Mikrós pufifesték házilag – fillérekből persze

Pufifesték – a gyerekek számára maga a színes csoda! Ráadásul a mikróba kell tenni, és figyelni, hogyan szárad és puffad – lehet visszafelé számolni, mikor lesz már kész. “Tisztára olyan, mint mikor kilövik a rakétát!” – mondák a gyerekek. Hogyan készül? Pofonegyszerűen. Csak össze kell keverned 1 csésze lisztet 1 csésze sót 1 csomag sütőport…

5+1 papír-ceruza játék a strandra

Strandra, vonatra, autóba ideális játékokat hoztam, ezúttal nagyobb gyerekeknek, kb 7 éves kortól. Kisebbek játékcsomagját ITT találod. A nagyobbak csomagjába olyan játékok kerültek, amelyekhez nem kell más, csak papír és ceruza. Gondolkodásra késztetnek, a logikát fejlesztik, és a téri irányokat gyakorolhatják a gyerekek, ha ezekkel játszanak. A lapokat nyomtasd ki, majd hajtsd négyfelé, illetve szét…

Actimel házilag

A nagycsalád találékonnyá teszi az embert. Menj csak be a boltba 6 egészséges gyerekkel – akkor is kiesznek a vagyonodból, ha tele a pocakjuk. Így aztán hamar megtanultam, hogy legjobb, ha elébe megyek a dolgoknak, és elkészítem otthon. Így született a Kinder tejszelet, a Túró Rudi házi verziója, a Dörmi mackó, valamint az Actimel is.…

Húsleveskocka – házilag

Az ötlet annyira nem új, hogy már 1735-ben is létezett húsleves-kocka. Egyszerűen dehidratálással állították elő, sóval tartósították. A leveskocka igazi karrierjét azonban Julius Maggi alapozta meg, aki 1908-tól kezdve forgalmazta a kis kockákat. Ma is ott sorakoznak az élelmiszerboltok polcain. Akkoriban az jelentette a forradalmat, hogy nem otthon kellett bajlódni a főzéssel, hanem megvetted a…

Így tanítsd meg a színekre!

  Iskolába megy, és még nem ismeri pontosan a színeket? Egyeztetni tudja, a felismeréssel is boldogul, de nem mindig jól nevezi meg őket? Először is, mi a különbség a három folyamat között: egyeztetés, felismerés, megnevezés? Egyeztetés az, amikor képes két egyforma színt kiválasztani a többi közül. Felismeri a színeket, ha egy kupac színes játék közül…

Hogyan segítsen a gyerkőc a befőzésnél?

A cím persze becsapós, mert a befőzésnél sehogy ne segítsen. De az élet sokszor nem úgy osztja a dolgokat, ahogy szeretnénk. Hat gyerekkel, egy multinál dolgozó férj mellett gyakran kerültem olyan helyzetbe, hogy meg kellett oldanom látszólag megoldhatatlan dolgokat. Sajnos az eper érése nem mindig igazodott a férjem munkaidejéhez, így egyedül kellett eltennem a kb 30…

Játékok – minden nélkül

Bár mindannyian előre készülünk a hosszabb utakra, a rendelőintézeti várakozásokra, a késő repülőgépre, mégis előfordul, hogy ott állunk üres kézzel, kisgyerekkel – és várnunk kell valamire. Mikor megunták a telefonunk nyomkodását, megszámolták az aprópénzt a tárcánkban, na akkor jussanak eszedbe ezek a játékok: Mit látok? Egyik játékos: – Látok valamit: nagy, fehér, árammal működik Másik…

Filléres krétafesték – papírra, aszfaltra

Az aszfaltkréta-poszt folytatásaként mutatok még egy ötletet, amire elhasználhatjátok a pici krétamaradékokat. Vigyázat! Ha ezt egyszer megmutatod a gyerkőcödnek, ezután rendszeresen el kell készítenetek – a gyerekek ugyanis nagyon élezik magát a festék elkészítését is – leginkább persze az első fázist, a krétaaprítást. Fogj egy deszkát, kalapácsot vagy húsklopfolót, és egy zárható nylonzacskót! Tedd bele…

Aszfaltkréta házilag + újrahasznos kréta + 7 játékötlet

4 éve kitartóan gyártjuk itthon az aszfaltkrétát…muszáj volt egy kicsit megújítanunk a gyártási folyamatot, mert már untuk a gurigákat. És persze furdalt a kíváncsiság, mi mindenre használhatnám még a szilikon formáinkat. Így aztán elkészültek  a szív alakú aszfaltkrétáink. Még mielőtt azt hinnéd, hogy ehhez komoly vegyészeti szaktudás szükséges, elárulom, hogy nem! Egész egyszerű elkészíteni, kb…