Visszaszámlálás – 28 nap, és kezdődik a suli!

A reggelek…meg az esték…a két legkritikusabb napszak, ami szeptembertől vár ránk! Szerintem ezt nem kell külön ecsetelnem, hogy miért… Az biztos, hogy kevés idő alatt sok feladat torlódik össze, és így aztán könnyen kapkodásba torkollik mindkettő. Ezért ez a két napszak a legtöbb családban nagyon kritikus időszak. Hogyan enyhíthetjük, és hogyan lehet nyugodtabb az esténk…

Papírtányér Balaton – na jó kis tavacska :) (Szünidei ötlettár – 2017)

Nagyon egyszerű kézművesötlet, semmilyen extra technikát nem igényel, ám sokféleképpen megdolgoztatja a gyerkőcöt – kell festeni, színezni, ollóval dolgozni, ragasztani. Viszonylag hamar elkészül, nem lesz belőle nagy felfordulás. A papírtányértól eltekintve semmi extra eszközre nincs szükséged hozzá. Sőt, ha éppen nincs otthon tányérod, egy kartonlap is megteszi helyette. A sablonból azt használsz fel, amit szeretnél,…

Visszaszámlálás – 29 nap, és kezdődik a suli!

A mai nap feladata nem kifejezetten szervezős, de nagyon fontosnak tartom! Mivel nem egy nap alatt kipipálható dologról van szó, bizony érdemes időben elkezdeni! Nem állítom, hogy amelyik gyerkőc nem tudja az iskolája nevét, az örök boldogtalanságra van kárhoztatva, és azt sem ígérhetem, hogy aki tudja, nyolcadikig karba tett kézzel ülhet, mert minden év végén…

Visszaszámlálás – 31 nap, és kezdődik a suli!

…meg az ovi… És ilyenkor mit szoktunk mondani? Óh, hol van az még! Kerek egy hónap van még addig! Most még nyaraljunk, élvezzük a szabad életet, ráérünk készülődni… És mit mondunk augusztus 29-én? Atyaég, már csak 3 nap! Gyorsan, gyorsan….még füzet, meg tolltartó, meg tornacipő – jaj, hol lehet kapni a méretében? Holnap évnyitó…hol az…

Csillagnéző – letölthető kártyákkal (Szünidei ötlettár – 2017)

Augusztus a hulló csillagok hónapja – használjuk ki, hogy másnap még nincs suli/ovi, szánjunk rá néhány estét, hogy egyszerűen csak a csillagos eget bámuljuk! Mi ki szoktunk költözni a teraszra/kertbe, ilyenkor már a hálózsák is elkél, hiszen estére azért lehűl a levegő. Szerencsém van, a férjem komplett előadás-sorozatot tud leadni a csillagokról. Ha ez az…

Nyári napló sablonok – töltsd le!

Tegnap elkészült az új éjjeli szekrényem. Madj mutatok képet is – nagyon szeretem 🙂 A régiből kipakoltam. Háát nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam. Doboz doboz hátán, benne millió emlék: cetlik, naplók, akár egy pókhálós padláson. Kezembe akadtak ezek a nyári naplók, még Mesi-Soma otthonoktatós korszakából. Azóta mindketten gimnazisták. Repül az idő. Ha rám hallgatsz,…

Fél a sötétben? – 3 játékos megoldás következik!

Szerintem nincs gyerek, aki ne félne néha a sötétben, vagy magától a sötétségtől. Legfejjebb olyan gyerekek vannak, akikkel ritkábban fordul elő – de talán ők vannak kevesebben. Sokan használnak ennek orvoslására éjjeli fényeket: lámpákat, jelzőfényt. Ez persze jó megoldás lehet, de két hátránya is van. Az egyik, hogy gátolja a melatonin nevű hormon termelődését. Mi…

Iskolás lesz? Készüljetek játékokkal!

Sokan sokféleképpen készülünk az iskolakezdésre. Vannak szülők, akik megvásárolják az iskolatáskát, az előírt felszereléseket, és ezzel kipipálták a készülődést. Megint mások plusz füzeteket vásárolnak, és gyakorolni kezdik az elsős anyagot a gyerkőccel. Mondanom sem kell, ezek közül egyiket sem tartom jó iránynak. A játékos készülődés fontosságát azonban nem győzöm hangsúlyozni! Készülődős posztokat találsz ITT és ITT.…