Dominancia kialakulása – mikor és hogyan?

“A kisfiam 4 éves, és még mindig nem tudjuk eldönteni, jobb vagy balkezes, mert hol a jobb, hol a bal kezét használja evésnél, sőt rajzolásnál is!” “A kislányom most szeptemberben kezdi az iskolát, és nagyon aggódom, mert a papírján a kialakulatlan dominancia szerepel. Járunk mozgásterápiára is, de semmi változás, teljesen esetleges, melyik kezét használja! Okozhat…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 5.rész

Az ötödik napon a betűket helyes sorrendbe kell állítani, hogy értelmes szavakat kapjunk. Sorrendiség, szókincs, helyesírás fejlődik most. Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA NEGYEDIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 4.rész

A negyedik napon is a szókincsfejlesztés áll a középpontban. Természetesen egy icipicit megint nehezebb a feladat, de menni fog,  ne aggódj! Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz…

Szélcsengő fillérekből – Szünidei ötlettár 14. nap

Első pillantásra úgy tűnik, ez valami csajszis projekt lesz, pedig dehogy! Fiúk is nagyon élvezik a szélcsengő-fűzést, igaz, az esetükben érdemesebb gombokat, csigaházat, kagylót, stb beszerezni, mert a rózsaszín kiütést okozhat náluk. És igazuk is van. Hobbiboltokban kapható előre kilyukasztott kagyló is, nemrég láttam. Azonban nálam most csak gyöngyök voltak itthon, így ezekből készült. Mi kell…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt! 3.rész

Kedvet kaptál a kihíváshoz? Kezdd itt! ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni akciósan a kihívás ideje alatt! Nos, a harmadik naphoz érkeztünk, egy izgalmas játékot hoztam. A játékosoknak 10 percük van ismét, mert nem az a cél, hogy megunják a játékot, hanem az, hogy minden nap egy keveset…

Színét változtató halacska – Szünidei ötlettár 12. nap

Ez tipikusan az a játék, ami ovisoknak készül, de az apukák és anyukák fogják tekergetni egész nap. Már ha a gyerkőc kölcsönadja 🙂 Ez a tény jól mutatja a felnőttek aktuális idegállapotát a szünet második hetén túl. Viccet félre, tényleg nyugtatólag hat a forgatás. És gondolj bele, a gyerkőc is tökéletesen el lesz foglalva vele.…

Buborékból festmény – Szünidei ötlettár 11. nap

Kicsiknek nagyoknak szuper móka, ráadásul szintén fillérekből. Mi kell hozzá? mosogatószer ételfesték víz Az összetevőket keverd össze egy-egy pohárban! Nem kell különösebben ügyelni a víz – mosogatószer arányaira, mert most nem fújunk belőle buborékot, hanem csak a pohárban fújjuk!   Amit a gyerekeknek nemigen engedünk reggelinél a kakaóval, azt most egyenesen muszáj! Fújják csak a…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt! 1.rész

Az elefánt nem felejt! – emlékezz te is! Tudtad, hogy az elefánt-tehenek memóriája kitűnő? Súlyos aszályok idején az idősebb tehenek az emlékezetükkel mentik meg a csorda életét. Akár 35 évvel korábbi vízlelő helyekre is emlékeznek, és oda vezetik a csordát. ezzel a kihívással azt szeretnénk elérni, hogy a gyermeked is emlékezzen szeptemberben mindarra, amit egész…

Végtelen vonalak – Szünidei ötlettár 9. nap

Kicsit nagyobbaknak való csendes elfoglaltság a mai, de nagycsoportosok már simán megcsinálják, csak győzd nyomtatni a sablont hozzá! Mint mindig, a sablont a hírlevélben találod meg! Nyomtasd ki! A négyzetekben bejelöltem, hol kell illeszkednie a vonalaknak. Jó, ha fel tudod ragasztani egy kartonra, vagy eleve kartonra nyomtatni. A vonalakat érdemes ceruzával megrajzolni, majd ezt átírni…