Minden hétre egy betű – A, mint alma

A Betűműhely és a “Minden hétre egy betű” sorozat a legnépszerűbb anyag, azok közü, amit készítettem. Azoknak az ovis gyerekeknek szól, akik már az iskolás koruk előtt érdeklődni kezdtek a betűk világa iránt. A program játékos formában ismerteti meg a gyerekeket a betűkkel, szinte az összes érzékszervüket megmozgatva, sokféle területet fejlesztve. Megújult a program, átdolgoztam,…

Gyöngy gyurma – házilag

Nem tudom, ismeritek-e a gyöngy gyurmát! Akkoriban érkezett Magyarországra az első doboz, mikor Soma még ovis volt, ennek már vagy 10 éve… Emlékszem, mennyire szerettem volna venni belőle, de olyan horror ára volt, hogy nem engedhettük meg magunknak. És persze, tudtam már akkor is, hogy drága játék nélkül is élnek boldog gyerekek, szóval ezt a…

Játsszunk DUPLO kockákkal! – kicsit másképp

Amikor beköltöztünk az új házunkba, és eljött hozzánk a biztosító ügynöke, hogy lakásbiztosítást kössünk, megkérdezte, milyen értékeink vannak, amit külön szeretnénk biztosítani. Azt hiszem, drága műszaki cikkekre gondolt, mint tévé, laptop és hasonlók. Mondtuk neki, és talán látta is, hogy nálunk ilyesmit nem találnak a betörők, ellenben szinte hasonló értékben halmozódtak fel a hat gyerek…

Játékok szeptemberre

Az önfeledt nyári pihenésnek lassan vége.  Amikor még kisebbek voltak a gyerekeim, ilyenkor úgy irányítottam a játékaikat, hogy lassan előkerüljenek azok, amelyek megkönnyítik a sulikezdést. Ne feledkezzünk el arról, hogy ezek elsősorban még mindig játékok kell, maradjanak! De azért mégis más jellemzőik vannak, mint azoknak, amelyekkel nyáron, a strandon szeretünk játszani. Az iskolába készülő játékok előtérbe…

A fekete gyurma

Nemrégiben fültanúja voltam egy beszélgetésnek anyuka és a kisfia között. A kisfiú örömmel szaladt édesanyja felé, lobogtatva a legújabb rajzát: “nézd, mit rajzoltam neked!” Édesanyja mosolyogva elvette, megnézte, majd elkomorult az arca: “Peti, kértem már, hogy ne feketével rajzolj! Mennyivel szebb lett volna ez a rajz, ha kékkel és pirossal rajzolod!” Huh, hát nagy levegőt…

Vízfesték házilag

Ha ovis gyermeked van, biztosan sokszor gondban vagy a festékeket illetően. Mivel a legtöbb ovis kézzel-lábbal fest, és sokszor nyakig festékesek, nem mindegy, mennyi méreganyag kerül a bőrön keresztül a szervezetébe! Ahelyett, hogy nagyítóval böngésznéd végig a festékek csomagolását, inkább készítsd el otthon a festéket! Hidd el, a bolti ár töredékéből elkészül a festék, a…

Fessünk babszemet!

A rizsfestés után kipróbáltuk a babfestést is! A módszer egy icipicit más volt, mint a rizs esetében, mert szerettem volna, ha a fel nem használt ételfestéket vissza tudom önteni a flakonba. Így kis poharakba tettem a babszemeket, és rácseppentettem az ételfestékből. A csodaszép színekben pompázó, új ételfestékeimet használtam. A rózsaszín babszemeket pedig EZZEL a festékkel…

Tojástartóból torpedó házilag

Sok kisgyermekkel találkozom, akiknek nagycsoportban is nehezen megy a sor és oszlop fogalmának megértése, a térbeli viszonyok meghatározásában  bizonytalanok, és a síkban sem tájékozódnak megfelelően. Ha a gyerkőc iskolába készül, akkor sajnos borítékolható az írás, olvasás és a matematika terén fellépő zavar. Talán elég, ha a b és d differenciálási nehézségét hozom példának. Hogyan is…

Figyelemfejlesztő keksz

Menthetetlen vagyok, azt hiszem. Amikor ajándékba sütök egy tepsi kekszet… és közben az jut eszembe róla, mennyire szuper finommotorikát, figyelmet és egyensúlyt fejlesztő játék lesz majd belőle … …akkor a család kicsit furcsán néz rám. De már megszokták… Pedig nézzétek csak meg! Ez a figyelemfejlesztő keksz! Jó gyerekek kapják majd az angyalszárnyakat, de bármilyen süti…