Adventi naptár – letölthető sablonnal

Elkészült a 2017-es adventi naptárunk is. Kétféle változatban tudod letölteni: egyik színes, a másik fekete – fehér, a gyerekek által színezhető. Ha a színezhető mellett döntesz, akkor azzal kezdjétek, hogy a gyerkőccel közösen kiszínezitek! Az elkészítés módja innentől kezdve megegyezik a színes változat készítésével. Mire lesz szükséged az elkészítéshez? sablon (letölthető ingyen a hírlevélből) kartonlap…

Kézzel és szívvel készült karácsonyi ajándékok – Forrócsoki

A mai hétfőre 3+1 forrócsoki receptet hoztam, lehet válogatni! A forrócsokiban az a csodálatos, hogy forró – ebből nincs az a két perc alatt felhörpinthető változat, ami a napokat rohanóssá teszi! Nem…ha forrócsokit készítünk, annak meg kell adni a módját! Be kell kuckózni magad a kanapéra, magadra kell húzni egy meleg plédet, és lassan, kortyonként…

Betlehem – lapra szerelt képeslap :)

  Az idei képaslapjaink kicsit rendhagyóra sikeredtek 🙂 Lapra szerelve érkeznek majd, és egy kis feladatot adnak/adhatnak azoknak, akik kapják. Talán kisgyermekes ismerőseink örömmel fogadják, hiszen a gyerekek saját maguk színezhetik, és állíthatják össze. Karácsonykor ott lehet a fa alatt, vagy az asztalon, emlékeztetve bennünket arra, hogy Megváltó született. A képek segítségével a karácsonyi történetet…

Életmódváltós karácsonyi mézes (méz nélkül)

A 10 perces bögrés mézes után következzen egy cukormentes, szénhidrátszegény “mézes”, ami éppolyan finom, mint a mézzel készült testvére. Ennek a tésztájából is lehet cuki rénszarvast formázni, de most azért kísérleteztem mással is. A recepttel szerencsére nem nekem kellett kísérleteznem, Nóra (Diéták és Álmok blog) osztotta meg a Diétás karácsonyi tanfolyam keretén belül, és engedélyével…

Tanítsd meg, hogy adni jó!

A karácsony különösen jó alkalom arra, hogy tevékenyen kivegyük a részünket az adakozásból. Bár örök téma, hogy ne csak karácsonykor adjunk, hanem az év minden napján, én azt mondom, ha csak karácsonykor adunk, az is jobb, mintha egyáltalán nem adnánk. Szóval adakozzunk csak nyugodtan karácsonykor! És tanítsuk adakozni a gyermekeinket is! 10 ötlet, hogyan tud…

Levél a Mikulásnak

Az emailek korában egyre fontosabb, hogy megtanítsuk gyerekeinket arra, hogyan kell igazi levelet írni. És ki lenne méltóbb levelezőtárs, mint maga a Mikulás? Igaz, ritkán válaszol, bár…nem olyan lehetetlen megoldani, hogy válasz is érkezzen…nálunk mindig rendesen válaszolt például. Erről jut eszembe, tudjátok, hogy már egészen kicsi gyerekek is pontosan el tudják különíteni egymástól a valóságot és a…

Nyomtatható képkeretek

Minden évben megválasztják a legszebb magyar szót, a szépségkirálynőt, az amerikai elnököt (na jó, őt nem minden évben). És ha lenne választás vagy szavazás a legszebb karácsonyi ajándékra is, akkor minden bizonnyal a gyerekrajz lenne az év ajándéka. És persze nem csak egyszer, hanem évről évre. Hiszen nincs is szívet melengetőbb érzés, mint mikor egy…

Deres havas mécsesek – 5 perces filléres ötlet :)

  Itt a hó ismét – készítsünk deres, havas mécseseket a teraszra, a kertbe, vagy éppen az étkezőasztalra! Nagyon egyszerű, filléres ötlet, talán a legtöbb háztartásban van is hozzá minden a kamrában!   Annyira egyszerű elkészíteni, hogy el sem hinnéd! Mi kell hozzá? Kell hozzá felvert tojásfehérje. Egy tojásból kb 5-6 kisebb mécsest tudsz elkészíteni,…