kérni, mert a fiam szerinte enyhe fokban értelmi fogyatékos.
Érdekel, miért gondolta ezt?
Volt egy sorozat: kör, háromszög, négyszög…ezt kellett folytatni, az első három eleme volt megadva.
A szakember szerint helyes folytatás: kör, háromszög, négyszög….
A fiam viszont így gondolkozott: kör-nincs szöge, háromszög – három szöge van, négyszög – négy szöge van….és most mi legyen a következő? Ötszög, mert annak öt szöge van, vagy kör következzen ismét….
Ehhez hasonló hibái voltak a többi feladatban is.
A fiam azóta kitűnő érettségi bizonyítványt szerzett, felső fokú nyelvvizsgával rendelkezik, matematika szakon első éves az ELTÉ-n, és természetesen eddig minden vizsgája jeles lett.
Szóval ezt a kollégát vegyük ki azok köréből, akik nevében kikérted magadnak.
A hugom kisfiát vizsgáló kollégát szintén kivehetjük, aki a nem beszélő kisfiát – a vizsgálat célja is az volt, eldöntsék, miért nem beszél, verbális tesztekkel vizsgálta.
Majd amikor ötödszörre tette fel a kérdést neki, hogy “hogy hívnak?”, és a kisfiú csak szépen mosolygott rá, akkor beírta, hogy nem tudja megmondani a saját nevét…de eszébe nem jutott volna, hogy megkérje, írd le a neved! Pedig akkor választ kapott volna a kérdésére.
A többi esetet, mivel nem velünk történt, és nem voltam szem-és fültanúja, nem írom le.
A legrondábbat meg, amit a gyakorlatomon tapasztaltam, szintén nem, mert az a szakma szégyene. De privátban szívesen elmesélem.
Kedves Virág,
Némileg félreértettél. A szülőnek nem az iskolaérettséggel nincs dolga, hanem azzal a szakmai kritérium felsorolással, ami a szakembereknek szól és nem laikus szülőknek.
Hogy sorban reagáljak, a zárójelentéses hasonlatod jó, csak nem a felsorolással párhuzamba állítva, hanem a szakember által a vizsgálat alapján megírt szakvéleménnyel párhuzamba állítva. De ahogy az orvosok sem, úgy mi sem írunk olyat szakvélemény végére, hogy mi lenne vele, ha ez vagy az lenne, elmenne iskolába, hanem adekvát javaslatot teszünk arra, hogy a tapasztaltak alapján mi lenne a legjobb a gyerek számára. Ami ráadásul nem is kötelező érvényű a szülő számára.
A szülőnek joga van tudni, ha a gyereke finommotorikus képességei elmaradnak az elvárhatótól, sőt, a legtöbb dolga neki van vele, mert ezek a területek kiválóan fejleszthetők az óvodában és otthon rendszeres gyakorlással, már napi 10 perces célirányos foglalkozással is. Ahogy számos más terület is, ahogy a te blogodban is rengeteg hasznos tanáccsal, célirányos fejlesztő játékkal, otthon végezhető feladatokkal látod el a szülőket. Én nem is erről írtam. A szülőnek az nem dolga, hogy 40 szakmai szempont alapján eldöntse, iskolaérett-e a gyereke. Nem tudom pl. hány szülő tudja mit jelent a Gestalt látás, de szerintem úgy a fele padlót fog, hogy az meg mi, miért lenne fontos, ha ő felnőtt fejjel még azt sem tudja mi az, másik fele meg beüti a googleba, és utánanéz. Kérdéses hány érti meg, hány tud annak ellenőrzésére alkalmazható feladatot adni, majd a feladat megoldását helyesen értelmezni, végül a helyes következtetéseket levonni.
A gyerekek durván 70%-a 6 éves korára iskolaérett, vagyis ha az óvónéni és a szülő, ebben egyetértve foglal állást, akkor számukra előtérbe sem kerülnek ezek a specifikus szempontsorok.
Ezek akkor kerülnek előtérbe, ha az óvónéni vagy a szülő nem tudja egyértelműen eldönteni, hogy a gyerek iskolaérett-e. Ha ez áll fenn, akkor ennek megállapítását célszerű szakemberre bízni. A fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus kellő szaktudással rendelkezik ahhoz, hogy ezt elvégezze, a szülőnek tájékoztatást adjon olyan formában, hogy azt ő is megértse, majd támpontokat adjon az elmaradt képességek kibontakoztatásához.
A hozzászólásod végén leírt személyes tapasztalatokhoz nem tudok hozzászólni részletes esetismeret hiányában. De mint ahogy az orvoslásban, vagy bármely szakmában előfordulnak hibák, műhibák, attól még nem állítjuk globálisan, hogy az orvoslás hülyeség és az orvosok nem értenének a gyógyításhoz. Tehát a kikérem magamnak az úgy anblokk a szakmára, a szakmánk valamennyi jól képzett, és hivatását magas színvonalon gyakorló kollégámra értem.
Szerintem fontos elkülöníteni, hogy ki miben tud tenni a gyerekért, mit tud tenni a szülő, mit az óvónő, és mit a fejlesztőpedagógus. És ha mindenki azzal foglalkozna, amivel neki kellene, akkor valami nagyon jó, pozitív összefogás tud kialakulni a gyerek érdekében.
Hogy gyakorlati példával érzékeltessem: az óvódában minden nevelési területnek meg van a tanulási képességek kialakulása, érése szerint IS a maga jelentősége, fontossága. Ha azok kellő óvodapedagógiai tudatossággal zajlanának mindenhol, nekünk jóval kevesebb dolgunk lenne. A teljesség igénye nélkül: Testi nevelés – téri orientáció, testséma; Zenei nevelés – egyenletes lüktetés, ritmus !! – matematikai, számolási készség, olvasási készség (nagyon szoros kapcsolatban van) , Környező világunk megismerésére nevelés – tájékozódás időben, ok-okozati összefüggések felismerése, Irodalmi nevelés – beszéd, szókincs, fantázia, képzelet; Vizuális nevelés – tájékozódás síkban..stb, stb sorolhatnám.. Tehát a lényeg az, hogy az óvónéninek az óvódai nevelés területei a dolga, feladata, mert azon keresztül érleli a gyerekek tanulási képességeit, ő azt tanulta, ahhoz van megfelelő eszköztára. Tehát nem kell fejlesztőpedagógussá avanzsálnia magát és fejlesztenie az auditív diszkriminációt szeparáltan, mert nem ez a foglalkozása, nem ehhez van szaktudása. Nem tudom ez így érthető-e, mit akarok ebből kihámozni, remélem igen. És ha pl. a számlálási készséggel probléma van (szinte napi tapasztalatom, hogy van olyan 6 éves, aki nem tud megszámolni 5 feletti mennyiségeket (hány körte van a képen?), miközben mechanikusan számolni 20-ig is tud.. egész egyszerűen azért, mert a mozgása a beszéddel nincs szinkronban. Azért nincs szinkronban, mert nem alakult ki, nem érzi az egyenletes lüktetést sem. Akkor az óvónőnek, szülőnek nem számláltatnia kell a gyereket plusz egy órában önszorgalomból, hátha jobb lesz, hanem még többet mozogni, még többet mondókázni, még több egyenletes lüktetést gyakorolni, ami hatni fog a számlálásra is. Nem felszíni tüneteket kezelünk, és gyötörjük a gyereket olyan dologgal, ami számára amúgy is kudarcos, hanem feltárjuk a problémák gyökereit, és ott segítünk. Az alapoknál. Ez érvényes minden problémára! Ennyit szerettem volna tisztázni, ez a szereptévesztéses dolog általános probléma sajnos.
További jó munkát kvánok! Nem rendszeresen, de követem a facebook oldalad, nagyon sok jó játékot, feladatot, szülőknek otthoni játékhoz ötletet adó lehetőséget nyújtasz, amik nagyon hasznosak, ezekhez minden jót kívánok a továbbiakban is!
Kedves Yvette!
Zsigerből született az előző válaszom, igazad van, jobban tettem volna, ha várok egy kicsit.
Szóval, ha a szakmai felsoroláshoz nincs köze a szülőnek, akkor miért kapja a kezébe?
Tudom, nincs arra idő/energia, hogy neki külön novella szülessen számára, de ez így biztosan szereptévesztéshez vezet, hiszen a szülő látja probléma nevét, beüti a googliba, aztán indul a lavina….
Persze, a vizsgálat végére nem írunk jóslatot, ebben igazad van, de azért el-elhangzik, sőt, az általam belinkelt cikk vége egy átlagos szülő számára elég ijesztően hangozhat: “A felsorolt alapképességek megléte szükséges ahhoz, hogy az iskolai tanulás folyamata örömteli és akadálymentes legyen a gyermekek számára. Egy-egy képesség fejletlensége még nem teszi lehetetlenné a tanulást, de kisebb- nagyobb galibát már okozhatnak. Ha több területen mutat gyengébb teljesítményt a gyermek, felmerül az iskolaéretlenség gyanúja.”
És persze minden elképzelhető alapképességet felsorolt a szerző….
Elsősorban ez a cikk ihlette az írásom, mert lépten-nyomon jött velem szembe, és minden alkalommal elborzadtam, amikor elolvastam.
A cikket egy kolléga írta….
Igazad van. A felsorolás jó, csak ez nem a szülők kezébe való. Szóval a baj az, hogy ezt vki szülők tájékoztatsára szánta. Velem is lépten-nyomon szembejött, és ezért én is írtam erről a saját facebook csoportomban részletesebben, mindenki megnyugtatására..
Amikor a választott iskolában az a tendencia, hogz inkább az idősebb, évveszteseket veszik fel, és válogathatnak, akkor vagyunk bajban.
Nekem az a kérdésem, hogy ha a a gyerek tanköteles (2oo9 januári), de a választott iskola még visszaküldené az oviba, viszont az ovi iskolaéretté nyilvánította, akkor mit lehet tenni. Nem szeretném a körzetes iskolába íratni.
Köszönettel
Kati
Kedves Kati!
Ha az ovi döntését elfogadtad, akkor sajnos nem hiszem, hogy sokat tehetsz még azon kívül, hogy iskolába viszed. A szülőnek joga van ahhoz, hogy az ovi döntésével szemben fellebbezzen, és a nevelési tanácsadó véleményét is kikérje. De ezt még akkor kell megtennie, amikor az óvoda kiállítja a papírt az iskolaérettségről.