Játékok szeptemberre

Az önfeledt nyári pihenésnek lassan vége.  Amikor még kisebbek voltak a gyerekeim, ilyenkor úgy irányítottam a játékaikat, hogy lassan előkerüljenek azok, amelyek megkönnyítik a sulikezdést. Ne feledkezzünk el arról, hogy ezek elsősorban még mindig játékok kell, maradjanak! De azért mégis más jellemzőik vannak, mint azoknak, amelyekkel nyáron, a strandon szeretünk játszani. Az iskolába készülő játékok előtérbe…

A fekete gyurma

Nemrégiben fültanúja voltam egy beszélgetésnek anyuka és a kisfia között. A kisfiú örömmel szaladt édesanyja felé, lobogtatva a legújabb rajzát: “nézd, mit rajzoltam neked!” Édesanyja mosolyogva elvette, megnézte, majd elkomorult az arca: “Peti, kértem már, hogy ne feketével rajzolj! Mennyivel szebb lett volna ez a rajz, ha kékkel és pirossal rajzolod!” Huh, hát nagy levegőt…

Számolós játék – fiúknak

Esik az eső, bánatos az idő. Persze ilyenkor is egyre több értékes program-lehetőség van már a gyermekes családoknak, de érdemes a rég nem látott benti játékokat is elővenni. Vagy újakat készíteni 🙂 Tessék, itt egy nyomtatható teherautó, LEGO-DUPLO kockákat szállíthat. A játék nem merül ám ki annyiban, hogy a megfelelő számkártyához a megfelelő számú DUPLÓ…

Vízfesték házilag

Ha ovis gyermeked van, biztosan sokszor gondban vagy a festékeket illetően. Mivel a legtöbb ovis kézzel-lábbal fest, és sokszor nyakig festékesek, nem mindegy, mennyi méreganyag kerül a bőrön keresztül a szervezetébe! Ahelyett, hogy nagyítóval böngésznéd végig a festékek csomagolását, inkább készítsd el otthon a festéket! Hidd el, a bolti ár töredékéből elkészül a festék, a…

Tojástartóból torpedó házilag

Sok kisgyermekkel találkozom, akiknek nagycsoportban is nehezen megy a sor és oszlop fogalmának megértése, a térbeli viszonyok meghatározásában  bizonytalanok, és a síkban sem tájékozódnak megfelelően. Ha a gyerkőc iskolába készül, akkor sajnos borítékolható az írás, olvasás és a matematika terén fellépő zavar. Talán elég, ha a b és d differenciálási nehézségét hozom példának. Hogyan is…

Figyelemfejlesztő keksz

Menthetetlen vagyok, azt hiszem. Amikor ajándékba sütök egy tepsi kekszet… és közben az jut eszembe róla, mennyire szuper finommotorikát, figyelmet és egyensúlyt fejlesztő játék lesz majd belőle … …akkor a család kicsit furcsán néz rám. De már megszokták… Pedig nézzétek csak meg! Ez a figyelemfejlesztő keksz! Jó gyerekek kapják majd az angyalszárnyakat, de bármilyen süti…

5+1 kedvenc kártyajátékunk

Összeszedtem a kedvenc kártyajátékainkat, melyekkel akármikor, akárhol, akármeddig, akárhányan képesek vagyunk játszani. Hiszen éppen ezek a kártyajátékok előnyei: kis dobozban elférnek, viheted magaddal, és bárhol előkaphatod: strandon, vonaton, iskolában, táborban, szállodában – mondom, bárhol. Vannak közöttük rövid, pörgős játékok, akár 10 percesek, de akár hosszabbak is. Mint nagycsaládosok, örülök minden olyan játéklehetőségnek, amit akár nyolcan…

Rakéta kilövő állomás házilag :)

Bizony, ez komoly! Filléres gyerekjáték bármelyik kerti partin – életmentő ötlet amíg várni kell az ebédre. Mi kell hozzá? szívószál nyomtatható űrhajó (te is megrajzolhatod) ragasztó stift cellux A nyomtatható lapot letöltheted a hírlevélben kiküldött linkről. Ezt nyomtasd ki, vágd ki a szaggatott vonalak mentén! A rakétát ragaszd össze ragasztó stifttel, a hosszabb, üres részt…

Nyári gyurmázólapok

Többféle gyurmázólapot készítettem már, hiszen nagyszerű lehetőség ez az ovis korú gyerekek fejlesztésében. Mi is az a gyurmázólap? Nyomtatható lapok, melyeken félig kész képeket találsz. Ezeket a képeket kell kiegészítenie a gyerkőcnek gyurma segítségével. Mire jók a gyurmázólapok? Nos, először is eszméletlen jó móka! Egy kész sablont kell kiegészíteni, tehát fejleszti a fantáziát, kreativitásra ösztönöz,…

Mezítlábaspark otthon

2008-ban jártunk a Tabajdi mezítlábasparkban, és persze nagy élmény volt. A gyerekek nagyon élvezték, volt sikongatás, jajgatás, és a kukoricacsutka után lábápolás is. Aztán mostanában szembejött vele a fb-on több ajánló is, és eszembe jutott, tényleg jó program, ne hagyjátok ki! Ha azonban mégsem juttok el idén nyáron, ne keseredjetek el…majd jövőre! Készítsétek el az…