Concept – ajándék a boltból

Akik ismertek, tudjátok már, hogy alapvetően szeretem a házilag készített játékokat, ételeket, ajándékokat. Azonban vannak olyan bolti játékok, amelyeket kár lenne kihagyni, mert egyértelműen helyük van a család játékospolcán. Karácsonyig igyekszem megmutatni azokat, amelyeket bátran ajánlok a karácsonyfa alá is. Ezeket a játékokat mindig kipróbáljuk, így bátran kérdezhetsz is ezekkel kapcsolatban. Az őszi szünetben igyekeztünk…

Szent Márton lapbook elkészítése

Akik már készítettek lapbook-ot, azoknak nemigen lesz gondjuk ezzel sem, ellenben akik először adják a fejüket lapbook-készítésére, azoknak itt egy kis segítség hozzá. A Szent Márton lapbook-ot bátran ajánlom iskolákba is, mert nem bonyolult elkészíteni, kevés benne a színes oldal, és akad benne kutatómunka is. Ezeket csoportokra bontva is ki lehet dolgozni, sőt az egész…

Szent Márton lapbook

Szeretnéd, ha gyermeked többet tudnak Szent Mártonról, mint hogy az ünnepén libát szoktak enni, és lámpásokkal felvonulni? Szeretnéd, ha lenne egy olyan ünnep ősszel, ami más, mint a Halloween? Akkor töltsd le a Szent Márton lapbook-ot, és készítsétek el közösen! A lapbook iskolás gyerekeknek készült. A lapbook-ot az esti hírlevélből tudod majd letölteni. Még nem…

Mikulás minibook

A minibook a lapbook kistestvére. Előfordul, hogy nincs időnk egy egész lapbook-projektet végigvinni, ilyenkor jó megoldás lehet, ha egy rövidített változatát készítjük el. De akkor sem rossz ötlet egy kisebb, rövidebb anyaggal kezdeni, ha még sosem készítettél lapbook-ot, vagy éppen sok gyerekkel dolgozol rajta, és nincs segítséged. Mivel közeleg a Mikulás, és ezt az ünnepet…

Gesztenyekoszorú egyszerűen

Szeretem a koszorúkat, készüljenek bármiből. Ma éppen fűztem a férjemet, fúrja át nekem a gesztenyéket, keressen hozzájuk illő drótot, hadd fűzzek belőle gesztenyekoszorút. Nem sok kedve volt ma ehhez, így ajánlott egy alternatívát – na ez annyira bevált, hogy gondoltam, megmutatom nektek is, hogyan lehet 2 perc alatt koszorút készíteni szinte bármiből: dió, makk, gesztenye,…

Vízfesték házilag

Mindössze két alkotórész, és sokféle élénk színben pompázhatnak a gyerekek alkotásai . A festék környezetbarát, nem tartalmaz mérgező anyagokat. Két perc alatt kikeverhető. Szinte bármikor elkészíthetjük, hiszen minden alapanyag egyszerűen beszerezhető hozzá. Hozzávalók: szódabikarbóna és ételfesték, valamint kevés víz. Na jó, ez három alkotórész 🙂 A négyféle színt 100 gr szódabikarbónából készítettem, ezt osztottam négyfelé. Minden…

Napirend kártyák – 3-10 éves korig

  Régebben sokszor kérdezték meg tőlem, hogy bírom a hat pici gyerekkel – nem egészen másfél év korkülönbség volt az átlag közöttük, így valóban egyszerre voltak kicsik. Lucám hat éves volt, mikor Soma megszületett, szóval nekem létszükséglet volt, hogy napirendünk legyen. Állítom, hogy a napirend mentett meg attól, hogy néha össze ne roppanjak. Nálunk fix…

Ceruzafogás

Ahogy elkezdődött a tanév, és előkerültek a tolltartók, füzetek, előkerült a probléma is: nem jól tartja a ceruzát! És már az oviban is rosszul tartotta…. Milyen jó lett volna, ha még ott kezeled a problémát, illetve milyen jó lett volna, ha ki sem alakul a helytelen ceruzatartás! Mégis mit tehetünk, hogy gyerekeink helyesen tartsák a…

Játék és tanulás gesztenyével, dióval

A gesztenyeszezon közepén járunk, amikor már minden kisgyerek zsebei tele vannak a szép barna gesztenyeszemekkel. A klasszikus, bájos figurákon kívül sok klassz játékot is játszhatunk ezekkel a majdnem-golyó alakú termésekkel. Ezekből hoztam ma nektek egy csokorral! A játékok nagyrészt dióval is kompatibilisek 🙂 1. Rakjunk ki gesztenyéből számokat, betűket, alakzatokat! Akár a kertben, akár a…