Takarító-szett ovisoknak

Nem tudom, nálatok hogy van ez, de az én gyerekeim ovis korukban mindig pont azt akarták csinálni, amit én. Ha a fürdőszobát takarítottam, ők is azt szerették volna. Ha főztem, jöttek utánam a konyhába, ha mostam oda is követtek. Ne aggódjatok, ma már nem így van. De amíg kicsik voltak, minden kreativitásomat be kellett vetnem,…

Vidám takarítás – rendrakós versikék

Hát ilyen pedig nincs – a takarítás olyan munka, amit kevesen szeretnek. Méghogy vidámság…! Mit ne mondjak, én sem rajongok érte. Aztán ha két lépést hátralépünk, és kicsit másképp tekintünk erre a folyamatos munkára, még a végén kiderülhet, hogy mégis lehet vidáman is csinálni. És ha már muszáj, nem lehetne mégis így: örömmel, vidáman, jókedvűen!…

Hányat kell még aludni, hogy…

Hányat kell még aludni, hogy… végre szülinapom legyen, hogy eljöjjön a nagymami, hogy hétvége legyen, hogy strandra menjünk, és a többi kérdés – ugye ismerős? Persze, válaszolunk is, kiszámoljuk, aztán közösen tartjuk számon az eltelt éjszakákat. A gyerekek időbeli tájékozódása így fejlődik, napról napra. Megtanulja, mit mutat az óra, amikor jönnek érte szülei az óvodába,…

Szeretlek, mint emberek a sót – fürdősó Anyák Napjára

Ugye emlékeztek a szegény kis királylányra, aki úgy szerette édesapját, mint emberek a sót – de ezt a hasonlatot édesapja nem értékelte. Nos, szerintem egy édesanyával ez nem fordulhat elő – mi, anyák értékeljük a legkisebb szeretetmorzsát is, ha a gyermekünkről van szó. Így aztán egy fürdősó-virág méltó ajándék lehet Anyák Napján! Biztosan ismertek már…

Egyszerű origami szív Anyák Napjára – akár ovisokkal is!

Anyák Napja – mi mást illik ehhez az ünnephez, mint a virágok, és a szív? Most egy nagyon egyszerű, hajtogatással készíthető szívet mutatok. Már az ovisok is el tudják készíteni, az eredmény pedig mutatós és tetszetős lesz. Anyagszükséglete mindössze egy négyzet alapú színes papír, és egy olló. Hajtsuk negyedrészre vízszintesen és függőlegesen is. Így egy…

Firkakártyák házilag – töltsd le, próbáld ki!

  Már gyerekkoromban is kaptunk olyan feladatokat, hogy megadott vonalakból kellett képet készíteni, de ugye akkoriban még csak papír és ceruza állt ehhez rendelkezésünkre. Ma azonban már vannak fóliák, fóliára író filcek, melyek le is törölhetők egy mozdulattal. Így aztén sokkal izgalmasabb lesz az egész móka, hiszen egy rajzot többféleképpen is elkészíthetünk 🙂 Lássuk, hogyan!…

Mi legyen a Kinder-tojás belsejéből?

Ha  címbeli helyzettől szenvedtek, akkor jó hírem van! A szenvedésnek vége! A tojásbelsőket kidobni tilos, rengeteg hasznos dologra használhatjátok! Ötletek gyerekeknek 1. Először is hatékonyan fejleszti a finommotorikus képességeket, hiszen a tojásbelsőket nyitni-csukni nem egyszerű egy kisgyermeknek! Rendezzetek nyitó-versenyt! Egy perc alatt ki tud több tojásbelsőt kinyitni? 2. Számolós társasjáték: egy dobókockára lesz még szükségetek:…

Hogyan rajzolj sablont?

Előfordult már veled is, hogy szembejött veled egy klassz kézműves ötlet, és elhatároztad, hogy te ezt bizony megcsinálod? Vacak dolog, de te sem vagy olyan ügyes, sem pedig grafikus, hogy csak úgy belevágj, hanem kész sablonra lenne szükséged…de azt sajnos nem találtad meg a leírásban. Most megmutatom, ilyenkor mit csinálok! Sajnos nem minden esetben működik, ez…

Tavaszi tangram – töltsd le a csomagot!

A tangram egy kínai eredetű logikai játék, időszámításunk előtt 4-8. század óta játszanak vele gyerekek, felnőttek. A legenda szerint egy szerzetes utazni küldte a tanítványát, hogy a világ szépségének lényegét egy táblára fesse. A tábla azonban eltörött, és a tanítvány hiába próbálta meg négyzet alakban összerakni. Próbálkozásai közben sok szép minta keletkezett. Végül a tanítvány…

Húsvéti történet – nyomtatható ablakos könyv

Közeleg a Virágvasárnap, ebből az alkalomból készült ez a kis ablakos könyvecske. Ilyen lesz, ha elkészült. Ha letöltötted a sablont, akkor szükséged lesz színes ceruzákra, ollóra, ragasztóra. Így készítsd el! Ha ezzel elkészültetek, akkor tedd legalulra azt a lapot, amin a feltámadás rajzok vannak. Tedd rá a következőt, ez a nagypéntek. Majd következik a nagycsütörtök,…